Noha nem sikerült megrendezni idén a tervezett Koestler-évet, mert sem az Európai Unió, sem a magyar kormányzat nem támogatta, tegnap már a második konferenciát szentelték a magyar származású európai gondolkodó, író emlékének, ezúttal a Terror Házában.

Arthur Koestler a totalitárius hatalom működésének krónikása volt, aki az emigrációban is része maradt a hazának, szívében hordta azt - mondta Bozóki András kulturális miniszter a világhírű író születésének századik évfordulója alkalmából rendezett tudományos konferencián szerdán a budapesti műegyetemen.

Súlyosan téved, aki azt hiszi, hogy az ipari sorozatban gyártott, festetlen teáscsésze nem lehet világszínvonalú műtárgy. Zeisel Éva alkotásai világszerte sok millió család otthonában vannak jelen - most mégis a létező legelőkelőbb washingtoni magánmúzeum tette őket közszemlére. - Régen nem éreztem magam ennyire fontosnak - hálálkodott az ünneplésére összegyűlt közönségnek a XX. - és a XXI. - század egyik legjelentősebb ipari formatervezője, aki 98 évesen is dolgozott. - Utoljára egy tálat formáztam - mondta halkan, de vidáman, kifogástalan magyarsággal.

Ha tervezek, sosem vagyok fáradt - mondja Eva Zeisel. Talán több megrendelése van, mint valaha. Ez akkor nem lenne meglepő, ha a Striker Évaként Budapesten született keramikusművész nem kilencvennyolc éves volna. Apja, Striker Sándor jól menő szövetgyár-tulajdonos volt, édesanyja, Polányi Laura feminista, történész, az első magyar nő, aki elnyerte a bölcsészdoktori címet. Kísérleti óvodájában a gyerekek festeni, zenélni és modern táncot tanultak. Ide járt Éva is - Arthur Koestlerrel együtt. A keramikus emlékszik arra, hogy kisgyerekként az Andrássy út 83. alatti óvoda-lakásban megkérdezték tőlük, talán négy-öt évesek lehettek, mit csinálsz majd a vakáció alatt? Éva azt mondta: képeket fogok rajzolni, Koestler pedig azt felelte: meséket írok. Az óvoda után sokáig nem találkoztak, csak jóval később, felnőttkorukban. De addig is, a gimnázium után beiratkozott a Képzőművészeti Akadémiára. Mindenképpen festeni akart, végigfestette, rajzolta a tízes éveit. Vaszary-tanítvány lett. De mikor látta, hogy a csoporttársai életüket és megélhetésüket tették fel a festészetükért, művészetükért, belekalkulálva azt is, hogy éheznek, Éva eltöprengett. Elhatározta, talál olyan mesterséget, ami eltartja a festészetét - mondja. Ez a fazekasság lett. Korábban nem foglalkozott vele nő Magyarországon. Az utolsó magyar, igazi fazekas céhesmesternél, Karapancsik Jakabnál tanult hat hónapig, és szorgalmasan festegetett. Kérdem, mi lett a képeivel? Azt feleli: - Hosszú életem során a nagyját elvesztettem.

Messziről jött ember azt mond, amit akar. Messziről jött ember, ha ráadásul öreg is, még inkább összehordhat tücsköt-bogarat, lehet akár morcos, vagy némiképpen ünneprontó is, majd azt gondolják róla, hogy szenilis. A vélt vagy valódi szenilitás nemcsak állapot, hanem önvédelem is.

Élete véget nem érő keresőút volt, könyvei ennek a kalandnak a krónikái.

Vasárnap reggel a Londonba tartó félszáz utas lopva méregeti egymást: vajon kikkel terelte őket - jó esetben - két és fél órás, alkalmi sorsközösségbe a gondviselés vagy a végzet...?