Húszas éveiben Éva egyszer csak úgy érezte, világot akar látni. 1927 nyarán hirdetést adott fel egy szaklapban, hogy jól képzett fazekas munkát keres külföldön. Az ajánlatokból Hamburgot választotta. Azért, mert az volt legmesszebb. Akkor már beszélt franciául, németül és kicsit angolul is. - Itthon milyen lehetőségeim lettek volna? Nem emlékszem. Csak arra, hogy édesanyám szerette volna, ha maradok. Nyáron visszajöttem, és Palasovszky Ödön kabaréjában csináltam egy előadáshoz díszletet.

Csak pár hónapig maradt Pesten. Ősszel újabb hirdetés, és irány megint Németország. Két évig dolgozott a schrambergi majolikagyárban. 1930-ban édesanyja bérelt neki és a bátyjának, Mihálynak egy művészeti stúdiót Berlinben, ahol meglehetősen érdekes emberekkel találkozott. A fizikus Victor Weisskopffal és Szilárd Leóval, valamint az író Anna Seghersszel, aki rokona is volt. - Összejártunk, partikat tartottunk a műhelyemben. Sokat politizáltunk; a nácizmus egyre erősödött.

- 1932-ben, valamilyen elsején mentünk először gyárakat látogatni a Szovjetunióba.

Majd szakértőnek felkérték több porcelángyárba. Dolgozott a Lomonoszov gyárban Leningrádban, később pedig Moszkva közelében egy másikban, a Dulevóban. Sőt művészeti igazgatónak is kinevezték a porcelán- és üveggyárba. 1936-ban azonban megvádolták azzal, hogy merényletet tervezett Sztálin ellen, ezért börtönbe zárták. Másfél évig különböző cellákban ült és vallatták. Barátai megpróbáltak segíteni rajta, leveleket írtak a pártfőtitkárnak. Mikor kiszabadult, kiutasították a Szovjetunióból, Bécsbe utazott, ahol nagynénje, Mihály bátyja és barátja, Hans Zeisel élt.

Hat hónappal később Hitler elfoglalta Ausztriát. Éva egyik napról a másikra döntött: vonatra száll, elhagyja Európát. Angliába utazott. Nem kapott ugyan munkát Londonban, de találkozott gyerekkori barátjával, Arthur Koestlerrel, akit Spanyolországban szintén börtönbe zártak. Kérte Évát, írja meg emlékeit a börtönévekről. Nem sokkal később megírta - kettőjük - visszaemlékezése nyomán a Sötétség délben című regényt. - Hogy mennyit használt az én írásomból Koestler? Sokat, de nem emlékszem pontosan, mert régen olvastam.

Együtt próbálták kiharcolni, hogy a Gestapo által letartóztatott anyját elengedjék. Anyja kiszabadult, de sokan a családban koncentrációs táborban haltak meg. Mikor Éva hozzáment Hans Zeiselhez, együtt utaztak New Yorkba. A lánya, Jeannie is itt született. A keramikusművész úgy emlékszik, Amerikában régi iskolatársakkal találkozott, akik fura munkákat adtak neki. Például az egyik filmeket csinált, amelyhez a háttereket ő készítette. Például gipszből a Himaláját. Mikor a hegyet mintázta, találkozott egy fiatalemberrel, aki összeköttetésben állt a Pratt Institute-tal, egy tervezőiskolával. Itt kapott Eva Zeisel tanítói állást, és kerámiarajzot okított. Közben készített kerámiamintákat gipszből, és ezeket megpróbálta eladni gyáraknak. - Praktikus formák voltak, én mindig praktikus tárgyakat készítek. Egy iskolai kiállításon Eliot Noyes, a Museum of Modern Art (Modern Művészetek Múzeuma) egyik képviselője látta Éva munkáit. Később ajánlotta a Castleton China (Castleton Porcelán) cégnek, hogy a művésznő készítse el az első amerikai csak fehér porcelánkészletet. Az ebből rendezett kiállítás mutatta be Eva Zeiselt Amerikának. Utána sorra kapta a megrendeléseket. Nem volt olyan, amire nemet mondott volna. Mint Jeannie hozzáteszi, bár jöttek a vevők, a múzeumkollekció annyira drága volt, hogy a szülei nem engedhették meg maguknak, hogy vegyenek belőle akár egy csészét is.

A gyűjtők és a múzeumi kurátorok legkedveltebb designja az 1946-ban készített Town and Country szerviz volt, amelyet a Minnesota központú Red Wing nevű cég rendelt meg. Egy fiatalos, megfizethető sorozatot kértek a művésztől. Ennek volt része legnépszerűbb műve, a só-bors szóró sorozat is. Alapja a művész kedvenc designötlete: anya és lánya. Visszatérő témák voltak a testrészek is - említi Éva: a köldök, a mell, babapopsi. A lekerekített formák Eva Zeisel kedvencei, mintája: a magyar korsó kézbe simuló gömbölyűsége. - A húszas években, a schrambergi gyárban csináltam egyedül geometriai formákat.

A másik nagy sikert aratott sorozata a Hallcraft/Tomorrow's Classic sorozat volt. A jogdíjából tudott valamirevaló házat venni a család. Jeannie szerint édesanyja kielégített minden igényt: ha kellett, drágább készletet készített, ha kellett, tömeggyártásra alkalmasat. Senki ízlését sem nézte le. Előfordult, hogy egyszerre három prototípuson is dolgozott, nem tudott dönteni. Behívta a kukásembert, hogy mondja meg, melyik tetszik neki.

Úgy húsz éve, közel a nyolcvanhoz kezdett el bútorokat tervezni. Örömét lelte ebben is. Máskor arra kérték, martinis poharat tervezzen egy hirdetési kampányhoz. Kettőt gyártanak le belőle, egyet maguknak, egyet a művésznek. Ez a pohár nyolcemeletnyi magasan hirdette az italt.

Hosszú évtizedek után a nyolcvanas években járt először Magyarországon, és március végén, április elején ebben az évben. Nemrég címzetes egyetemi tanárnak nevezték ki a Magyar Iparművészeti Egyetemen. És átvehette a Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét is. Kilencnapos kiállítása volt az egyetem új galériájában. Munkái láthatók a Zsolnay-gyárban, a berlini Brohan Museumban, a londoni British, valamint a Victoria and Albert Museumban, továbbá a New York-i The Brooklyn Museumban, a Metropolitan Museum of Artban és a Museum of Modern Artsban is.

Kérdem, mennyit dolgozik mostanában. Hogy bírja kilencvennyolc évesen? Most jelent meg On Design című könyve formatervezési elveiről. Rengeteg a megrendelése. Üveggel, műanyaggal, fával és fémmel is dolgozik. Nemrég egy fém gyertyatartót tervezett - megrendelésre, mint mindig. És azt is említi, hogy legnagyobb meglepetésére megkeresték az egyik nagy sportcipő-gyártó cégtől azzal, hogy a fiatal tervezőkre mekkora hatással van - így, kilencvennyolc évesen.

- A kor nem számít - mondja. - A tervezésben nem lehet elfáradni.

Munkáját a szépség játékos keresésének tartja.