Látványkékség
Pedig a kiszámíthatatlansághoz hozzászokhatott volna. Édesapja bonviván volt, édesanyja primadonna, akik Újvidéken, a Víg özvegy próbáján ismerkedtek meg. A családot a háború Wuppertalba vetette, szülei később elváltak, és ő Budapestre került az édesanyjával, aki újból férjhez ment. Az állandó változás, a körülötte lévő keszekuszaság csendes, visszahúzódó fiúvá tette Kertészt, aki arról álmodott, hogy egyszer festő lesz.
Az '56-os forradalom után Írországban kötöttek ki az édesanyjával. Hideg volt, a teát feketén itták az írek, a mindig rövidnadrágos gyerekek térde pedig vörösre fagyott a hidegtől. A magyarok barakkokban laktak és Amerikába akartak jutni. Béla, Kertész mostohaapja lett a szószólójuk, mert ő volt az egyetlen, aki beszélt angolul. Két hét után kiderült, az egykori konferanszié csak halandzsázik, és miközben azt hiszik, a kiutazást intézi, csupán a kor híres amerikai színészét, John Wayne-t utánozza. Akkor a magyarok nagyon megverték őt is, Kertészt is. A család végül kikerült Kanadába.
Kertész sokáig nem értette a nyelvet, és a rajzoláshoz menekült. Az iskola elvégzése után grafikusként dolgozott, de még távolabb került a festészettől. Amikor végleg elege lett a sok kerékpárból, árcédulából, locsolócsőből - mert valami megfoghatatlan oknál fogva ebből különösen sokat kellett rajzolnia - fogta magát és Montrealba költözött.
Festeni kezdett, néhány művét ki is állították. Aztán a szomszédja szólt neki, lenne itt valaki, akit talán érdekelnének a képei. A férfi négy-öt évvel lehetett fiatalabb nála, és Robert Lantosként mutatkozott be. Később kiderült róla, hogy producer, és miután megnézte Kertész vásznait, munkát ajánlott neki legközelebbi filmjében.
In Praise Of Older Women, azaz Az idősebb nők dicsérete volt a készülő mű címe, és egy Budapestről elszármazott magyar, George Kaczender rendezte. A történet Magyarországon játszódott, egy fiatal, gátlásos fiúról szólt, aki sikertelen a lányoknál. Kertésznek azonnal megtetszett a forgatókönyv. A nők egyébként is központi szerepet játszottak életében, vásznain, melyeken főleg a sárga, és a tenger kékje dominált, a víz mellett legtöbbször nők tűntek fel. Festett még halat is, amiről azt mondta egyszer valaki neki, hogy a péniszt szimbolizálja, ám ez olyan furcsa képzettársítás volt, hogy inkább nem törődött vele.
Az idős nők dicsérete 1978-ban egy sor díjat nyert Kanadában, és Kertész Csaba András dekoratőrből lassan látványtervezővé lépett elő. Dolgozott Burt Lancesterrel, Karen Blackkel, Susan Sarandonnal, és Paul Newman-nel. Leslie Nielsen filmjéhez, a Zűr az űrbenhez egy egész holdbázist tervezett, Charles Bronson pedig a Bosszúvágy 5.-ben az általa felépített textilgyárat lőtte szét.
Kertész néhány éve Brazíliában forgatott egy akciófilmet, melynek hangmérnöke arról mesélt neki, hogy nemsokára Keszthelyre utazik forgatni. Hirtelen megrohanták Kertészt az emlékek. Visszavágyott Magyarországra. Hiába látogatott haza, mindig maradt benne valami hiányérzet. Talán túl korán ment el innen, túl fiatalon, anélkül, hogy megértette volna az országot, ahol gyermekkorát töltötte. Hallgatta a hangmérnököt, körülöttük még zajos volt Salvador da Bahia, az egyik legszebb város, ahol valaha dolgozott, és Kertész ebben a pillanatban elhatározta, hogy hazaköltözik.
Hamarosan rá kellett döbbennie, senki nem lehet büntetlenül sokáig távol a hazájától. Magyarországon ugyanis minden másképp működött, mint Kanadában. Kertész nem értette a szokásokat, melyek zavarosak voltak, az embereket, akik ritkán mondták ki, mire gondolnak. Mintha minden egy számára ismeretlen srófra járna. A filmezés is egy nagy, áttekinthetetlen maszszának tűnt, ahol mindenki hozza a saját emberét, majd lecsíp egy kis pénzt a költségekből.
Négy év telt így el az életéből. Közben gyereke született, házat vett Keszthelyen, s külföldön próbált munkát találni. Egyre kevésbé akart elköltözni Magyarországról. Jobb napokon úgy érezte, megtalált valamit, amit nem tudott volna szavakba önteni, de amire egész életében vágyott. Máskor arra gondolt, hogy ahonnan elindult, oda kell visszaérnie. És nagyon ritkán az is eszébe jutott, hogy egy kicsit elfáradt.
