Igaz hazánkban is, mint sok más országban, az erdészszakma ringatta a természetvédelem bölcsőjét. Erdészbarátaink ezt a tényt magasztos rendezvényeiken vagy éppen a természetvédőkkel késhegyig menő szakmai viták során rendre felemlegetik. Az erdő, a vad védelmének története, a Debreceni Nagyerdő egy nyúlfekvésnyi darabjának 1939-es első intézményes védelme, majd az 1970-es évekig védett területek kezelésének sora és sorsa az erdészeti ágazat intézményeihez és szakembereihez köthető.

1973-tól, a Hortobágyi Nemzeti Park létrehozásának időpontjától - megtartva a védett állami területeken a profitorientált gazdálkodást is - megkezdődött a természetvédelmi szakma kifejlődése, s az mára látszólag az erdészszakma versenytársává vált. Valójában nem konkurencia keletkezett, csupán ágazatok társadalmi és gazdasági átértékelődése történt meg. Természeti környezetünk és erőforrásaink túlhasználata és rohamos fogyása szülte a megőrzést szolgáló szakterületek és intézményrendszerek gyors fejlődését, így a természetvédelem önállósodását. Ami valójában nemcsak új szakma, hanem szakemberek fokozatos és folyamatos csatlakozása egy új paradigmához.

A hazai erdők és erdőgazdálkodás gazdasági jelentősége az elmúlt harminc évben le-, környezetvédelmi jelentősége pedig felértékelődött, és napjainkban a nemzeti össztermék (GDP) 0,2 százalékát teszi ki. Az erdők egyszerre óvják a vizet s a levegő, a talaj és az élővilág változatosságát. Szerepük a társadalom jóléti igényeinek kielégítésében óriásira nőtt, és a várható klímaváltozás miatt tovább erősödik, több esélyt adva életlehetőségeinknek a változó körülmények között is.

Azt is érdemes figyelembe venni, hogy a természetes folyamatok biztosításának kicsik a viszonylagos költségei és nagyok az eredményei. Természetes, hogy használjuk az erdőket, és faanyagot veszünk ki belőle - az azonban alig érthető, hogy ezt a használatot nagy, összefüggő vágásterületek alkalmazásával, nem pedig az állandó erdős tájképet megőrző szálaló gazdálkodás útján oldják meg. A társadalmi használat sem jelenthet tömegturizmust, és az erdők nem lehetnek játszóterei a technikai sportoknak sem.

A fentiek ellenére az erdőgazdálkodási gyakorlat az 1970-es évek óta alig változott, az erőket sokszor a természetvédelemmel szembeni rivalizálás, az erősebb pozíciójának felmutatása kötötte le. Az erdőterületeket egyazon időben több- hektáros területeken levágják, majd hatalmas erőfeszítések árán, a korábban szabadon átjárható területet 2 méter magas vadvédelmi kerítéssel hosszú évekre izolálják, és új, sokszor tájidegen erdőt telepítenek vissza a letarolt területre. A tarvágást gazdaságossági szempontokkal, az erdőfelújítások területének vadkerítéses elszigetelését a magas vadlétszámmal, a tájidegen fajok telepítését a megváltozott környezeti és piaci viszonyokkal indokolják. Merjük kimondani nyilvánosan: a nagyszámú vad és azok elejtetése még ma is leginkább lobbieszköz az idejétmúlt szemléletű, kevesek érdekét szolgáló rendszer fenntartására.

Hol és hogyan lehet megkezdeni az új elvárásoknak megfelelő értékmegőrzést? Az állami erdőkben, azon belül is a védett állami erdők területén. Erdeink több mind fele az állam tulajdonában van, és ott állami tulajdonú részvénytársaságok az erdőgazdálkodók. Vagyonkezelési szerződéseikben csupán faköbméterek szerepelnek, az ikrás fogasír, a gyöngyvirág, a parlagi sas vagy a fekete gólya állományainak megőrzése nem, pedig területeiken élnek ezek a veszélyezett fajok is. Jól felkészült szakemberek jelentős csoportja küzd a gazdaságosság kialakításának kihívásaival, de csak kisebbségük ismeri fel, hogy igazán a környezetvédelmi, társadalmi kihívásoknak kellene megfelelni, amiben a természetvédelem a partner, légyen is az más tárca, intézmény, személyek irányítása alatt. A védett állami erdők területén kettős állami intézményrendszer működik. Az említett állami tulajdonú profitorientált részvénytársaságok és a nemzetipark-igazgatóságok egy időben léteznek. A kormány intézkedése nyomán a nemzeti parkok igazgatóságai 2005. január 1-jétől csak kezelési feladatokat látnak el, az értékmegőrzés szolgálatában állnak, hatósági funkciójukat megszűnt. A védett állami erdők kezelését Aggtelektől Gemencig rájuk kellene bízni. Elérkezett az idő, hogy az erdő és erdőkezelés környezeti ügyként kapjon meghatározást, és a védett állami erdőkben a profitorientált erdőgazdálkodást felváltsa az értékőrzés.

A szerző a WWF Magyarország igazgatója