A hamis biztonságérzet ára
„A biztonsági színjátékot a közvélemény és a politikusok közötti viszony hívja életre. Az emberek félnek, és ezért olyan intézkedéseket várnak, amelyek növelik biztonságérzetüket – még akkor is, ha valójában nem csökkentik a veszélyeket. A politikusok pedig értelemszerűen igyekeznek kezelni a válságot – még akkor is, ha semmi értelme sincs” – írja Bruce Schneier biztonsági szakértő a CNN internetes portálján.
A világ számos országban lázasan szigorítják a repülőtéri biztonsági előírásokat, miután karácsonykor egy nigériai férfi hajszál híján felrobbantotta a Northwest Airlines Amszterdamból Detroitba tartó járatát. A legtöbb helyen egyebek között az egész ruházatot átvilágító berendezésekkel akarják kiszűrni a robbanóanyagokkal felszállni készülő merénylőket. Máshol szúrópróbaszerű ellenőrzéseket végeznek, és igyekeznek kiszúrni a gyanúsan viselkedő egyéneket.
De vajon mennyivel növelik az intézkedések a biztonságot? Szakértők szerint nem nagyon. Philip Baum repülésbiztonsági tanácsadó emlékei szerint a reptéri detektorkapuk még egyetlen merényletkísérletet sem hiúsítottak meg. Sőt, valószínűleg a méregdrága, egyenként 100 ezer fontba (30 millió forint) kerülő, háromdimenziós felvételt készítő röntgenkészülékek sem képesek a terroristák kiszűrésére, hiszen a testüregekbe rejtett robbanószerkezetet és robbanóanyagokat még ezek a röntgenkapuk sem mutatják ki.
A 2001. szeptember 11-i biztonsági szigorítások ellenére egy amatőr is könnyen fegyvert vagy folyadékot vihet a gép fedélzetére – akár hamis beszállókártyával és fényképes igazolvány nélkül. Tavaly egy amerikai publicista számos repülőtér biztonsági rendszerét tesztelte. Rendszeresen al-Kaida relikviákkal, Oszama bin Ladent ábrázoló trikókkal, Hezbollah-videókkal, dzsihádista zászlókkal és Jasszer Arafatról mintázott babákkal felszerelkezve ment poggyászvizsgálatra. A biztonsági személyzet néha ugyan összeráncolta néha a homlokát, miközben beletúrt a bőröndjébe, de soha nem gyanakodott arra, hogy a fiatal amerikai fehér férfi terrorcselekményre készülne. Minden bizonnyal a neve és a bőrszíne győzte meg a biztonságiakat, hogy nem veszélyes figura. Több tucatnyi útja során mindössze egyszer motozták meg.
A tapasztalat azt mutatja, hogy a merényletre készülő terroristákat elsősorban a titkosszolgálatok szűrhetik ki. Ha nem sikerül, akkor sokkal inkább utastársaink éberségében bízhatunk, nem pedig a szigorú repülőtéri biztonsági ellenőrzésben – mint ahogyan azt a karácsonyi, egy utas által meghiúsított merényletkísérlet példája is bizonyítja.
Mindez azonban nem jelenti, hogy rettegnünk kell: a repülőgépes merényletek rendkívül ritkák – véli Schneier. Mivel azonban nem tudjuk kiverni a fejünkből a néhány sikeres támadás borzalmas képeit (és persze a látványos katasztrófafilmeket sem), ezért a kis kockázat is pánikot okoz. Furcsa módon még a meghiúsított terrortámadások is fokozzák veszélyérzetünket.
Az irracionális pánikot pedig irracionális látszatintézkedésekkel lehet enyhíteni. A Nemzeti Gárda tagjai 2001. szeptembere után hónapokig posztoltak az amerikai repülőtereken – töltetlen fegyverrel. Ha a repülőtéren többször kell bemutatni fényképes igazolványt, a biztonsági személyzet rákérdez, hogy magunknak csomagoltunk-e, és alaposabban átnézi a kézipoggyászokat, akkor megnyugszunk. Holott nyilvánvaló, hogy egy terrorista is felkészül minderre: hamis papírokkal érkezik, nem mondja, hogy más csomagolt neki, és a bombát pedig nem a zsebébe teszi. Aligha lesz hatékony a karácsonyi robbantás-kísérlet hatására bevezetett abszurd rendszabály, amelynek értelmében leszállás előtt másfélórával nem állatunk fel a helyünkről: ezzel jó esetben is csak azt érhetjük el, hogy a terroristák kicsit korábban lépjenek akcióba. Az efféle intézkedéseknek nagyjából annyi hatása van, mintha nagy betűkkel kiírnák a gépre, hogy tilos robbantani. Arról nem is beszélve, hogy ha a repülőtéri előírások teljes biztonságot garantálnának, akkor a terroristák más módon támadnának. Például szállodákban kezdenének lövöldözni, mint ahogyan tették Mumbaiban, vagy vonatot robbantanának, mint Madridban, vagy buszok ellen követnének el merényletet, mint Londonban.
Az ésszerűtlen látszatintézkedések és a pánik a terroristák malmára hajtják a vizet – figyelmeztet Schneier. „Ha egy társadalom felrúgja saját szabályait, az a terrorizmusnál sokkal jobban veszélyezteti a hosszú távú stabilitást. Egy terrortámadás aligha pusztíthatja el társadalmunk életformáját – a terrorizmus miatt hozott aránytalan válaszlépések viszont annál inkább.” A fundamentalista szélsőségesek ugyanis éppen azt akarják elérni, hogy rettegjünk, és félelmünkben lemondjunk szabadságjogainkról a rend és a hamis biztonságérzet érdekében.
