A Morra-csel
A bíró fonott kosárkákkal járta a termet, és lélegzetvétel nélkül kántálta a versenyszabályokat. Kérdőjellé pöndörödött nedves tincsek tapadtak a tarkójára. Kezek nyúltak a kosaraiba, és kartonlapot meg biztosítótűvel ellátott műanyag tokot martak ki belőlük. Amikor mi kerültünk sorra, a bíró Anya kézfejére bukott, és megcsókolta. Anya fogott egy tollat, és fölvezette a nevem a kartonlapra. Vaklizott az asztal, miközben írt. Megpróbáltam elsimítani a sakkvászon hullámait, megigazítottam az órát, beállítottam a jegyzettömbön a tollat. Izgulsz?, kérdezte Anya mosolyogva. Mért izgulnék, mondtam.
Anya leguggolt, hogy egy kitöltetlen nevezési lappal ékelje ki az asztalt: megcsapott a samponja illata. Született Ágnetler, mondta volna gunyorosan Apa. Láttam Anya fejsebét, a hároméves, lárvaszerű forradást, amit olvasás vagy tévézés közben babrálni szokott. Jobb lett volna, ha a körmét rágja vagy az ajkát simogatja, mint más anyák. A combomba kapaszkodva föltápászkodott, és visszarángatta térdére a miniszoknyát. Csak amikor három évvel ezelőtt a csíkos szibériai mókusomat átköltöztettük Apa dolgozószobájába, feledkezett meg Anya az örökös ruhahúzkodásról. Megivott egy pohárral Apa whiskyjéből, aztán Apa forgófotelébe ült.
Később az az ötlete támadt, hogy engedjük szabadon az állatot: a mókus fölmászott Apa tervezőasztalára, aztán elfészkelte magát a térdeplőszék öblében, és elaludt. Mi is elaludtunk – mint akiket fejbe kólintottak egy szopránfurulyával. Anyát a fotelben nyomta el az álom, engem a kézi csomózású kaukázusi szőnyegen. A mókusom pár hónap alatt leadta a súlyfeleslegét, és szépen kifényesedtek a csíkjai.
Anya az ingzsebemre tűzte a névtáblát. Még mielőtt az ujja hozzáért volna az államhoz, fölemeltem és oldalra fordítottam a fejem. Anya a sakkvászon peremére húzta a stoppert, hogy lenyomassa a hullámait. Láttam, hogy legszívesebben megérintene. Megvártam, hogy elforduljon, aztán visszatoltam az órát oda, ahova való. Nem vagy szomjas?, kérdezte. Ezt már kérdezted egyszer, mondtam. A szemközti széket egy alacsonyabb Élő-pontszámú, pamutmellényes fiú foglalta el. A keze mellett fölcsapott fedelű szőlőcukros doboz. A csizmájához támasztott vászonszatyorból kikandikált egy fényes műanyag furulya.
Nekem is volt ilyen furulyám, amíg ketté nem tört Apa kezében. Bemutatkoztunk, nyújtottam a kezem. A fiú anyja a radiátorra dobta a bundáját, de az irhakucsmát magán hagyta. Amikor beszélt, a sapka szőrmeszegélyében táncoltak a szálak. Megmasszírozzam a csuklyás izmodat?, kérdezte a partneremet, aztán oldalt fordított fejjel, a szeme sarkából méregette Anyát. A fal mentén sorakozó székeken csizmás nők feszengtek, fél fenékkel. A radiátorokon, a szabad székeken és a kanapén kabáthalmok púposodtak: Anya barna Craghopper-kabátja ott hevert az egyik tetején. A szülők elcsendesedtek. Néhány apuka kivonult dohányozni a körfolyosóra, és a megvetemedett ablakok melletti résen beszivárgott a cigarettafüst.
A fővédnök nyitóbeszéde alatt a gyerekkabátok ujjában gumiszálon harangoztak a kesztyűk. Az asztallábakhoz támasztott reklámszatyrok feldőltek, és vízálló strandpénztárcák, gyógyszeres fiolák meg gombfocicsapatok gurultak ki a szájukon. Csokoládépapírok és szőlőcukros dobozok zörögtek mindenfelé. Kézről kézre járt egy fénykép, amin Anand társaságában látható valamelyikünk. Talán éppen én. Minden szülő tárcájában lapul egy ehhez hasonló fotó: Apa a sajátját magával vitte a tervezőirodába, a hőléggömbös csapatépítésre, az Ágnetlerek Bécsben rendezett világtalálkozójára, ahol Anya rokonainak fogalmuk sem volt róla, ki az az Anand.
Apa épp olyan büszke a versenyeredményeimre, mint Anya szenvedésben fogant, fanyar szépségére vagy a nemes rajzolatú orrlukára. Amikor játszani kezdtünk, Anya magamra hagyott. A büféajtóból még visszafordult, és kacsingatás közben finoman remegtette az ökleit. Úgy ismerem a szokásait, mint a Matulovics-játszmát. Elindítottam az órát. Léptem. Későn vettem észre, hogy partnerem bástyatámadást készít elő, de végül gyalogáldozattal megúsztam. Anya miatt mindig mintha szimultánt kellene játszanom. Amikor D5-ről leemeltem a világos futót, megláttam őt a körfolyosón: a cigarettahamut elmélázva ütögette a korlátra drótozott konzervdobozba, közben pedig úgy tett, mintha nem venné észre a lábikráját mustráló férfiakat.
Az Ágnetlerek törődött szépsége iránti csillapíthatatlan szomjúsága tette tönkre Apát. Apa gyengéi azok a testrészek, amik a mocsokkal érintkeznek: mert azoknak jobban kitűnik a tisztaságuk. Az Ágnetlerek lába, az Ágnetlerek hervatag szája – meg persze az Ágnetlerek elliptikus orrluka, ami csupán olyankor látható, ha Apa megelégeli, hogy Anya ki nem állhatja az aszpikot. Ha Anya fejét az ébenfekete copfnál fogva hátrahúzza, nemes rajzolatú orrlukait pedig összepréseli, akkor a száj magától megnyílik az aszpikos finomság előtt.
A fordulók közti szünetben Anya repedt műanyag pohárban hozott nekem üdítőt. Amikor észrevette, hogy végigcsöpögtette vörös lével a szőnyeget, békaügetésben itatta fel a foltokat. Nem kell pisilned?, kérdezte, mikor fölegyenesedett. Már kérdezted egyszer, mondtam. Azt hiszi, hogy ha többször kérdez meg valamit, valóra válik. A vécé előtt combjukat összeszorítva várakoztak a versenyzőtársaim. Egyébként Anyának is volt egy szőlőcukros doboza. Amikor a fülem mellett rázogatta, fintorogtam, amikor az orrom előtt, eltoltam magamtól a kezét. Az a gyanúm, hogy Anya titokban azt szeretné, ha olyan fia lennék, aki pamutmellényt hord és szőlőcukrot szopogat a szünetben.
A jegyzettömb legfelső lapjára fölírtam egy érdekes állást. Letéptem a lapot, és odaadtam Anyának, ő pedig becsúsztatta a fehér, évszámmal ellátott versenydossziéba. Megrántotta a vállát, szájába dobott egy cukrot, és mozdulatlanná dermedve, lehunyt szemmel várta, hogy elolvadjon a nyelve hegyén. Álltam a samponszagában. Az Ágnetler lányok a türelmükről és a lepedékes nyelvükről híresek, mondta egyszer Apa. Apa bezzeg csak megforgatja a cukrot a szájában, ripsz-ropsz kettéharapja, és lenyeli. Cukorfa nő a hasamban, bizonygatta régebben Apa. Fa, mondta Anya. De ezen a fán tenyerek, furulyák és csípős végű USB-kábelek teremnek.
Egy fotós arra kért, hogy támasszam az államat a tenyerembe. Aztán pedig arra, hogy zárjam markomba a sötét futót, és érintsem meg két ujjal a huszárom fejét. Anya a kanapé karfájára telepedett. Láttam, hogy az arca kipirosodott a reményteli várakozástól: három győzelemmel, két döntetlennel és egy vereséggel vártam az utolsó játszmát. Ha Anya kipirul, USB alakú foltok ütköznek ki a nyakán. A bíró barackot nyomott a fejemre, aztán Anya körül legyeskedett. Hosszan simogatta a hátát. Elkezdődött az utolsó játszma. A Morra-csel kis híján visszaütött: ha a partnerem jól ismeri fel a helyzetet, elveszítem a bástyát. Amikor a Craghopper bélelt zsebében zenélni kezdett a telefon, Anya szégyenkezve kutatta át a retiküljét, tapogatta a kabát zsebeit.
Az ellenfelem szülei, a kucsmás nő és a csizmás anyukák méltatlankodva ingatták a fejüket. Anya az asztalokat kerülgetve, tenyerét a telefon hangszórójára tapasztva sietett ki az előtérbe. Rövid beszélgetés volt. A barna kapucni önmagából kifordulva csüngött a ruhahalom tetejéről. Amikor Anya visszasomfordált a szobába, elkapta rólam a tekintetét. Először azt szerette volna, ha végigjátszom a partit, de aztán meggondolta magát. A játékasztalhoz lépett, és a fülemhez hajolt. Apát kiengedték, súgta. Föladtam a játszmát, leszedtem az ingzsebemről a névtáblát, magamra kaptam a kabátom. Anya ezalatt taxit hívott a telefonján. A bíró kikísért minket a folyosóra, és nézte Anya fekete harisnyába bújtatott, csepp alakú vádliját.
Anya a liftben csak annyit mondott, hogy jó magaviseletre hivatkozva harmadolták a büntetést. A felső ajka alig mozgott, amikor beszélt. Otthon ledobtuk a kabátunkat az ebédlőasztalra, és a dolgozószobába siettünk. Becsuktuk az ajtót. Letérdeltünk az ágy elé, és tenyérrel ütöttük a padlót, hogy a mókus az oldalára fordított terrárium szája felé meneküljön. A terráriumot a zsúrkocsira emeltük, aztán friss fűrészport és többnapi élelmet szórtunk bele. A zsúrkocsit kigurítottuk a garázsba, a terráriumot pedig belökdöstük a fűnyírógép mögé. Anya benyúlt a terráriumba, és megcirógatta a mókus csíkjait.
Alaposan letörölgettem a zsúrkocsi polcait, és visszaraktam rájuk Apa whiskyspoharait meg az aranykalászos üvegkancsót a csiszolt dugóval. A vizeletszagú kaukázusi szőnyeget és a szétrágott, cafatokra szaggatott térdeplőszéket fölcipeltük a padlásra. Amikor össze akartuk csukni a térdeplőszéket, és becsípődött az ujjam, Anya fölszisszent, közben a kezem után kapott. Talán meg is csókolta volna, ha nem rántom el. Létrára álltam, és lefújtam szagtalanító sprayvel a függönyöket meg a falat, közben a kertkapu előtt manőverező taxit figyeltem. Amikor Anya a sarokba térdelt, hogy lapátra söpörje a mókus ürülékét, láttam a forgójára telepedett halhatatlan lárvát. Aztán már csak letakartuk pléddel a rekamié szakadásait.
