A második Orbán-kormánynak a gát nagyon megy. Ezen tudta megmutatni a kormányfő, hogy mekkora országvezető, és a devizahitelek áradatára is a gátban látja a megoldást.

Csak itt éppen nem a folyam, hanem az árfolyam ellen kell gátat emelni és erősíteni. Kár, hogy a miniszterelnök nem járhat rajta felelősségteljes tekintettel, gumicsizmában, és nem utasíthatja Vargát meg Rogánt, hol kell még megerősíteni egy jól irányzott törvényjavaslattal. Ki lehetne rá vezényelni a Kúria összes bíráját, hogy addig le nem jöhetnek, amíg jogegységi döntést nem hoznak a devizaár ellen. Az ócsai lakópark árából már egész szép kommunikációs devizagátszakasz kijönne, ott lehetne demonstrálni a harcot.

Ha meg igazán nagy a vész, akkor a szemétszállításhoz hasonlóan a katasztrófavédelemre lehetne bízni a törlesztést is. Az árfolyammal azonban nehezebben birkózik meg a kormány, mint az árral. Kezdetben úgy járt vele, mint a márciusi hóeséssel: nem vette komolyan. Az első kormányprogramban a szabad pálinkafőzéssel egy kalap alá véve annyi szerepelt csak róla, hogy a bedőlt hiteleseknek létrehozzák a nemzeti eszközkezelőt. Már az is eltartott pár évig, amíg ez úgy-ahogy működni kezdett.

A második körben a gáláns végtörlesztési ajánlattal megszabadultak a hiteltől azok, akiknek volt még mihez nyúlniuk. A legjobb és legrosszabb kölcsönfelvevők kimenekítése után még bennrekedt devizahitelesek tömegének problémájára azonban az árfolyamgáton kívül még nem sikerült megtalálni „a nagy megoldást”. Segítene, ha levonulna a gondot tartóssá és tömegessé tevő ár, de az nem olyan, mint a Duna. Ez az ár alighanem végigkíséri Orbánt és bennünket a választásokig.