Úgy számítja, nemsokára akár hatvan-hetven ember is munkába állhat a százötven hektárosra álmodott birtokon, amelynek nagy részét bérlik majd, de saját területeket is vásárolnának. Azt mondja: vállalkozása akár egykét éven belül új helyzetet teremthet Tokaj-Hegyalján, ahol néhány bormágnás gyarapszik, miközben a munkák zömét feketén végeztetik cigányokkal, akik kiszolgáltatott helyzetben, két-háromezer forintos napidíjért dolgoznak. Mivel nem jelentik be őket, így télen, amikor nincs munka, segélyre sem jogosultak.

Még a neves borászatok között is akadnak olyanok, amelyeknek nyolcvan-száz hektáros birtokaira alig egy vagy két, hivatalosan bejelentett dolgozó esik. Vagyis ha a romák valamiért fellázadnának az igazságtalan és számukra meglehetősen előnytelen helyzet ellen, nem lenne, aki megművelné a szőlőt – állítja a roma vállalkozó. Itt mindenki metszőollóval a kezében születik – mondja képletesen az ambiciózus férfi, aki bevallja, maga is feketemunkában dolgozott tizenhárom éves korától a tokaji dombokon, s így tanulta meg a metszés, a hajtásválogatás, a permetezés, a zöld munkák, a szüret és a szőlőfeldogozás minden csínját-bínját.

Szavai szerint nagyjából háromszáz-ötszáz cigány viszi a vállán az egész borvidéket, az idősek, akik még értettek a szőlőhöz, már nem bírják a fizikai munkát, így tavasztól őszig az ültetvényeken idénymunkások dolgoznak, kilencven százalékuk roma. – A borászatok többsége még arra sem hajlandó, hogy amezőgazdasági idénymunka után kiszabott napi ötszáz forintért alkalmi munkára hivatalosan bejelentse ezeket az embereket, akiknek évente harmincnapos munkavégzést igazolniuk kell azért, hogy később jogosultak legyenek a 22 500 forintos havi segélyre. A bejelentés egy borászatnak egy ember után havi 15 ezer forintos költséget jelentene, ami egy palack jobb bor ára errefelé. De még ezt sem akarják kifizetni – állítja Fercsák László.

Azt mondja, azt is el akarja érni, hogy cége egyfajta munkaközvetítő legyen ezen a vidéken, vagyis ha valakinek munkaerőre lesz szüksége, akkor tőlük béreljen embert, természetesen tisztességes napszámért, hivatalosan. A „cigány borászat”, ami egyelőre csak szőlőtermesztést jelent, borkészítést még nem, a Polgár Alapítvány támogatásával tavaly indult, a kölcsönt azóta is folyamatosan törlesztik. Ebből a pénzből fizették ki a területek bérleti díját, az ültetvények újratelepítésének költségeit. A tizenhárom dolgozó bérének nagy részét munkahelyteremtő pályázatokból fedezték, vállalva, hogy a támogatási időszak lejárta után három hónapig tovább foglalkoztatják az embereket. Hozzáértésükre jellemző, hogy felújított tőkéik egy éven belül termőre fordultak, s bőven roskadoznak a fürtök alatt: ezt a Lapis-dűlőben magunk is láttuk.

Terméskorlátozásra a magasabb minőség érdekében egyelőre nem törekszenek, mert nem éri meg. A fürtök hetven százalékát el kéne dobniuk, s a maradék harminc százalék egy kilójáért alig valamivel többet fizetne a felvásárló, mint egy átlagos termés után. Ez nekik egyértelműen veszteséget hozna. Melegben hajnali négykor indul a munka, s délre általában befejezik, a hőségben permetezni sem lehet, mert megég a növény. Ottjártunkkor épp „ablakoltak” – leveleket metszettek le, hogy több fényt kapjanak a fürtök, vigyázva, hogy ne tárják fel azokat teljesen, hisz ha nem elég páradús a környezet, a tokaji borvidéken hőn óhajtott botritiszesedés, vagyis az aszúszemeket eredményező speciális gombásodás nem indul be. Az emberek serényen csattogtatják a metszőollót, azt mondják, könnyen megy nekik, gyerekkoruk óta ezt csinálják. Korábban egyik napról a másikra éltek, a műszak végén letettek az asztalra kétháromezer forintot, ami szinte azonnal elment a család aznapi élelmezésére.

Most viszont fizetést kapnak, és tervezni tudják a következő heteket is, ami nagy különbség – mondják. Egyelőre minden munkát kézzel végeznek, gépesítésre nincs pénzük. És pályázatokra sincs: harminc-ötven százalékos önerőt képtelenek előteremteni. Ha permetezni kellett, eddig biciklivel tolták ki a vizet s a vegyszert a határba, most egy használt autóval teszik ezt. Nekik már az is sokat jelentene, ha húsz-harminc éves berendezéseket megvehetnének, nem álmodoznak csillogó, vadonatúj gépsorokról. Fercsák László azt mondja: noha elsősorban a megélhetés és a vállalkozás sikeressége a cél, szeretné azt hinni, hogy munkájukkal segítenek helyreállítani Olaszliszka jó hírét is. Azóta, hogy 2006-ban helyi cigányok megtámadták és két lánya szeme láttára agyonverték Szögi Lajos tiszavasvári tanárt, mert azt hitték, hogy elütött egy gyereket, a zempléni falura egyfajta szégyenbélyeg tapad.

 – Engem a szomorú eset előtt két nappal választottak meg a cigány kisebbségi önkormányzat elnökévé. Talán az első voltam, aki azt nyilatkozta a történtek után, hogy a tetteseket szigorúan büntessék meg, de az ártatlan cigányokat hagyják békén. Ma is azt mondom, nincs kollektív felelősség, ennek ellenére minden évben kénytelen vagyunk eltűrni, hogy szélsőjobboldaliak megemlékezés címén riogassák az itteni romákat – mondja. Nem csak a szőlész-borász vállalkozás adhat kiutat az olaszliszkaiaknak. Hamarosan indul egy tanoda, ahol a gyerekek kiegészítő oktatást kapnak. A zűrös és lepusztult Dankó úti cigánysorról egyre-másra költöznek ki a romák, és normális házakban élnek. Akinek Fercsák László munkát ad, attól megköveteli, hogy tartsa rendben a portáját, ha tud, gondozzon egy kis veteményest, gyerekeit öltöztesse rendesen és járassa iskolába.

Nagy lépés lesz majd, ha arra is ráveszi őket, hogy jóféle tokaji borokat igyanak. A roma vállalkozó szerint négy-öt éven belül piacra dobják az első saját készítésű asztali és minőségi boraikat. Utóbbiakat dűlőszelektált módon termelik majd. Hogy mi lesz a márkanevük, még nem tudja, de abban már most biztos: a címkéken sem fogja eltitkolni, hogy cigányok által készített tokaji aszú vagy furmint van a palackban.

„Itt mindenki metszőollóval a kezében születik”FOTÓ: TEKNŐS MIKLÓS