Az MSZP állít, a Közgép cáfol

Tömegével állnak a bíróságokon azok az ügyek, melyek szerint a Fidesz-közelinek tartott Közgép nem fizeti ki alvállalkozóit - állította sajtótájékoztatóján Józsa István MSZP-politikus.

 

A Közgép-vezér szívesen találkozna Mesterházyval is

Szívesen látják egy találkozóra Józsa Istvánt és akár Mesterházy Attilát is - mondta a Közgép-vezér. A cég tagadja az MSZP állítását, miszerint nem fizeti ki sok alvállalkozóját.

A bíróságokon tömegével vannak olyan keresetek, amelyek arról szólnak, hogy az elvégzett alvállalkozói munka után nem hajlandó kiegyenlíteni a számlát a Közgép – állította csütörtöki sajtótájékoztatóján Józsa István, az MSZP frakcióvezető-helyettese.

A Közgép szerint valótlanok a képviselő állításai, a közbeszerzési törvény előírásai alapján ráadásul nem is tehetné meg, hogy nem fizeti ki az alvállalkozóit, hiszen addig ő sem kapja meg a pénzét. A Közgép jogi lépéseket tesz Józsa ellen rágalmazás miatt, mivel úgy látja, hogy a kijelentései jelentős üzleti veszteséget okozhatnak a cégnek.

Józsa a Közgép reagálásával kapcsolatban azt mondta: több megkeresést kapott az említett alvállalkozóktól. E jelzéseket kész felülbírálni, ha a cégtől érdemi tájékoztatást kap, és nem csak perrel fenyegeti.

Németh Miklós, a Közgép vezérigazgatója lapunknak azt mondta: egy előre egyeztetett időpontban szívesen látják Józsa Istvánt és akár Mesterházy Attilát is a cégüknél egy találkozóra, ahol személyesen is megnézhetik, hogyan dolgozik a Közgép.

Megkérdeztük az állami beruházásokat felügyelő NIF Zrt.-t, tud-e kifizetetlen közgépes alvállalkozóról. A cég azt válaszolta: a teljesítési igazolás kiállításakor minden fővállalkozónak nyilatkoznia kell, hogy a munkában milyen alvállalkozók vettek részt, és mennyi pénz jár nekik. Miután a NIF elutalta az alvállalkozók pénzét, a fővállalkozónak igazolnia kell, hogy azt kifizette. A NIF csak akkor fizetett, ha e dokumentumokat benyújtották.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.