A ház, melynek nappalijában ülünk, eredetileg az építési vállalkozás irodája, telephelye volt. A magára maradt mama 1931-ben alakította át négyszobás lakássá. Azóta lakják. Közben megvásárolták a szomszédos jókora virágkertészetet, és mintagazdaságot hoztak létre, melynek csudájára jártak a virágosok. Csak cserepes virággal foglalkoztak, rengeteggel és széppel. A Zsuzsa lány végzett kertész lett. Az iskolában együtt járt nagynénikémmel, akivel mindvégig tartották a kapcsolatot. Nagynéném Kanadából hazalátogatván gyakorta lakott Zsuzsánál.

Negyvennégyben lebombázták a telephelyet; sok fontos gyár működött a környéken. Zsuzsáék viszonylag jól átvészelték a vészes évet. A ház csillagos lett, tucatnyi lakót zsuppoltak bele, de ők is maradhattak, Zsuzsa a saját kertészetében teljesített munkaszolgálatot némi szerény javadalmazásért. A nyilas puccs után az Abonyi utcába kerültek, itt érte őket a felszabadulás. Ezután újra beüzemelték a kertészetet. A szomszédban működött egy kisebb fémfeldolgozó üzem, a Haas és Somogyi. Somogyi volt a zsidó, Haas német.

Őmiatta a gyár szovjet tulajdonba került. Kiigényelték a virágkertészet telkét, amely így „közérdekű célból igénybe vett” javként elveszett. De a virágkészletet el lehetett adni, nem volt kis pénz, és még a papa jóvoltából került egy háromemeletes bérház is, amit szintén eladtak. Szerencséjük volt: rá pár nappal államosították a hatszobásnál nagyobb lakásokat. Mindebből vettek egy háromszobás Bimbó úti lakást – lakottan. A lakó a kilencvenes évek elejéig fizette a lakbért. Akkor meghalt, a lakás üresen maradt, Zsuzsa pedig kiigényelte a saját lakását és visszakapta.

Igen ám, de nem kellett neki, mert már megszeretett a negyven év alatt Angyalföldön, úgyhogy a Bimbó utat pár éve eladta. Zsuzsának nincsen családja, gyereke. Hivatása volt, van. Az ötvenes évek végén elvégzett egy tanfolyamot, és 1960-ban elszegődött idegenvezetőnek. 1993-ig csinálta szeretettel, szenvedéllyel. Németül ab ovo anyanyelvi szinten beszélt, hála a Fräulein intézményének. Zsuzsa főként belföldön vezetett, de utazott is sokat. Munkája kitöltötte egész életét, ami – azt mondja – maradéktalanul boldog élet volt. Mutatja a jókora szekretert, amely színültig teli van hálás utasok leveleivel. A négy szobát egyedül lakja immár évek óta. A berendezés híven őrzi a harmincas évek kispolgári ízlését.

Régóta csak két szobát használ, inkább egyet, inkább annak is ablak melletti sarkát. Nagy füles fotelben ül napestig, lába zsámolyon, körötte újságok, könyvek. Mellette a két oxigénpalack. Zsuzsa harminckilenc kiló. Másfél órát beszélt, agya, mint a beretva. Manapság sokat pakol, rendszerez, dobozol, zsinegel. Soha semmit nem dobott és nem dob el. Elmenőben azt mondja: vigyek bátran a könyvekből, neki már nincs szüksége rájuk. Könyvtárának fele német nyelvű. Zabrálok pár Márait, Karácsony Benőt, Herceg Ferencet, Lénárt Sándort. Kéri, a művészettörténeti könyvekből, albumokból ne vigyek. És az útikönyvekből se. Hátha még kellenek, talán még kap egy csoportot, mondja nevetve.

Kilencvenéves.