– A régi regények középpontjában háborús hadvezérek, nemesek, elegáns urak álltak, az angol történelmi regényben vallásháborúk vezetői, lelkészek, lovagok voltak a főszereplők. Jókai is ezen a nyomvonalon járt, amikor a magyar nemesség története izgatta. A huszadik századi posztmodern regény hősei békés emberek, ekkor a világ nagy kérdése már nem a vallásháború, hanem a vérátömlesztés története vagy egy-egy festmény születése. Arra, hogy ki a kedvenc történelmiregény-íróm, nehezen tudnék válaszolni, mert az én ízlésem is változik. Minden regény történelmi beágyazottságú, ebben az értelemben Dickens, Balzac vagy Jókai is történelmi regényeket írt.

Ha valamit mégis külön említek, az az egyik legjobb magyar történelmi regény, Eötvös József Magyarország 1514-ben című műve, kevesen ismerik ma már. Magyarország tragikus jövőjének előképe rajzolódik meg 1514-ben, a Dózsa-féle parasztlázadásban, amelyet Mohács követ. A mai értelemben vett történelmi regényről persze csak a francia polgári forradalom után beszélhetünk, Shakespeare korában még nem létezett.

Lukács György számára azért volt a műfaj annyira érdekes, mert a modern XIX. századi történelmi regény a forradalom után beállt változást reprezentálta. A filozófus megemlítette a történelmi regénnyel kapcsolatos lényeges vonások között, hogy a mindennapi főhősnek középen kell állnia, két ellenséges erő között kell őrlődnie.

– E tekintetben Spiró Fogságát tipikus történelmi regénynek kell tekintenünk, hiszen a főhős, aki nem jelentős hadvezér, hanem egyszerű, középen álló ember, különböző erők közt vergődik. Megjelenik a háttérben Jézus és a római császár, s ott vannak az alexandriai elöljárók is.

– Sok regénynek nő a főhőse – mondta Heller Ágnes –, ami jelzi, hogy megváltozott a nemek közti viszony, s változik a szemléletmód is. Ezzel együtt a műfaj azért népszerű, mert az embereket érdekli a történelem, s azon vannak, hogy ne kelljen száraz és dokumentumoktól hemzsegő tudományos könyveket olvasniuk. Viszont nagyon izgatja őket, hogy mi történt a múltban, van-e a jelen és a múlt konfliktusai között párhuzam. Ezenkívül érdekesnek találják a hétköznapi szereplőket, akikkel önmagukat azonosíthatják.

A nők mellett gyakorta híres emberek a mellékszereplők, Leonardo Da Vinci több könyvben is felbukkant ebben az új minőségében. Az emberek szeretik a kalandokat és a szerelmi történeteket, s ettől az élménytől a történelmi regények írói nem fosztják meg őket. Elmondható, hogy e könyveknek kulturálisan nevelő a hatásuk, hiszen megismertetik az olvasóval a templomokat, a freskókat. Menekülés a jelenkorból? Nem hiszem, hogy ez igaz lenne. Az emberek szeretnek olvasni, s szeretik a jó történeteket. A jelenkorban valószínűleg kevés olyan regény íródik, amit meseként olvashatnának. Egyszerűen arról van szó, hogy az emberek felnőttkorukban is szeretik a mesét.

Heller Ágnes sok regényben lát női főhőst