Aritmetika
Privát jobban megnézte. Higanyszínű volt a férfi szeme, a tüskésre nyírt, ezüstfehér haj borostaként folytatódott az arcán. A bőréről Privátnak eszébe jutott, hogy a polírozáshoz egyes régi vágású műbútorasztalosok tehénfülzsírt használnak, és hogy a tehénfülzsír föltehetően egyike a legtisztább anyagoknak a világon. A férfi gumicsizmába tűrte a cejgnadrágját, és vállon gombolós gyapjúpulóvert húzott hozzá. Ilyen pulóvert legalább ötven éve nem gyártanak sehol a világon, mondta magának a fejében a Privát. Nyers, színezetlen gyapjú, durva, akár egy becsületsértés.
Harminckét fok volt árnyékban. A pult, amire a férfi támaszkodott, inkább hosszú lábú asztal volt, a lapja kerek. Ha majd betiltják a bridzset, Észak, Dél, Kelet és Nyugat ezen fog csontgombokkal játszani, gondolta a Privát.
Megpróbálta fejben ellenőrizni, hogy igazat mondott-e a férfi. Tízezer négyzetcentimétert kellett volna 3,14 századdal elosztania, és a végeredményből gyököt saccolni. Nevezzük el, mondta magának a Privát. Nemo kapitány. Jean Valjean. Bőrharisnya. A Bőrharisnya jó lesz. Bőrharisnya benyúlt a cejgnadrág zsebébe, egy ideig matatott benne, majd egy félkészre sodort cigarettát húzott ki belőle. Azzal a mozdulattal a szájához is emelte, finoman, a nyelve hegyével megnedvesítette a papírt, aztán befejezte a cigarettát. Tüzet rántott elő valahonnan. Privát semmiféle hangot sem hallott, nyilvánvaló volt, hogy Bőrharisnya lángoló öngyújtót hord a zsebében.
A tó hirtelen felragyogott. Kérlelhetetlen volt, és mozdulatlan. Privát megpróbált elszakadni a férfi látványától. Úgy gondolta, Bőrharisnya kést is tart magánál, közvetlenül a lángoló öngyújtó mellett, amit, kétség sem fért hozzá, géppuskatöltény hüvelyéből készítettek. Ha tudott vagy legalább szeretett volna imádkozni, azért fohászkodott volna, hogy legyen valami, amit a férfi higanyszeme helyett nézhet. Egy repülő hollandi például. Vagy egy csillaghajó. De nem akadt néznivaló egyéb semmi.
Az „r” nagyjából 56 centiméter, gondolta a Privát. Aztán azt, hogy az asztal elég öregnek látszik, lehet, hogy a Bőrharisnya csinálta. És hogy talán előbb volt kész az asztal, mint a bódé. Megpróbálta megbecsülni az asztal átmérőjét. Különösen szépnek találta, hogy 56 duplája a Fibonacci-sor egyetlen dadogását idézi. Kevesen tudják, gondolta Privát, hogy a virágszirmok száma gyakran Fibonacci-szám. Például a jakabnapi aggófűnek, a hamvaskának és a körömvirágnak 13 szirma van. De akárhogy nézte, az asztallap átmérője egy méternél is kevesebb volt.
Fiatal lány jött elő a bódé mögül, odabiccentett Bőrharisnyának, és leakasztotta az ablakot záró fatáblát. Biztosítótűt hordott az arcában. A trikójára nagy vörös szájat festettek, az volt köré írva, A HOMOFÓBIA TIPIKUS BUZISÁG. Privát azon gondolkodott, a felirat vajon árt vagy inkább használ az üzletnek. A lány benyúlt a bódé ablakán, és a termetéhez képest aggasztóan nagy, kerek bádogtálcát húzott ki a felvonóhídra. A tálcán épp annyi kisfröccs volt, amennyi lehetett. A poharak finoman rezegtek, amíg elért velük a kerek asztalhoz.
Bőrharisnya tehát nem számolt, hanem rendelt, valamilyen, Privát számára érthetetlen rítus szerint, pedig a rendelés fölösleges volt, hiszen a lánynak láthatóan nem volt szüksége a mondatra, a mondat és a kisfröccsök érkezése között nem telhetett el annyi idő, amennyi az elkészítésükhöz kellett. Ránézett az állomás órájára. Még 3 perc volt a vonat menetrendszerű érkeztéig. Rizling, esetleg zöldveltelini. A poharak harmatosnak látszottak. Az lett volna ésszerű, ha a bádogtálcán maradnak, és egymást hűtik a tálca ódivatúan magas peremének védelmében, késleltetve azt a mindenképpen bekövetkező pillanatot, amikor ihatatlanra melegszenek. A négyzetméteres metafora szeretetén kívül semmi sem magyarázta, miért kér ki Bőrharisnya egyszerre 19 kisfröccsöt a kánikulában.
De most sem az történt, ami ésszerű lett volna. A lány elkezdte kirakni a kisfröccsöket a tálcáról, az asztal közepéről induló spirál alakban helyezve el őket, úgy, hogy egyre nagyobb távolságot hagyva kövessék egymást. Bőrharisnya egyetlen pillantást sem vetett a lányra. Privát úgy döntött, hogy a lány tizenhét éves lehet, mert a 17 a 19 ikerprímje. Ki volt sírva a szeme. De az arca olyan közömbös volt, mintha valaki más sírta volna ki. Nyugodt, kimért mozdulatokkal dolgozott, amikor befejezte, a hóna alá csapta az üres tálcát, és visszament a bódéba.
Jakabnapi aggófű, ízlelgette magában a Privát. Aránytalanul megkívánta a fröccsöket, egyenesen emberbaráti cselekedetnek látszott, hogy megkímélje Bőrharisnyát az ihatatlanná melegedett kisfröccsök felszámolásának kötelességétől. De eltelt a 3 perc, befutott a vonat. Privát fölszállt, a legközelebbi kupé ablak melletti ülésére lökte a hátizsákját, és izgatottan, mintha az élete múlna rajta, lerántotta az ablakot. Legalább azt szerette volna látni, honnan kezdi Bőrharisnya az ivást, az asztal széléről vagy a közepéről, de a férfi kivárt, mintha csak packázni akarna vele. A szerelvény megremegett, és lassan kigördült az állomásról. Aztán felgyorsult. De annyira azért nem, hogy Privát ne láthassa tisztán, ahogy a férfi baljával visszakézből üresre söpri az asztalt.
