Szivárványházasság
Massachusetts volt az első állam, ahol egy bírósági döntés nyomán 2004-ben legalizálták az azonos neműek házasságát. Az amerikaiak többsége ezt akkor még makacsul ellenezte: a Washington Post-ABC News közvélemény-kutatása szerint az emberek csupán 41 százaléka támogatta, 55 százaléka viszont helytelenítette. George W. Bush (republikánus) elnök az azonos neműek házasodását tiltó alkotmánymódosítást kezdeményezett, s ezt az álláspontot támogatta Dick Cheney alelnök is. Ez volt a 2004-es elnökválasztás legjelentősebb társadalmi kérdése, és Bush ezt ki is használta újraválasztása érdekében.
Ám mára sok minden megváltozott. Ugyanaz az országos közvélemény-kutatás ma már azt jelzi, hogy az amerikaiak 58 százaléka támogatja, s csupán 36 százaléka ellenzi az azonos neműek házasságát. A Demokrata Párt tagjai kortól függetlenül mellette állnak, a függetlenek támogatják, s még a 18–49 éves republikánusok többsége is igent mond rá. Csupán az 50 év feletti republikánusok állnak ellen, de az ő ellenkezésük is enyhül. Miközben a szövetségi kormány nem ismeri el az azonos neműek házasságát, immár mind az 50 államra kiterjedő vita folyik a legalizálásról. Csak idén tavasszal három újabb állam – Rhode Island, Delaware és Minnesota – iktatta törvénybe az azonos neműek házasságát, ezzel már 12 államban és Washington DC-ben tekintik érvényesnek az ilyen házasságkötést.
Az egyes államokban a homoszexuálisok jogaiért küzdő mozgalmak, mint a massachusettsi MassEquality és az iowai „Egy Iowa” jelentős erőfeszítéseket tettek az azonos neműek házassága érdekében. Most, hogy ezek a törvények és bírósági döntések évek óta állják a támadásokat azokban az államokban, amelyek az elsők között ismerték el az azonos neműek házasságát, már más államok sem zárkóznak el oly határozottan, mint korábban. Noha a nagy nyilvános kampányok segítettek az egyenlő jogok mellett érvelni, az érvek önmagukban nem mindig elegendőek a vélemények átformálásához. – Logikusan úgy gondolnánk, hogy a közvélemény reagál ésszerű érveinkre – mondja Dean Mundy, az Appalache-vidéki Állami Egyetem Public Relations professzora, aki a homoszexuálisok jogaiért harcoló amerikai csoportokat tanulmányozza. – Mégis, az egyetlen dolog, ami ebben befolyásol valakit, az az, ha maga is ismer homoszexuális egyént vagy párt – lepődik meg saját megfigyelésén. Gordon Allport pszichológus 1954-ben megjelent, „Az előítélet természete” (The Nature of Prejudice) című könyvében ezt kontaktushipotézisnek nevezte el. Ezen elgondolás szerint a különböző (társadalmi) csoportok közötti pozitív kontaktus segíti a megértést és mérsékeli az előítéleteket.
Mundy azt állítja, hogy a pozitív kontaktus a helyi szinten a leghatékonyabb. Azokban az államokban, ahol már legalizálták az azonos neműek házasságát, a folyamat úgy kezdődött, hogy találkozókat szerveztek homoszexuális férfiak és leszbikus nők, illetve szomszédaik között, ahol az előbbiek nyíltan beszéltek róla, hogy ők a saját nemükhöz vonzódnak. – A melegek és leszbikusok az őszinteség révén szövetségeseket kezdtek találni a heteroszexuálisok között – mondja Mundy. A következő lépésben a homoszexuálisok leültek beszélgetni körzetükben a törvényhozókkal.
– Volt olyan képviselő, aki azt hitte, hogy az ő választókörzetében nincs is homoszexuális ember – idézte fel Mundy.
Más választott képviselőknek nem is volt szükségük rá, hogy a szomszédból meglátogassák őket; olykor saját családjukban is találkoztak homoszexuálisokkal. Az ilyen családi kapcsolat segített megváltoztatni olyan jól ismert republikánusok gondolatait és érzelmeit, mint a korábbi alelnök Dick Cheney, akinek az egyik lánya öntudatos leszbikus, vagy az ohiói Rob Portman, aki idén tavasszal az első republikánus szenátor lett, aki részt vett azonos neműek esküvőjén – két évvel azután, hogy fia felfedte neki, hogy homoszexuális. Portman 2013.március 15-én egy újságcikkben jelentette be, hogy támogatja az azonos neműek házasságát, s kifejtette: „Az a tudat, hogy a fiam homoszexuális, arra késztetett, hogy más szemszögből gondoljam át a kérdést. Mégpedig az apa szemszögéből, aki mindhárom gyermekét boldognak akarja látni, olyannak, aki tartalmas életet él azzal, akit szeret”.
Az egyenlő házasodási jogokért folytatott küzdelemben nemrégiben aratott siker évek kitartó munkáján alapult. – Időbe kerül – jegyzi meg Mundy. – Az emberek most már változást akarnak, de az még mindig 10-15 évi munkát és folyamatos megbeszéléseket igényel – mondja. Visszatekintve: 1996-ban – amikor Clinton elnök aláírta a házasság védelméről szóló törvényt, amely megkövetelte, hogy a szövetségi kormány utasítsa vissza az azonos neműek házasságának szövetségi támogatását és elismerését – úgy tűnt, hogy az azonos neműek házassága vesztes ügy. A trend azonban most éppen ellenkező. Clinton elnök ma már támogatja az azonos neműek házasságát, és 2012-ben Obama elnök is bejelentette, hogy az ő gondolkodása is megváltozott, immár támogatja az azonos neműek házasságát.
Természetesen vannak még jogi kérdések. Ezekben a napokban az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága két, az azonos neműek házasságával kapcsolatos ügyben is dönt. Az egyik a kaliforniai „8-as számú módosítási javaslat”, ez egy 2008-ban megszavazott helyi alkotmánymódosítás, amely tiltja az azonos neműek házasodását. A második a házasság védelméről szóló törvény alkotmányossága egy 83 éves asszony, Edie Windsor esetében, aki 44 évet élt egy másik nővel. Amikor a párja meghalt, Windsort 363 000 dollár örökösödési adó megfizetésére kötelezték, ám, ha a kormány törvényesnek ismerné el a házasságukat, nem kellene megfizetnie az örökösödési adót.
Valószínű, hogy a társadalmi kérdésekben konzervatív többségű bírói testület nem fogja átengedni mind a két törvényt. Mégis, mind több amerikai tud homoszexuális családtagjáról, barátjáról, szomszédjáról, és velük együtt reméli, álmodik róla, hogy tovább apad a diszkrimináló törvények támogatottsága.
– Közel vagyunk a mérleg átbillenéséhez – bizakodik Mundy.
Christopher Martin az Észak-Iowai Egyetem újságírás professzora, a kommunikációelméleti tanszék megbízott vezetője. Ezt a cikket a Népszabadság számára írta.
