A hazai termőföldforgalmat szabályozó legújabb törvényjavaslathoz kapcsolódó egyik szakértői anyag azonban megjegyzi, hogy a fenntartandó korlátozásainkkal igazából nem lógnánk ki a tagállamok sorából, ezért jócskán akadhat ellenérvünk, ha az EU hivatalosan is panaszt emelne a szabályozás ellen. Sok állam ugyanis nem különbözteti meg a mezőgazdasági vállalkozókat állampolgárságuk szerint, de gyakran előnyben részesítik a helyben lakó, „igazi” gazdákat.

Franciaországban az érdek-képviseleti szervezetek és agrárhitelintézetek által működtetett földalapkezelő általános elővásárlási joggal rendelkezik bármely mezőgazdasági ingatlanra, sőt, a vételárat is maga állapítja meg, ez ellen a tulajdonos a bíróságon élhet kifogással. A megszerzett földeket a társaság racionálisan művelhető egységekké formálja, majd értékesíti vagy haszonbérletbe adja.

Németországban az adásvételi szerződések hatósági jóváhagyás mellett érvényesek. A helyieknek és az önkormányzatoknak elővásárlási joguk van, ha a vevő nem főfoglalkozású mezőgazdasági vállalkozó. Bizonyos mérethatár felett az eladási szándékról értesíteni kell a helyhatóságot, amely a birtokot megvásárolhatja, vagy felkínálhatja helyieknek.

A földforgalom Ausztriában is előzetes hatósági hozzájáruláshoz kötött. A telekspekuláció kivédésére csak olyan személy szerezhet termőföldet, aki megfelelő szakvizsgával rendelkezik, illetve egy kamarai szakbizottság előtt alkalmasnak bizonyul a gazdálkodásra.

Az angolszász modell a legliberálisabb: a termőföld az Egyesült Királyság egész területén szabadon adható-vehető, külföldiek is korlátozás nélkül vásárolhatnak. A mezőgazdasági ingatlanok megvásárlásához nincs szükség mezőgazdasági képesítésre sem. Igaz viszont, hogy a rendkívül magas földárak miatt a forgalom erősen visszafogott: 2012-ben a teljes termőföld-adásvételek bő fele öröklésekhez kötődő birtokegyesítésekből s -megosztásokból adódott.