Megyesi Gusztáv: Termelnek, spekulálnak
A legjobbkor mondta. Itt van ez a nemzeti trafikpályázat, visszafogott elemzők szerint az állami földhaszonbérlet-pályázatok után a legnagyobb csalás a kormányváltás óta, de annyira, hogy most már tízesével jelentkeznek régi trafikosok, hogy helyettük olyan pályázók nyerték a húsz évre szóló koncessziót, akiknek semmi közük a dohányárusításhoz. Némelyik győztes már fel is kereste a vesztes trafikosokat, hogy szívesen „visszafoglalkoztatná” akár az egész családot, ő ugyanis se dolgozni, se vállalkozni nem akar, elég, ha rendszeresen fizetnek neki.
Most két eset lehetséges. A nemzeti ügyek kormányának a feje dührohamot kapva fogja követelni, hogy vonják felelősségre azokat, akik a spekulációt lehetővé tették, mert ez nyilvánvalóan az. De nem azért, mert Lázár államtitkár szerint „döntően jó kezekbe kerültek a trafikok”, ami nála annyit jelent, hogy előre megvoltak az eredmények a rokonok, barátok, üzleti és politikai potentátok javára, ráadásul évszázadokra titkosítva, hanem, mert a miniszterelnök nem túl bonyolult gondolkodása szerint az emberiség életében a futballon kívül kétféle tevékenység létezik: a termelés és a spekuláció.
A két lábra emelkedett, eszközhasználó ember, amikor épp nem labdázik, akkor vagy termel, vagy pedig spekulál, ha nem termel, akkor nyilván spekulál, a spekulánsokat pedig nem szeretjük. Mármost nyilvánvaló, hogy a trafik nem feltétlenül üzemcsarnok. Rogán Antal szomszédja vagy éppen Lázár államtitkár személyes jó ismerőse, a szintén többszörös nyertes Sánta vállalkozó például, ha megfeszül is a trafikjaiban, akkor se lesz belőle soha Pióker Ignác, mert nem produktív munkát végez, noha ő írta a trafiktörvényt.
Azzal viszont eléggé kellemetlen ilyen alapon, hogy a nemzeti ügyek kormánya két és fél éve szinte kizárólag a spekulációt támogatja, a termelést csak annyiban, amennyiben a miniszterelnök még az előző kormány által elindított beruházásokat szokta ünnepélyesen felavatni. Ebben a helyzetben nyilvánvaló, hogy a termelőmunkának kell új értelmezést kapnia.
Ezek szerint az értékteremtő termelőmunka legelőbb is arról ismerszik meg, hogy az ember a munkaerejét mozgósítva minden hónap végén besétál a trafikjába, és átveszi az ott immáron visszafoglalkoztatottként dolgozó korábbi üzemeltetőtől a pénzt, mindezt megismétli még négy trafikban, aztán hazamegy, és kipiheni a fáradalmait.
Ha Marx Károly ma élne, valószínűleg Habony Árpád beosztottjaként finomítaná munkaérték-elméletét, s tételesen bizonyítaná, hogy az embert eredendően a pártszékházeladás tette emberré, s szőlők és bányák olcsó felvásárlása, majd családi birtokba juttatása emelte ki az állatvilágból, a proletariátus legforradalmibb rétegét pedig pártfunkcionáriusok, pártközeli vállalkozók, egyéb csókosok, szaktanácsadók, titkárok, kormányszóvivők, testőrök és terrorelhárítók képezik, a többi a társadalom emlőin élősködő spekuláns, ennélfogva mind nyugodtan felfordulhat.
Jut eszünkbe: rovatunk pályázatot hirdet annak megállapítása végett, hogy a honi termelőszféra legfőbb büszkesége, a nemrég állami kitüntetésben részesült Széles Gábor gyártulajdonos és milliárdos nagyvállalkozó hozott-e már hosszú pályafutása során bárminemű hasznot az országnak. Már, persze, a békemenetet nem számolva, ami közismerten a legproduktívabb ágazatok egyike.
A szerző az Élet és Irodalom munkatársa
