Mentőöv

Kerül, amibe kerül – kezdettől fogva ez volt a vezérelve a közműszolgáltatók elleni szabadságharcnak. Ez a mostani éppenséggel hárommilliárdba kerül. Vastagon többe, mint amennyire eredetileg reméltek a vízműfoglalás várható költségét.

Ezt a pénzt még az eredeti feltételek mellett is nehéz lenne a városnak kiköhögni, de azóta történt is egy s más. Például a vezetékadó, most meg a tízszázalékos rezsi csökkentés. Így már ítéletnapra sem szedi ki a város a vízműből azt a profitot, amivel visszajönne a kiadás. A „kiszámíthatatlan szabályozási környezet”, ami miatt a galád multiknak annyit sír a szájuk, most a legelső és legbátrabb közműharcos pécsi polgármestert és városát hozná nehéz helyzetbe. Amit nem lehet megengedni. Ha hárommilliárdba fáj, akkor annyiba. Egy vizitdíjat ez minden magyarnak megér. Szolidaritás is van a világon.

Felkészül Tarlós István. Mert ne tévedjünk: jobb helyzetben ő sincs. Legföljebb annyival, hogy nem perelték be a franciák, akiket ő nem testi kényszerrel szorított ki a Fővárosi Vízművekből. Amely a profitéhes tőkések távozása után majd könnyedén kitermeli a saját árát. Ahogyan azt Móricka elképzelte. Vezetékdíjjal meg rezsicsökkentéssel.

Nem a túl élénk fantáziánk, hanem a realitásérzékünk mondatja velünk, hogy hamarosan a főpolgármesternek is szüksége lesz egy gáláns barátra, aki kisegíti a bajban. Az a számla ráadásul húzósabb lesz, mint a pécsi, de aki nem a sajátjából ad, az könnyen fizet. A fejleményeket látva most azok a fideszes polgármesterek verhetik a fejüket a falba, akik nem foglalták el vagy vették meg akármennyiért településük magánkézben lévő közszolgáltatóját. Kár, hogy későn derült ki: Orbán Viktor az ilyen akciókra korlátlan állami garanciát nyújt.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.