Sajátos 'rendrakásba' kezdett a kormány a Citadellán

Több céget, köztük egy harmincéves üzletet lehetetlenít el a kormányzat.

A kórházak a beteg bürokráciát nyögik

A kórházigazgatók egyre nyűgösebbek a mind gyakoribb és egyre értelmetlenebb feladatoktól.

BKV: csak fél évre van pénz

A főváros várhatóan csak az első fél évre rendeli meg a BKV szolgáltatásait - a törvény nem enged mást.

Múzeumi negyed, ligetrendezéssel: 70 + 50 milliárd

Nem tudunk az olvasónak határozott választ adni, milyen is lesz az új múzeumi negyed 2018 táján a Városligetben: erről még Balog Zoltán és Baán László sajtótájékoztatója után sem kaptunk az eddigieknél sokkal határozottabb képet. Nincsenek látványtervek sem.

Miért is tart tíz éve a Vigadó felújítása?

Majdnem tíz éve folyik a Pesti Vigadó felújítása.

 

Gyomorsav

Tele a gyomor, elő a szárnyakkal! Így aposztrofálta a tegnap megkötött Budapest-szerződést Orbán Viktor. Az ország első embere bevallotta, hogy el kellett telnie némi időnek ahhoz, hogy a kormány belássa: Budapest nemcsak az ott élőké, hanem az egész ország fővárosa.

Sőt, ha már idáig eljutott, át is lépett ezen a megállapításon: Budapest valamennyi magyar fővárosa, éljen bárhol a világban. S miután így széles alapokra helyezte az örömöt, bejelentette, hogy megtöltötték a „gyomrot”. Vélhetően a 104 milliárd forintos adósságrész átvállalására gondolt. Van miből törleszteni. Az egészségügyi, oktatási, gyermekvédelmi intézmények államosítása révén elkobzott vagyon ennek a többszöröse, ráadásul az ennek okán elvont állami források csupán ebben az évben meghaladják az átvállalt hitel felét.

S akkor még nem beszéltünk a fővárosiak által befizetett adóról, amelynek a töredéke sem csorog vissza. A BKV-tól megvont milliárdokról szintén ne is szóljunk. De félre a gyomorral, elő a szárnyakkal! Orbán szárnyakat akar adni Budapest álmaihoz. Világvárossá tenné. Mert a városvezetésnek – bizonygatta Tarlós István – igenis vannak álmai. S a tegnap aláírt Budapest-szerződéssel a megvalósulás küszöbére jutottak.

Nos, abból legfeljebb annyi olvasható ki, hogy a kormány talán beleegyezik a dugódíj bevezetésébe, miután tavaly leszavazta, de az unió nem adott felmentést. A kormány erre nagy kegyesen ajándékba adná ezt Budapest népének. Oldja meg belőle a közösségi közlekedést. A testet meg szárnyastul szétmarja a gyomorból áramló sav. S nem marad belőle más, csak az ígéret csontváza.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.