Nem lehet más a politika

Sajátos, helyenként egymásnak is ellentmondó döntéseket hozott a Lehet Más a Politika kongresszusa; a határozathozatalok után Jávor Benedek frakcióvezető és két helyettese lemondott vezetői posztjáról.

Jávor Benedek: Nem veszünk tudomást a valóságról

Az LMP távozó frakcióvezetője szerint Bajnai Gordonnak nincs deficitje az alkotmányosságban.

 

Bezárkózik az LMP

„Az együttműködés igen, a csatlakozás nem” – így foglalta össze az LMP szóvivője a hét végi kongresszus döntését az Együtt 2014 mozgalomhoz való viszonyulással kapcsolatban. Az ökopárt szűk, de legitim többséggel arról is döntött, hogy nem kötnek választási szövetséget a jelenlegi parlamenti pártokkal, és olyan kormányban sem kívánnak részt venni, amelyet Magyarország valamelyik volt miniszterelnöke vezet.

Jávor Benedek frakcióvezető és két helyettese, Karácsony Gergely és Szabó Tímea a határozathozatal után lemondott vezetői tisztségéről. Jávor azzal indokolta távozását, hogy a párt olyan döntést hozott, amely nem reflektál a valóságra, és nemcsak az LMP-nek, de Magyarországnak is árt, mert lemond arról, hogy leváltsák az Orbán-kormányt. A zöldpárti szakpolitikus Scheiring Gábor a közösségi portálon mindezt úgy kommentálta: ez a döntés „egyenlő az LMP jobboldali fordulatával”, amellyel azt mondta ki, hogy a jobbközép szavazók fontosabbak, mint a rezsimdöntés.

Jávor Benedek lapunknak adott interjújában egyebek között azt mondta: az alkotmányosság és a demokratikus jogállam helyreállítására kellett volna szerződni az Együtt 2014 mozgalommal, ehhez azonban nyílt tárgyalási folyamatok lettek volna szükségesek. Jávor kijelentette, hogy számára is csak akkor lett volna végrehajtható a „projekt”, ha a szocialisták nem vesznek benne részt; a lemondott frakcióvezető Bajnai Gordonról viszont úgy nyilatkozott: az alkotmányosság kérdésében az exkormányfőnek lényegében nincs deficitje.

„Természetesen az LMP számára az optimális program az eredeti küldetésünk folyamatos képviselete és a fokozatos megerősödés lenne. De a Fidesz kormányzásával új helyzet állt elő. Az, amit az Orbán-kormány művel, az eredeti küldetésünkből is azt kell hogy kiváltsa: megnézzük, miként lehet ezzel hatékonyan szembeszállni” – mondta Jávor Benedek a Népszabadságnak. Azt, hogy esetleg – egyedül vagy több társával együtt – távozik az LMP-frakcióból, Jávor nem tudta határozottan kizárni, de egyértelművé tette: nem tervezi.

Schiffer András elégedettnek nevezte magát a kongresszusi döntés után. A Népszabadságnak nyilatkozva azt mondta: bízik benne, hogy mostantól mindenki egy erős LMP érdekében dolgozik majd, mert szerinte erős LMP nélkül nincs Jobbik nélküli kormányváltás sem. Arra, hogy ambicionálja-e újra a frakcióvezetést, nem akart lapunknak érdemben válaszolni.

Filippov Gábor, a Magyar Progresszív Intézet elemzője szerint az LMP-nek időre lett volna szüksége, hiszen nem tudni, hogy mi lesz az Együtt 2014 sorsa. Mráz Ágoston, a Nézőpont Intézet vezetője pedig azt mondta lapunknak: a hét végi kongresszus igazi vesztese nem is az alulmaradt csatlakozáspárti kisebbség, hanem Bajnai Gordon, akinek az ernyőszervezete így, a dinamikus kezdés után, megtorpanhat. Az MSZP részéről egyelőre nem kommentálták a helyzetet.

Jávor Benedek, a kisebbségben maradt frakcióvezető lemondott, de egyelőre nem tervezi otthagyni a Lehet Más a Politikát
Jávor Benedek, a kisebbségben maradt frakcióvezető lemondott, de egyelőre nem tervezi otthagyni a Lehet Más a Politikát FOTÓ: MÓRICZ SIMON
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.