Láthatatlan légió

Minden nyárra jut legalább egy hátborzongató hír a legionellafertőzésről.

Libikóka a kilókkal

A nyár nagy kihívás a fogyni vágyóknak.

Pollen ellen

Rossz hír a városban élők számára: egész Európában növekszik a levegő pollenkoncentrációja, évente átlagosan három százalékkal.

Tihany kincse, a világhírű levendula

Júniustól július végéig virágzik az egyik legszebb és leghasznosabb gyógynövény, a levendula, melyet az 1920-as évek közepétől termesztenek Tihanyban.

Cukormentes országtorta verseny

Ebben az évben már nem csak a Magyarország Tortája verseny győztesét hirdetik ki augusztus 20-án, de a Magyarország Cukormentes Tortájáét is! A tortában nem lehet se finomliszt, se fehér cukor, de ízletesnek kell lennie.

 

Kimerült sejtek

7 millió petesejt – a terhesség félidejében már és még ennyi életrevaló tartalék van egy leánymagzat két petefészkében. A születéssel a csírasejtek nyolcvan százaléka elvész, majd az évek előrehaladtával a maradék is rohamosan csökken. Az első menstruációra már félmilliónál is kevesebb tüsző várja, hogy csekélyke esélyt kapjon az érésre, és esetleg a megtermékenyítésre.

35 éves kor után újabb fordulat következik: a petefészkek öregedése és kimerülése miatt csökken a nők fogamzóképessége, a megfogant magzatoknak magasabb a vetélési aránya. Előfordulhat az is, hogy az ováriumok a vártnál korábban leállítják a tüszőérést: ez a korai menopauza, más néven POF, sokszor visszafordíthatatlan meddőséget jelent.

Európában a nők átlagosan 51 éves korban kerülnek változókorba, ilyenkor normálisnak tekinthető a havi ciklus leállása. 40 éves kor alatt viszont korai petefészek-elégtelenségről és -kimerülésről beszélünk. Nem elhanyagolandó módon, minden századik nőt érinti ez a probléma. A folyamat hasonló a menopauza tüneteihez: a petefészkekben leáll a hormontermelés és a peteérés. Az okok nagyrészt ismeretlenek, de a genetikai hajlam mellett az életmód – a táplálkozás, a stressz, és a káros környezeti hatások –is közrejátszhatnak.

Hormonok

Az agyalapi mirigyben termelődő FSH (Follikulus Stimuláló Hormon) és LH (Luteinizáló Hormon) és a petefészkekben termelt ösztrogén összehangolt működése szabályozza a peteéréshez szükséges sárgatestképzést. A POF esetében az ösztrogén képzése áll le, ami nem csak a menstruációs ciklust szakítja meg, hanem a hormonhiány miatt csontritkulás is kialakulhat, de jellemzőek a hőhullámok is. Pontos diagnózist laborvizsgálat adhat, ami az FSH és LH mellett az úgynevezett AMH (Anti Müllerian Hormon) mérésével arról is tájékoztat, hogy vannak-e a petefészkekben primodrális tüszők, melyek petesejtté érhetnek.

A POF-nak ugyanis van olyan fajtája, melyben már a petesejt-előalakok is betegek, más esetben viszont csak az érő petesejtekkel van probléma, míg a primordiális tüszők egészségesek (pl. bizonyos autoimmun folyamatokban), és célzott ösztrogén-kezelés után külsőleg adott FSH-val serkenthető a petesejt-érés, és 5-10% eséllyel a spontán, vagy IVF teherbe esés is bekövetkezhet.

Esélyek

A petesejtállomány és a POF-re való hajlam meghatározását már rutinszerűen végzik a komolyabb meddőségi klinikákon speciális ultrahang-, hormon- és genetikai vizsgálatokkal. Ha már elindult a folyamat, melynek végeredménye a POF lehet, a szakemberek javasolják az előrehozott gyermekvállalást, vagy a petesejt, fagyasztását későbbi in vitro megtermékenyítés céljából. A kezelést érdemes a diagnózis felállítása és a rizikófaktorok felmérése után mihamarabb megkezdeni a csontritkulás kivédése céljából.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.