„Egyelőre én ezt a saját munkámat végzem, amit szeretek, meg élvezek is, és majd hogyha úgy adódik, hogy más munkát kell végeznem, akkor majd nyilván szólnak nekem” – fogalmazott egészen pontosan a miniszterelnöki szóvivő. Aztán valahogy úgy is adódott. Szóltak neki. Ahogyan Lázárnak, Vargának és Rogánnak is, be a jégre, itt az ideje a sorcserének.

Abban egyszerre van benne a kétharmados kivagyiság és a suta elkenés, ahogy Orbán szerint a lekorcsolyázó Fellegi Tamásnak „az egész ország köszönettel tartozik” azért a hatalmas „teljesítményért, amit nyújtott”. Persze a tehetetlenséget, a képviseleti megszégyenülést is nevezhetjük kézzelfogható eredménynek, még ha Felleginek talán a köszönetnél is több jár, amiért Orbán helyett szenvedte el a bodicsekeket és kenődött fel rendre a palánkra.

Orbán jól látja: kézenfekvő frissíteni a játékot, cserélni a védőket és támadókat is. Varga kinevezésének London állítólag máris tapsol, igazolva, hogy időnként milyen kevéssel is beéri. Rogán talán békülékenyebb hangot hozhat, bár az ő esetében minden verzió elképzelhető.

Néhány dolog persze nem változik, nevezetesen az ellenfél, a pálya, a bírók és a szabályok. Ez akkor is így van, ha a nézők egy kritikus része még mindig meg van győződve róla, hogy jégrevüt néz.