Mézesmadzag a szabadság
– A szobámba nem jöhet be.
– Miért?
– Mert rendetlenség van.
– Csak egy pillanatra...
– Nem lehet. Be se férne, annyi cucc van bent. Főleg ruhák. A szabadulásom utánra gyűjtögettem.
– Csak bekukkantanék.
– Az nem úgy van. Senki sem mehet be. Töltésy Barnabás lopva körülnéz, közelebb hajol,majd suttogva hozzáteszi: Nem igazi a rendetlenség a szobámban. Csak annak látszik. Én pontosan tudom, hogy mi hol van. De ha valaki el akar lopni tőlem valamit, az nem tudhatja, hogy hol keresse.
Őszes hajú alacsony ember ül velem szemben. Fodrásznál régen járhatott, a szakállát viszont gondosan ápolja. Hadarva beszél, rosszul artikulál, alig érteni a szavait. Soványságát eltakarja a szükségesnél három-négy számmal nagyobb zakója. Nem a kedvemért vette fel, tíz évemindig öltönykabátban járkál a gánti pszichiátriai otthonban. – Amikor bekerültem, megfogadtam, hogy nem veszem le a zakómat, amíg ki nem szabadulok innen. Ez az én rabruhám – magyarázza.
Töltésy Barnabás hamarosan megszabadulhat az öltönyétől, néhány héten belül ugyanis kiköltözhet a pszichiátriai otthonból.
– Ez kész csoda – állítja Hídvégi Klára, az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány (CCHR) képviselője. – Tapasztalataink szerint csak nagyon ritkán adatik meg egy pszichiátriai otthon lakójának, hogy felszabaduljon a gondnokság alól, és újra szabad emberként élhessen. Töltésy Barnabás sorsa valóban különleges. Nincs adat arról, hogy a pszichiátriai otthonokban a huzamosabb ideig ott élők közül évente hányan hagyhatják el gyógyultan vagy jelentős állapotjavulást követően az intézményt, mint ahogy arról sem, hogy a tartósan gondnokság alatt állók milyen eséllyel kezdeményezik a gondokság alóli felmentésüket. Cséplőné Gönczi Veronika, aki a Fejér Megyei Integrált Szociális Intézményen belül a gánti telephelyet vezeti, azt mondja, évente egy-két lakó távozik tőlük, ők általában visszakerülnek a családjukba. Az is előfordul, hogy egy beteget a gyógyulását követően a családja kezdeményezésére felmentenek a gondnokság alól.
Töltésy Barnabásnak azonban nincs családja, a bíróság 1999-ben helyezte őt hivatásos gondnoki felügyelet alá. Akkor már túl volt egy öngyilkossági kísérleten, több alkalommal is kezelték tudathasadásos elmezavarral a dunaújvárosi kórház pszichiátriai osztályán. Oda az utcáról került be, éveken át hajléktalanként élt, papírhulladék-gyűjtéséből tartotta fenn magát.
Több gyermek- és fiatalkori trauma okozhatta a betegségét: a szülei korán elváltak, 8 éves korától intézetben nevelkedett, magatartászavarokkal küzdött. Hosszú ideig dolgozott a Dunai Vasműben karbantartóként, ahol 1985-ben súlyos üzemi baleset érte: rátoltak egy forró kokszszal teli csillét. Hónapokig kórházban ápolták. A vasműből éppen húsz évvel ezelőtt bocsátották el, akkortájt romlott meg végleg a viszonya a családtagjaival. Négy évvel ezelőtt a gyámhivatal megkereste az édesanyját és az egyik testvérét, hogy elvállalnák-e Töltésy Barnabás gondnokságát, ám mindketten nemet mondtak arra hivatkozva, hogy rosszban vannak a férfival, ráadásul hosszú ideje nem is tartják vele a kapcsolatot.
Hídvégi Klára szerint a hivatásos gondnokoknak az az érdekük, hogy a rájuk bízott személyek lehetőleg minél hosszabb ideig valamilyen bentlakásos otthonban lakjanak,mivel így jóval kevesebb gond adódik. A jogvédő úgy látja, az intézmények sem érdekeltek abban, hogy támogassák a már meggyógyult, önálló életre alkalmas la kóik gondnokság alóli felmentését, mert így olyan betegeket veszítenének el, akikkel könnyű dolguk van.
Az általunk megkérdezett intézményvezetők –bár nevüket nem vállalták – tagadták a civil szervezet állításait. Többen is felhívták a figyelmet, hogy a CCHR-t a szcientológiai egyház alapította, amely valóságos keresztes hadjáratot folytat a pszichiátria ellen. Hozzátették: az alapítvány az elmúlt években számos vizsgálatot kezdeményezett a különböző intézményekkel szemben, ám ezek az eljárások rendre megcáfolták a feljelentésekben megfogalmazott vádakat.
Hídvégi Klára viszont azzal érvel, hogy a tevékenységükkel kapcsolatban számos rémhír terjeng. – Nem igaz, hogy a pszichiátriát az ellenségünknek tekintenénk. Kizárólag a törvénytelenségek és a visszaélések ellen lépünk fel, igyekszünk megvédeni azokat, akik kiszolgáltatott helyzetben vannak. A pszichiátriai intézményekben élők többsége valóban nem alkalmas arra, hogy önálló életet éljen, ám jelenleg azoknak sincs esélyük a szabadulásra, akik képesek lennének az intézmény falain kívül önállóan is boldogulni.
Arra a kérdésünkre, hogy az alapítvány miként támogatja majd Töltésy Barnabást a „szabadulása után”, Hídvégi Klára azt mondta, a civil szervezet feladata a jogi segítségnyújtással véget ért. Lajos Tibor szociális szakember, aki korábban hosszú évekig vezette az ópusztaszeri pszichiátriai otthont, úgy véli: ha a gondnokság alól felszabaduló férfi nem kap külső segítséget, reménytelen vállalkozásról van szó.
– Attól, hogy valaki megszabadult a gondokság alól, a betegség alól még nem mentették fel – mondja a szakember. – Hosszú folyamat, amíg egy pszichiátriai beteget fel lehet készíteni az önálló életre. Családi háttér, rokonok, barátok nélkül védtelen marad, könnyen kihasználhatják, lenyúlhatják a pénzét.
Lajos Tibor szerint a teljes szabadsághoz az úgynevezett rehabilitációs lakóotthonokon keresztül vezet az út, ahol évekig szakemberek felügyelete alatt készülhetnek a betegek az önálló életre. Hozzátette: források híján az elmúlt években sorra megrekedtek ezek a rehabilitá ciós szakmai programok, ma már a lakóotthonokban folyó munkát legfeljebb emelt szintű pszichiátriai ellátásnak lehet nevezni.
– Ha egy pszichiátriai beteg hosszú évek bezártsága után egyik napról a másikra kikerül az intézmény falain kívülre, a szabadság számára valójában csak mézesmadzag – mondja Lajos Tibor. – Működő emberi kapcsolatok híján rendkívül magányos lesz, a környezete bizalmatlanul, sőt félelemmel fordul majd felé.Mindezek ellenére mégis komoly sikernek tartom, ha egy pszichiátriai beteg legalább esélyt kap az önálló életvitelre.
Hídvégi Klára azt állítja: Töltésy Barnabás tíz évig eredménytelenül harcolt a gondnokság alóli felmentéséért, és csak a civil szervezet jogi segítségével válhatott szabaddá. A dokumentumok tanúsága szerint azonban ez nem ilyen egyértelmű. Töltésy Barnabást még 1999-ben helyezte a bíróság úgynevezett korlátozó gondnokság alá, és 2002-ben került be a gánti pszichiátriai betegek és értelmi fogyatékosok otthonába. A most 51 éves férfi állapotát kétévente kötelezően felülvizsgálták, ő maga pedig soron kívül kétszer indított pert az illetékes gyámhatóság ellen a gondnokság alóli felmentéséért. A gyámügyi határozatok, illetve a bírósági ítéletek mindannyiszor az igazságügyi orvos szakértő szakvéleményén alapultak. Ezek viszont – egészen a legutóbbi vizsgálatig – rendre azt állapították meg, hogy Barnabás nem alkalmas az önálló életvitelre.
Pedig a gánti intézmény vezetője már 2008-ban azt írta a Töltésy Barnabásról szóló jellemzésében, hogy „önmagát teljesmértékben ellátja, gyógyszereit rendszeresen beszedi, egészségi állapota stabil. Költőpénzét önállóan kezeli, megfelelően beosztja. Hivatalos ügyeit egyedül intézi, irányítást nem igényel”.
Annyira egyedül kezelte az ügyeit, hogy a gánti otthonból éveken át beadványokkal, kérelmekkel bombázta a különféle hatóságokat, „szabadulása reményében” írt az ombudsmannak és a köztársasági elnöknek is. Három kedvenc olvasmánya volt: reggeltől estig a Ptk.-t, a Btk.-t meg a munka törvénykönyvét bújta.
A gondnokság megszüntetése iránt indított pereinek sorában tavaly ősszel következett be a fordulat: a legfrissebb orvos szakértői vélemény szükségtelennek ítélte a férfi további gondnoki felügyeletét, amit aztán a bíróság akceptált is az ítéletében. Töltésy Barnabás újra szabad ember lett. Bár továbbra is bent maradhatna az intézményben, ő mindenképpen távozni akar. Cséplőné Gönczi Veronika szerint Barnabás az elmúlt évtizedben valóságos burokban élt, nincsenek reális elképzelései a kinti életről.
– Az idén felülvizsgálják a rokkantnyugdíját, ki tudja, megmarad-e. Nincs tisztában az árakkal, nem tudni, hogy felügyelet nélkül vajon kiváltja-e, beszedi-e a gyógyszereit. Egy biztos: nem zárult be mögötte a kapu, ha segítségre szorul, ránk mindig számíthat, ide bármikor visszajöhet – mondja a gánti intézményvezető.
Töltésy Barnabásnak – ha reálisak, ha nem –határozott elképzelései vannak a jövőjéről. Nem akar hitelt felvenni, szerinte a terveihez elég pénzzel rendelkezik: összesen 925 ezer forint van a számláján. Már kinézett magának egy telket egy Dunaújváros melletti településen, azt mondja, 350 ezer forintba kerül, hamarosan meg is veszi.
– De hol fog aludni?
– Építek a telekre egy faházat. 250 ezerért meg tudom venni a faanyagot hozzá. Van egy csomó gépem meg szerszámom, két hónap alatt készen lesz.
– 250 ezerből?
– Persze. Még marad is pénzem.
– És miből fog élni?
– A rokkantnyugdíjamból. Meg papírgyűjtésből.
– Tudja, mennyibe kerül havonta a víz vagy az áram?
– Nem. De ki fogom tudni fizetni. Nekem nem kell segíteni.
Megkérdeztem Cséplőné Gönczi Veronikát, nem félti-e Barnabást az önálló élettől?
– Nagyon aggódom érte. Mégis támogattam őt, amikor perre ment a függetlenségéért. Nem emlékszem más lakóra, aki annyira vágyott volna a szabadságra, mint ő. Ha bent marad, soha nem nyugszik meg a lelke.
