Az életmű mint kompozíció

Korniss óta nehéz a giccset elítélni.

Egyedül a világ ellen

Orbán Viktor helyzetét, céljait és az elérésükhöz szükséges eszközöket nem Hitler-, Sztálin-, Lukasenko-párhuzamok jellemzik, hanem leginkább Szlobodan Milosevics törekvései.

Mézesmadzag a szabadság

.

Nem engednek a 168-ból

Hatszáznál több változtatási javaslat érkezett be a szakminisztériumba január 10.

Velünk élő történelem

A mai napig büszkén emlegeti, hogy emberöltővel ezelőtt egyszer észak-virginiai házában vacsorázott Teng Hsziao-ping.

 

Elkésett és előkészítetlen

Egyelőre még azt sem tudjuk, milyen állami feladatok kerülnek a járásokhoz – indokolta Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke, miért nem támogatják a járási hivatalok kialakításával, az önkormányzati és állami funkciók szétválasztásával kapcsolatos szakminisztériumi javaslatot. Érdeklődésünkre Gémesi úgy fogalmazott: a járások létrehozásának tervezett időpontjához képest elkésett és előkészítetlen a munkaanyag.

– Érdemi szakmai egyeztetésre van szükség a települési önkormányzatokkal –hangsúlyozta az elnök, aki szerint kérdések sokasága merül fel. Így tisztázni kellene a hatáskörök szétválasztását, az önkormányzati és a majdani járási hivatalok feladatait, az átadás ütemét és módját.

– Az is elfogadhatatlan – magyaráz -ta Gémesi György –, hogy nem ismert a megcélzott költséghatékonyságot, a gyors és állampolgárbarát, az eddiginél jobb ügyintézést alátámasztó hatástanulmány, melyre pedig folyamatosan hivatkoznak.

Az általános kételyeken túl a Magyar Önkormányzatok Szövetsége egészen konkrét kifogásokat is megfogalmaz. Nem ért egyet a testület például azzal, hogy a jelenleg is egy körjegyzőséghez tartozó településeket különböző járásokba sorolják. – Nem ad magyarázatot a javaslat arra sem – folytatta okfejtését az elnök –, miként akarják elérni, hogy a települések és a járási központok legfeljebb 30 kilométeres távolságban legyenek egymástól.

Gémesi arra is felhívta a figyelmet: a járási székhelyek jó elérhetősége érdekében át kell szervezni a térségi közlekedést, ám semmi információjuk nincs arról, van-e erre irányuló szándék és szakmai elképzelés.

Az elnök nem érti, miért van a különböző járásokban élők lélekszáma között nagyságrendi különbség.

– Ha Pest megyét nézzük, akkor Szob járásában 12 350 ember lakik, Gödöllőében viszont 178 381 – illusztrálta a feltűnő eltéréseket Gémesi György, aki kitért arra is: szükségesnek tartják, hogy a hozzáértő, gyakorlott szakembereket az átszervezést követően is foglalkoztassák.

– Ez is garanciát adhatna a biztonságos feladatellátáshoz – mondta lapunknak a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.