Nem csoda, hogy ők: a világ egyik legdrágább távcsöve, a kormány által tíz év alatt, szupertitkosan kifejlesztett Zeusz 2.1.3.0.4 egy kedd reggeli, szerencsétlen napon (ekkor egy másik, ortodox naptár szerint péntek volt és tizenharmadika) felborult, és az ég helyett, ahová úgy egyébként szokása volt nézni, vízszintesen, az országhatár felé fordult.

A miniszterelnök, miután szóvivője értesítette a baráti sajtót, tehát mindazokat az orgánumokat, amelyeket adóbevételből finanszíroztak, azonnal a helyszínre igyekezett, és fölmérte a helyzetet. Először ugyan fordítva nézett bele a távcsőbe, de amikor szóltak neki, úgy tett, mintha mi sem történt volna, s belenézett rendesen, ott, ahol kell. Ő volt az első, aki ebből a szemszögből is áttekintette a helyzetet, egy valódi csillagász ugyanis sosem kémlel mást, csak az eget. A miniszterelnök körül villantak a vakuk, és őmármagában a nagy beszédet fogalmazta, hogy lám, helyreállította a rendet, vagyis a távcsövet, lám,minden mennyire precízen működik, amikor ő veszi kézbe az ügyeket, de egyszer csak meglátta a parkolót. A parkoló a szomszéd ország parlamentjének tövében volt, és amikor a miniszterelnök belenézett a szupertitkos fejlesztésű távcsőbe, egyetlen kocsi sem állt ott. A kormányfő, éles eszű emberként, rögvest arra a következtetésre jutott, hogy ha nincs autó, akkor ott nincsenek politikusok sem. Márpedig tudná, ha lennének – egy politikus azonnal kiszúrja a másikat.

A nemzetközi sajtó a legjobb tudósítóit küldte a távcső által bemért szomszédos országba: volt köztük három Pulitzer-díjas nyugatról, valamint két Lukasenkódíjas keletről. „Ilyen még nem volt a modern demokráciák történetében: egy ország, ahonnan eltűntek a politikusok” – szóltak a tudósítások. A kisebb stábok ekkormég csak egy-egymondatban számoltak be az eseményről, a nagyobbak azonban megpróbáltak a dolgok mélyére nézni. James, a New York Times tudósítója a zöldségessel kezdte a munkát, aki azt mondta: „Nekem, drága, mindegy, az a fő, hogy támogatják a nemzeti árut… Nem, nem tudom, kik, én nem vagyok olyan politizálós fajta, de a lényeg, hogy támogatnak minket… Már hogy mivel támogatnak? Nem tudom, drága, mert tudja, hogy én nem értek ehhez, de mondták.” A parlamenttel szembeni épület egyik lakójának véleménye szerint „amióta nem járnak be a parlamentbe, sokkal kevesebb a cigarettacsík az utcán, nagy a nyugalom, és az ember biztonságosan hazamehet a munkából”. James elcsípte a nagy állami egyetem egyetlen filozófiát oktató adjunktusát is, aki épp egy tüntetésre sietett két tanóra között. Amolyan „ellenes” volt már a korábbi rendszerben is, és most is. „Nem tetszik nekem, hogy nem látjuk a politikusokat, ez nem európai megoldás. A nemzet vezetők nélkül olyan, mint a hajó kormányos személyzet nélkül” – háborgott, és James-et is odahívta a Politikusmegtaláló Nagy Nemzeti Gyűlésre.

A nemzeti és az ellenzéki oldal véleményformálói eltérően értelmezték a helyzetet. Előbbiek szerint a „külföldi hatalmakmegmérgezték a parlament víztározóját, így szabályszerűen legyilkolták a nemzet nagyjait”, míg utóbbiak egymással sem tudtak megállapodni, hogy mi a fene történhetett, de azért arra fölhívták a figyelmet, hogy a parlament víztározójának privatizációját épp az akkor ellenzékben lévő nemzeti oldal akadályozta meg, nem valószínű tehát, hogy a kormányoldal a saját többségét is aprította volna ily módon.

A parajelenségek száma azonban nőtt: eltűnt egy teljes buszvonal a fővárosi közlekedésből, kivonultak a nyugdíjbiztosítók az országból,bevezettékugyanakkora franciakulcsos adót, továbbá megjelentek különböző típusú állami katonai és rendőri egységek az utcákon. Az emberek levelet kaptak a parlamenti hivataltól, hogy a Szaltó a Köbön Program keretében mostantól öszszevonják az iskolai testnevelést a matekórával. Senki nem értette, hogy „mindez most akkor hogyan is történik, ha egyszer nincsenek politikusok?” A Paparazzik Egy Jobb Világért Alapítvány, amely afféle globális szervezet, azonnal úgy döntött, hogy itt rendezi meg éves találkozóját, hátha elcsípnek egy-egy kép erejéig legalább egyetlen politikust, de nem sikerült. Egyszerűen nem értették: ők, akik lefotózzák Brad Pitt alsónadrágjáról a ráncot, és vakuval kiégetik Matt Damon orrából a szőrt, most több száz emberből egyet sem lelnek.

Eközben az alábbi szervezetek ajánlották magukat a hatalomba: Civilek a Civilségért Egyesület, a Méltó Baloldal, a Fehér Hús a Jó Hús Radikális Nemzeti Mozgalom, a Zöld Fű Szebb Baloldali Közösség és a 7B senki által nem értett tömörülés. Az újságírók hiába kérdezgették ezeket az újmozgalmakat, vajon hol vannak eleik, ők nem is akartak ezzel a problémával foglalkozni, inkább a jövőbe néztek.

James késő éjszaka ballagott a parlament melletti szálloda felé. Tekintete elmélázott a rossz minőségű aszfalt mélyedéseiben meg-megcsillanó pocsolyákon. A kivilágítatlan, használaton kívüli parlament csak egy hatalmas, sötét folt volt az éjszakában, ódon kastélyként ült a város közepén. Ám ekkor a sötét tér egyik magányos pocsolyájában mintha valamiféle fény csillant volna. Csupán egyetlen pillanat volt az egész, de James kiszúrta, nemhiába, rutinos volt. Aztán újabb villanás: mintha valaki zseblámpával jelzett volna a parlament ablakából. Aztán fölgyorsultak az események: jobbról egy busz érkezett, tele öltönyös férfiakkal. James szíve megdobbant: ezek csak képviselők lehetnek. Nem hitt a szemének. A parlament kapuja kinyílt, mintha az épület hatalmasat ásítana, és a busz behajtott. James fölkapaszkodott a hatalmas szoborra, amely itt állt már egykoron, de aztán eltűnt a térről, és közvetlenül a képviselők eltűnése előtt visszahelyezték. Innen beláthatott az első emeleti ablakon. Benézett. Sok-sok képviselőt látott, akik zseblámpával tájékozódtak, és mintha folyamatosan bólogattak volna.

James hajnali egytől háromig nézte őket, addig dolgoztak ott, az éj leple alatt. Aztán elvitte őket a busz. James kitálalt, a rejtély megoldódott, a sajtó hazautazott. James azonban nem értette ezt az országot, de azzal vigasztalta magát, hogy minél színesebb a világ, annál érdekesebb. Aztán bejelentkezett a szomszéd ország miniszterelnökéhez, hátha segít megfejteni neki a titkot, de nem járt sikerrel. Bármit kérdezett, a miniszterelnök egyfolytában a távcsőre terelte a szót.