Nyugat felől meghátrálásnak látszik, a hazai kormányirodák magyar győzelmet ünnepelnek. Mintha ezen a nyelven elmondható volna bármi is, ami ezzel az országgal történik. Az ügy ennél sokkal komolyabb, de ők már kénytelenek e végleteket ismerő modorban tárgyalni.

Mi adtuk meg az alaphangot azzal, hogy az IMF-et úgymond kipateroltuk, hogy a Nyugat a miniszterelnök szerint hanyatlik, de mi megtaláltuk a megoldást a problémáikra, Brüsszel nekünk nem parancsol, mint Moszkva, s így tovább, a végtelenségig. A pontozóbírák húzzák a strigulákat, számolják az értékelhető ütéseket. Volt bőven. Nem meglepő módon iskolázottabb stílusban, de ellenpofonok érkeztek.

De hogy mi van velünk, Európával és kettőnkkel együtt, arról értelmes szó nem esik. Pedig lenne mit megérteni. Semmi sem az, ami volt.

Orbán Viktor azonban ott tart, hogy fantasztikus nap volt az a strasbourgi a magyar alkotmány számára, mert nem támadta senki. Hú! Az érvek súlya alatt ő nem hajol, de ha a bizottság fontosnak tartja, igen. Belátás fel sem merül. A Financial Times szerint megalázkodott. Kakasviadal, miközben kint háború van.

Orbán kedden találkozik Barrosóval. Ha nem 36 négyzetméteres, kötelekkel határolt térbe vezetik be, biztos lehet benne, hogy az nem szorító. És ott már nem feltétlenül kiütésre megy a játék. Ha igen, az maga a vereség.