Ma is vannak kiváló tudósaink, de – tudomásom szerint – nincs ilyen korszakalkotó, iskolaalapító jelentőségük. A kérdés az, hogyan válhatna Magyarország újra fontos szereplővé a társadalom- és humán tudományok nemzetközi világában. A teendő rengeteg.

Szükség volna az iskolai és egyetemi oktatás gyökeres átalakítására. Nem a jelenleg folyó intézményi átszervezésre gondolok, hanem tartalmi megújulásra. Arra, hogy nyitott gondolkodású, vállalkozó kedvű, alkotószellemű, a világot megismerni és átalakítani akaró és tudó diákok kerüljenek ki az iskolából és egyetemekről.

Fontos volna, hogy az ország szellemi élete felpezsdüljön, kitörjön a túlpolitizáltság jelenlegi szűk és torz keretei közül. Jó volna, ha – a politikai ricsaj helyett – a világ, az emberi élet igazi kérdései körül zajló vitáktól lenne hangos az ország.

Nélkülözhetetlen, hogy létrejöjjenek az elmélyült gondolkodás és a világszínvonalú tudományos munka objektív és szubjektív feltételei. E téren fontos lépés aMagyar Tudományos Akadémia elnökének kezdeményezése a jelenleg 46 egységből álló kutatóintézeti hálózat átszervezésére, néhány nagyobb kutatóközpontba való összevonására. Ez koncentrálhatja az anyagi és szellemi erőforrásokat, megkönnyítheti a nemzetközi pályázatokban való részvételt, és megteremtheti annak lehetőségét, hogy a kutatások az eddiginél intenzívebben összpontosítsák erejüket korunk legfőbb problémáinak elemzésére.

De ez csak lehetőség. A keretekmegvannak. A kérdés az, hogy a kutatók közössége milyen tartalommal tudja majd kitöltetni őket. Ezzel kapcsolatban teszek néhány megjegyzést.

INTÉZETEK VAGY PROJEKTEK?

Örömmel olvastam a programban, hogy második lépésként sor kerül majd – a német Max Planck Társaság mintájára – a merev intézeti rendszer átalakítására, és áttérésre a kiemelkedő fontosságú projektek finanszírozásának rugalmasabb rendszerére. Ami azt jelenti, hogy az intézetek csak mintegy „keretként” működnek majd: pályázati úton egy-egy nemzetközileg is elismert kutató és az általa kiválasztott munkatársak kapnak lehetőséget, meghatározott időre, egy-egy nagyfontosságú kutatás lefolytatására. A kutatás befejezése után újra kell pályáz niuk, vagy jönnek más projektek, más kutatócsoportok. A siker azon múlik, hogy vajon képesek lesznek-e a magyar kutatók erre a versenyre, és képes lesz-e a kutatói közösség a valóban legkiválóbb kutatók és kutatási programok kiválasztására. Mert megvan a veszélye annak, hogy az új intézeti keretek is megmerevednek, és lefékezik az alkotói energiák kibontakozását.

SZINERGIA ÉS/VAGY AUTONÓMIA?

A természettudományokban kézenfekvő, hogy a kutatómunka dandárja kutatócsoportokban folyik. A társadalom- és humán tudományokban is fontos a kutatócsoportok és egyre inkább a nemzetközi kutatócsoportok munkája. De nem szabad elfelejtenünk, hogy az elmúlt száz év legnagyobb teljesítményeinek többsége ezen a téren a Max Weberek, Durkheimek, Freudok, Heideggerek, Popperek, Hajnal Istvánok, Horváth Jánosok dolgozószobájának csendjében született (akik nem pazarolták idejüket pályázgatásra), s akik persze diákjaikkal és kollégáikkal folyamatosan eszmét cseréltek. Választ kell találni arra, a hogy a kialakuló új intézeti rendszerben hogyan lehet majd biztosítani ezt a kettősséget.

TUDOMÁNYKÖZISÉG Az akadémiai program fontos mozzanata az, hogy javasolja egy interdiszciplináris Természettudományi Kutatóközpont létrehozását, amelyben a természettudományok különböző szakágainak tudósai együtt dolgoznak majd olyan problémákmegoldásán, amelyek igazán csak ilyen tudományközi együttműködéssel oldhatók meg. Fontos volna hasonló központ létrehozása a társadalomtudományok és a humán tudományok területén is, amelyekben a filozófusoknak is fontos szerepet kellene vállalniuk. Ezek a szempontok az intenzív szellemi párbeszéd műhelyei lehetnének.

A TELJESÍTMÉNYEK MÉRÉSE Fontos, szükség van rá.Mert lehetővé teszi a kiváló teljesítmények fokozott támogatását és az üresen járó kutatások kiszűrését. De komoly viták folynak ezen a téren. Mert a természettudományokban viszonylag könnyű a teljesítmények mérése (elsősorban a nagy nemzetközi folyóiratokban megjelent cikkek számbavételével), a társadalom- és humán tudományokban viszont torzít, és rosszul működik ez a rendszer. Hogy csak egy példát említsek: jelenleg folyóiratokban megjelent néhány tanulmány jóval nagyobb súllyal esik a latba, mint egy komoly, több száz oldalas monográfia. Annak ellenére, hogy ma a nagy egyetemi kiadók ugyanolyan vagy nagyobb szigorral bírálják el kiadandó könyveiket, mint a folyóiratok a közlendő cikkeket. És annak ellenére, hogy az elmúlt évszázad legnagyobb gondolkodói – a Hayekek, Polányik, Bertrand Russellek, Jaspersek, Huntingtonok, Tillichek és sokan mások –publikáltak ugyan nagy horderejű tanulmányokat, de a tudományos gondolkodásra és közgondolkozásra igazán könyveikkel hatottak.

A KIVÁLÓSÁG SZIGETE Fontos gondolatként merült fel egy olyan nemzetközi kutatóközpont létrehozása is, amely a külföldi „Centers of Advanced Study” mintájára fél évre, egy évre vendégül látná a világ minden pontjáról érkező kiváló szenior és junior kutatókat, biztosítva nekik a saját és közös programjaikhoz szükséges elmélyült kutatás minden feltételét. Ezzel az ország és az Akadémia az eddiginél még jobban bekapcsolódna a nemzetközi tudományos életbe. Ehhez azonban, ahogy a Collegium Budapest példája mutatja, igen komoly anyagi háttérre és a szellemi erőforrások rendkívüli koncentrációjára volna szükség. És nem utolsósorban arra, hogy azt a várost, ahol ez a kutatóközpont működne, harmonikus társadalmi és természeti környezet, és legfőképpen az eleven szellemi élet tegye vonzóvá a távolról érkező kutatók számára.

KÖZGONDOLKODÁS Azon túl, hogy a tudományos kutatás műhelyei, jó volna, ha az Akadémia és az akadémiai intézetek nagyobb szerepet vállalnának a közgondolkodás alakításában is. Ezen a téren jó kezdeményezés volt a Mindentudás Egyeteme (akkor is, ha mindentudás nem létezik), de sok más lehetőség is van. Kettőt említek. Az angol „Királyi Intézet” (The Royal Institution) vagy a Princetoni Egyetem „nyilvános előadásai” (Public lectures) évszázadok, illetve évtizedek óta kiemelkedő események, ahol a kor nagy tudósai találkoztak és találkoznak az érdeklődő közönséggel. Az Akadémia időnként nálunk is megnyitja kapuit az érdeklődő közönség előtt, de nagyobb hatása lenne annak, ha egy rendszeres „Public lectures” sorozat indulna, hazai és külföldi előadókkal. Fontos volna egy olyan folyóirat vagy magas színvonalú magazin elindítása is (lásd például a Rubicon történeti magazin nagy sikerét), amely közérthető nyelven számolna be az akadémiai intézetek (és a világ más tudományos kutatóközpontjainak) kiemelkedően fontos kutatásairól.

Nem a semmiből indulunk. A társadalom- és humán tudományoknak komoly hagyományai, a jelenkorban is jelentős értékei vannak Magyarországon. De igazi tartalmi, szellemi megújulásra van szükség ahhoz, hogy a tudományos kutatások nemzetközi terében fontos szerepet játszhassunk.