A jövő befejeződött
Az európai válságban mindenki elfogadja és elismeri, hogyha egy politikai erő – az adott ország kormánya vagy ellenzéke – a maga nemzeti érdekét követi. Az autonóm gazdaságpolitika igénye nem rontja az adott szereplő hitelességét. De a kisebb és nagyobb nemzetállamoktól, azok vezetőitől azt várják el, hogy válságkezelő tevékenységükkel járuljanak hozzá a nemzetközi válság kezeléséhez, és ne rontsák a nemzetközi – az európai vagy regionális – válság kezelésének esélyeit.
Lehet az adott rendszeren belül hiteles eltérő – heterodox – politikát folytatni, de nem lehet a válságkezelő rendszerrel szemben egy másik – nemzeti vagy regionális – rendszer unortodox politikáját hitelesen képviselni. Így drámai viták zajlanak, mondjuk, a német és a brit kormány válságkezelő politikája között, de mindkét fél tartózkodik attól, hogy magatartásával akadályozza a másik válságkezelését. A nemzeti külön út nemcsak azzal a veszéllyel jár, hogy az adott állam tartósan szembemegy a többiek forgalmával, és előbb-utóbb összetöri magát, de azzal a kockázattal is, hogy tömegszerencsétlenséget okoz.
Egy gazdaságpolitika hitelessége, programjának ésszerűségén és megvalósíthatóságán túl, három fő szereplő, a miniszterelnök, a pénzügyminiszter és a jegybankelnök hitelességén is alapszik. A miniszterelnöknek a gazdasági racionalitáson túl kellő politikai támogatottsággal és kormányzóképességgel kell rendelkeznie. A pénzügyminiszternek nemzetközileg jól mérhető előélettel és szakmailag képviselhető programmal, benne hiteles számokkal és modellekkel kell magát igazolnia.
A jegybank irányítójának a szakmai előélet mellett bírnia kell az autonóm monetáris döntésekhez szükséges jogosultságokat. E három szereplőnek folyamatos koordinált együttműködéssel kell megteremtenie a költségvetési, a monetáris és a jövedelempolitikák össz hangját. Mindhárom szereplőnek kiszámítható és számon kérhető magatartást kell mutatnia. Magyarországnak az ezredforduló óta –a 2009–2010-es Bajnai–Oszkó–Simor-hármast kivéve – soha nem volt három hiteles szereplője, soha nem volt hiteles gazdaságpolitikai programja. Ma az Orbán–Matolcsy–Simor-hármas kétségeket ébreszt bel- és külföldön egyaránt. Orbán és Matolcsy bukott unortodox gazdaságpolitikája miatt, Simor pedig autonómiájának veszélyeztetettsége következtében.
November közepe óta az eurózóna szuverén államadósságaival szemben közvetlenül és a zónán kívüli EU-országokkal szemben közvetve „vevősztrájk” – buyers’ strike – alakult ki. Az óriás amerikai nyugdíjpénztárak, biztosítók, befektetési alapok, a kínai, az arab szuverén gazdasági alapok nem vagy magas felárral vettek európai állampapírokat, mert nem látták biztosítottnak az európai adósságok hosszú távú kezelését. Se olasz, se görög, se német, se francia papír nem kell, vagy csak hihetetlen felárral. Ebben a sorban a láthatatlanul mégis látszó Magyarország csak egy a sor végén. Láthatatlan, mert a magyar gazdaság világgazdasági vagy európai gazdasági szempontból nem tényező. De látható, mert kormánya rendre megbolondul, kihívóan keresi az öngyilkos helyzeteket. A hitelminősítők inkább követik, mintsem megelőzik a piacokat. Amikor az S & P fontolgatta, majd a Moody’s le is minősítette Magyarországot, csak a hónapok óta alakuló piaci véleményt erősítette meg.
A heti Merkozy-terv az európai fiskális unió megalapozásáról, a hiány-, adósságmutatók nem teljesítésének automatikus büntetéséről, illetve a Draghi-terv az Európai Központi Bank aktív szerepvállalásáról az európai adósság kezelé sében átmenetilegmegnyugtathatja a pia cokat. AMonti-csomag tervét a befektetők jól fogadták. Az első eredmények Európában két-három hónapon belül várhatók. Márciusig kiderül, hogy a Merkozy-terv alkotmányos elfogadást nyer-e az euróövezetben, illetve kik csatlakoznak hozzá az övezeten kívül. Ha beválik, jó, ha nem, itt az újabb és nagyobb válság. A Monti-csomag parlamenti jóváhagyása kihúzhatja Európa egyik szuvas fogát. Ha Itáliában Monti bukik, oda Európa, és belerendül a világgazdaság.
Magyarország visszamenekült az IMF-hez. A tárgyalás híre átmenetileg javítja a magyar pozíciókat. De a magyar pozíciók sokkal inkább függenek az Európai Uniótól és az EKB-tól, mint az IMF-től. Az Orbán-kormánynak azonnal döntenie kell arról, hogy csatlakozik-e a Merkozy-tervhez. Ha igen, az véget vet minden unortodox szédelgésnek, jelentősen korlátozza a kormány fiskális mozgásterét. Ha nem, akkor Magyarország perifériára kerül, és aligha lesznek érdemi IMF–EU-tárgyalások – visszajutunk a szakadék szélére. A jegybanki autonómia elleni támadások és minden kísérlet, hogy az EU és az EKB hozzájárulása nélkül belenyúljanak önálló fejlesztési tervek finanszírozására a jegybanki tartalékba, azonnalimosolyszünethez vezet.
A kormány vagy az IMF–EU-tárgyalások keretében alakítja ki a ciklusra vonatkozó terveit, és lesz elfogadott hitelcsomagja, vagy elveszti kormányzási esélyeit. Nem találgatok, hogy a tökéletesen hiteltelen Matolcsy helyett tárgyaló tökéletesen hiteltelen Fellegi, Rogán és társaik mire jutnak az IMF-fel és az EU-val. Madzagon rángatott bábok. Nincs az a politikus és szakértő, aki ne tudná Washingtontól Brüsszelig, hogy Magyarországon mindenről Orbán Viktor dönt. Ha kedve van, kiegyezik, ha nincs kedve, nem. A kormányában és országában bevált, kussti és lábhoz vezényszavakat vágja oda a valutaalapnak, az Európai Uniónak. Mindaddig, amíg pártja bizalmat szavaz neki, teheti. Teljes sebességgel halad a gyurcsányi úton: először tönkreteszi az országot a pártja bizalmával, majd tönkreteszi a pártját és politikai oldalát a csalódott országgal. Gyurcsány bizalmat kapott 2006 őszétől 2009 tavaszáig a saját oldalától. Orbán bizalmat kapott 2010 nyarától – meddig? Akarja-e magát ugyanúgy tönkrezúzni a jobboldal a valóság falán, ahogy a baloldal tette? Vállalja-e az ország, városa, faluja, szakmája összeomlásában a részvételt? Szavazóit képviseli-e, vagy Orbán Viktort? A nemzetet vagy kormánya bukott politikáját?
Kinek hinnél? Miért hinnél? Nem kell ahhoz spekulánsnak lenni, csak egyszerű magyar állampolgárnak, hogy minden kormányzati rábeszélés ellenére ne forintban tartsd a megtakarításodat. Vajon hinne-e Orbán Viktor és Matolcsy György önmagának, smerné-e őszintén tanácsolni a kis megtakarításukkal keringő polgároknak, hogy vegyenek forintot? Azt hiszem, hogy még az Orbán Viktort imádók is elgondolkodnak azon, hogy kövessék-e tanácsait a mindennapi életben. Sokan vélik úgy, hogy a legnagyobb kockázat, amikor a külső befektetők bizalma megrendül egy kormányban. Nagyobb ennél, amikor az állampolgár kezd arról gondolkodni, hogy veszélyben van a pénze, hogy az adott kormányzással nem nyer, hanem veszít. Félreértés ne essék, ettől még ugyanez a polgár agyvelejének másik részével gondolhatja azt, hogy Orbán Viktor politikailag hiteles, mindenben igaza van. Életével és vérével Orbánért van, csak zabjával nem.
Immár egyetlen jobboldali politikus, szakértő, sőt választó se mondhatja, hogy nem érzi, valami végzetesen elromlott a hatalom gépezetében, ahogy nem mondhatta 2006 ősze után a baloldal sem. Ezt az országot bejuttatták a nulla növekedés könyörtelen világába. Bizalmi válságba. A jövő befejeződött. A labda ma még a kétharmados jobboldal térfelén pattog. Nekik kell a jelenlegi hiteltelen és elfogadhatatlan fővezérük helyébe hiteles és kormányképes vezetőt találniuk. Nekik kell programot adniuk. Nekik kell tárgyalási pozíciót kialakítaniuk az IMF-fel és az EU-val. Nekik kell újabb készenléti – stand-by – hitelt kötniük, nekik kell helyesbített konvergenciaprogramot elfogadtatniuk. Nekik kell minőségi és gerinces szakértőket produkálniuk. Nekik kell párbeszédet indítaniuk. Nekik kell pártjukat és politikai oldalukat demokratizálniuk.
Nekik kell a demokratikus, jogállami kormányzáshoz visszatalálniuk. Nekik kell igazat, csakis az igazat monda niuk. Nekik kell visszariadniuk attól, hogy évekre, évtizedekre megrendítsék az oktatás, az önkormányzatok, az egészségügy, a nyugdíj rendszereit anélkül, hogy építő reformprogramjuk lenne. Nekik kell felnőtté válniuk. Óriási lehetőséget kaptak 2010-ben, amelynek nagy részét Orbán elvesztegette, de a maradékon a jobboldalnak kell építkeznie. A helyzet kulcsa a Fidesz-képviselők kezében van. Nézzenek át a parlamenti patkó másik oldalára, és gondolkozzanak el azon, mi lesz azokkal, akik nem éltek a lehetőséggel. Akik nem emelték fel a fejüket. Akik nem erősítették meg a gerincüket. Akik jobban féltek a főnöküktől, mint az országtól. Csak az elsőnek nehéz, uraim!
Az ellenzék eddig nem bizonyította megújulását és kormányzóképességét. Az IMF–EU-tárgyalások neki is szólnak. Az ellenzékieknek is, akár a független szakértői csoportoknak, alternatív javaslatokra kell képeseknek lenniük: merre tovább 2012–2014 között? Mi az a fontos nemzeti program, amelyhez föl lehet és föl kell használni az IMF és az EU tárgyi és erkölcsi hitelét? Adórendszer, devizahitelesek problémája, országos és budapesti tömegközlekedési rendszer (MÁV + BKV), önkormányzati működtetés és adósság, nyugdíjrendszer, egészségügyi rendszer, roma felzárkóztatási program – néhány a reformértékű változtatásra szoruló területek közül. Januártól itt tárgyal a sorsunkat eldöntő nemzetközi delegáció. Ők nem találnak ki semmit, nekünk, magyaroknak, önmagunkért kell nemcsak kitalálnunk, de megvalósít ható formában levezetnünk, hogy mit mikor hol és hogyan csinálunk.
Széchenyi tanácsa aHitelben: „Csinosítsuk értelmünket, terjesszük tapasztalásinkat, keressük fel a tudóst, társalkodjunk az elmetehetőssel, nagyobbítsuk könyvtárinkat, jutalmazzuk a tudományokban, művészetekben fáradozót, haladót – üljünk kocsira, szálljunk hajóra s nézzük a világot – s emeljük hazánkat dicsőbb nemzetek sorába! De mind ezekrül, drága Olvasóm! mindaddig le kellmondanunk, sőt álmodnunk se szabad, míg szegénységünk, a tudatlanság, az előítéletek s balvélemények közt, valódi szolgaságban fogva tart bennünket. Pénzünk s valóságos tehetségünk pedig addig soha se lesz, míg a Hitel lábra nem áll hazánkban”.
