A megfelelő kondíción múlik minden, zökkent vissza korábbi gondolataiba a lépcsőhöz érve. Terepfutás, lépcsőzés, zsákolás, ugrókötelezés. A reflexek fejlesztése. Erő és erőnlét. Na meg a szív. Szív nélkül nem megy. A bajnok büszke volt a szívére, ami akkor is hajtotta előre, amikor már jártányi ereje is alig volt. A végén mégis mindig ő maradt talpon.

A metróállomással szemben a buszmegállóban fázósan húzta össze magán a kabátot. Zsebre tette a kezét. A csípős, éjszakai szél így is bekúszott a gallérja alá.

– Hány óra van, tata? – hallotta. A suhancok hárman voltak. A középső bőrdzsekis, tagbaszakadt, amásik kettő átlagos testalkatú. Egyikük keresztet tetováltatott az arcára. A középsúlyú bajnok nem mozdult. Sohasem kereste a bajt.

– Mi van tata, csak nem tök süket? Magához beszélek – folytatta a nagydarab suhanc. – Mutassa az óráját!

A bokszoló kihúzta kezét a zsebéből.

– Mindjárt éjfél – mondta nyugodtan. Nem ismert félelmet és a mérkőzések hevében sem veszítette el a fejét. A Doxát, melyet a világbajnoki címért kapott, alvás közben is viselte. Legjobb tanítványának szánta, ha maga is világbajnok lesz. A másik ereklyét, az aranykesztyűt, az edzőteremben a szobája falán tartotta.

– Mit motyogsz, tata? – kérdezte a bőrdzsekis. – Mutasd azt az órát!

Az idős edző jobb lábával hátralépett. Bokszállásba emelte a kezét.

– Nézzétek már az öreg csávót, harciasmint a szarvasbogár! – röhögött a tetovált arcú suhanc. – Kaphatsz egy kurva nagy maflást – mozdult a bokszedző felé.

A világbajnok nem tétovázott. Elengedte rettegett bal kezét. A horog pontosan a tetovált arcú állcsúcsát találta el. A kölyök megtántorodott, de hamar összeszedte magát, majd a következő pillanatban mindhárman az idős embernek rontottak. Ütötték, rúgták, amíg bírták szuflával.

A volt világbajnok percek után tért csak magához. Felrepedt szeme diónyira dagadt, orrából vér szivárgott. Baloldalt két bordája megrepedt. Lassan, nehézkesen tápászkodott fel. A veréstől minden porcikája sajgott. Mint hetvenegyben a döntőben, jutott az eszébe. A belső zsebébe nyúlt. Nem találta a pénztárcáját. Azon nem is csodálkozott, hogy az óráját elvették. Aztán a klubra gondolt, az aranykesztyűre. Nem adtam meg magam. És a horog is pontos volt.

A sarkon befordult az éjszakai járat. A volt világbajnok felkapaszkodott a buszba. Húzta a jobb lábát. A sofőr alaposan végigmérte.

– Pocsékul néz ki fater. Megártott a szesz?

Az idős edző pár sorral hátrább bicegett. Egy ablak melletti ülésre telepedett. Rajta kívül senki sem volt a járművön. A sofőr leállította a motort. A bajnok az út túloldalán a gyéren megvilágított kapualjakat nézte. A járdán egy nejlonszatyrot görgetett a szél.

Még húsz perc, gondolta, s szinte hallotta a saját szívverését.