1. Elfogytak a biztató mondatok. Aki jólétet ígér, az hazudik. Aki mértéktartást, az közelít az igazsághoz. A szabadságról alig hallani. Aki az emberi eszmélet szubsztanciáját érinti, az avítt, ósdi, maradvány. Teljességgel drámai, ahogy a növekvő hiányok és terjedő válságok újfajta rendet kényszerítenek ránk. Senki sem tudja, milyent, de a félelem reflexe sokakkal mondatja, iszonyút, mert ismeretlent. És szörnyűnek vélt jogot, mivel nem a szabad akarat méltóságát, a közmegegyezés szükségét, a kultúrát, a szolidaritást, hanem a fegyelmi jelleget érezzük hangsúlyosnak benne. Bizonytalan terek réseiben bolyongunk. Manapság nem a teljesség reménye, durva életfoszlányok tartják fenn bennünk az akaratot. Ez az állapot Schopenhauert hívja elő, a világ az akarat terméke. Védekezésként, persze, hiszen egyre befolyásolhatatlanabb hatások társadalmi produktumainak érezzük magunkat.

Végleg szétfoszlott a múlt század világhatalmi mechanizmusainak megszokott rendje, amelyben a véletlennek, látszólag, alig jutott szerep. A nagyhatalmak elgyengültek, világítótorony-szerepük lejárt, szétszóródtak az igazodási pontok, következésképpen a világ mintha irányítás nélkül hánykolódna, ami a kisebb nemzetek auto kratikus hajlamú vezéreinek rimáit, hazugságait, kirekesztő tehetetlenségeit az eddiginél is szánalmasabb fénybe állítja. A nagyhatalmakét is, de a rájuk vetülő fények nem is annyira őket, inkább idő- és térérzékelésük minőségét pásztázza. Innovációs képességeik potenciálját. Az emberi cselekvés térbeli kiterjedésének kolonialista és imperialista szelleme mára átszüremlett a globalizálódott pénzügyi, gazdasági és piaci világ eszményébe.

Mindebből az is következik, hogy a fennmaradását komolyan vevő társadalomnak ma már nem is annyira a térben, inkább az időben kell perspektívát teremteniemagának.Ha csak a jelennek él, és képességeit csupán arra összpontosítja, hogy égető gondjaira tűzoltó megoldásokat kínáljon, lemarad, marginalizálódik. Senkitől sem veszélyeztetett állami függetlensége, területi szuverenitása egyik napról a másikra sorscsapássá változhat, vagy legalábbis ingatag szerkezetté, felhalmozott nemzeti tapasztalatai pedig a nagyvilág számára a bárgyú dagályosság üresjárataivá torzulhatnak. Magyaros melankóliával: ezer év magánnyá.

2. Európaiak lennénk, vagy ahhoz hasonlók. Az erős ázsiai kultúrák felől nézve az európai létszemlélet időérzékelő képessége rövid szakaszokban működik. Ellentétben a kínaiakkal és az indiaiakkal, általában az ázsiaiakkal, jövőperspektívánk rövid távú, s rövidlátásunk olykor kudarcokat okoz. Válságokat. A materialista Európa mindmáig birkózik az idő testetlenségével, azzal, hogy az idő nem halmozható, s hogy ennek a kontinuumnak nincs szüksége ránk. Kultúránk időfelfogása nem kis szerepet játszott abban, hogy a szenvedéstörténet vált Európa egyik leghatékonyabb kultuszává. Emlékezni a múltra és hatékonyan előrevetíteni a távolabbi jövőt, erre a kulturális modernizáció európai tapasztalatának jóval kisebb az esélye, mint az ázsiai kultúrák időfelfogásának, amelyben a tér benne foglaltatik az időben. Az európai és az ázsiai időfelfogás küzdelme a jövőértelmezés perspektivikusságáért folyik. Pragmatikusabban fogalmazva azért, hogy képesek legyünk, ameddig lehet, közösen és az eddiginél bölcsebben kezelni a világkapitalizmus innovatív energiáját. Európát a globalizálódó folyamatok olyan versenybe sodorták, amely nem csak arányai okán ellentmondásos számára. Azért is az, mert ez a küzdelem nem csak pénzügyi, gazdasági és piaci elvek mentén kényszerül zajlani.

A globalizálódó világ az egyeduralomra szert tett kapitalizmus kusza működési szerkezetének közös szereplőjévé tette a polgári és politikai szabadságjogokat előtérbe állító európai, illetve a közösséget, a kötelességet és az alávetettség elvét erősen preferáló ázsiai kulturális identitást. Az egyik nyugati típusú liberális demokrácia, a másik illiberális, autokratikus vagy éppen despotikus berendezkedés, amelyben nemcsak a munkaerő értéke, de az emberi élet árfolyama is messze a civilizációs átlag alatt van. A válságok okán az egyikben a polgárjogok súlyos konfliktusokat előrevetítő hanyatlása, a másikban a polgárjogok elleni érvrendszer hagyománya szövi át a társadalmi szerződéseket. Ezek a különbségek az euroatlanti világot mára drámai csapdába juttatták. Pontosabban a liberális demokrácia nyereség- és piacfelfogása juttatta csapdába önmagát, saját társadalmait. A termelést az olcsóbb munkaerő okán kivitték saját országaikból, s két évtized alatt a jóléti állam mint fenntartható kategória megszűnt. Helyében eddig nem látott működészavarokat, aránytalanságokat, egyenlőtlenségeket produkáló társadalmak képződnek. Termelésben legyengített társadalmak, amelyek a növekvő munkanélküliség okán egyre nehezebben kezelhetőek.

3. Utópisztikus ábránd, hogy az egyetemes emberi jogok rendszerei révén az euroatlanti és az ázsiai mentális és kulturális eltérések kiegyenlíthetőek. Ezt semmilyen szabályozással, remélhetőleg még az euroatlanti fogyasztói kultúra hódításával sem lehet elérni. És nem is szabadna törekedni rá. Istenimádatok, világképek, mítoszok, rítusok, szokások, viszonyok rendszeréből csak olyan fokú elidegenítés árán fordítható ki társadalom, amely már nem csak önmagára nézve veszélyes. Elrettentő példa erre a nácizmus és a bolsevizmus. Bármennyire kínos, igazat kell adni azoknak az értekezéseknek, amelyek szerint az euroatlanti világban létrejött emberi jogok univerzális elismerése, ázsiai szempontból a különbözőségek valóságának tagadását hívja életre. Az eltérő szabadságfelfogások, jogrendszerek és gazdasági szükségletek kielégítése között nehézkes tradíciójú kulturális és vallási érdekek is feszülnek.Mindeközben a termelés költözik, az olcsómunkaerő felőrli a drágát. Következésképpen a Föld egyik pontján az élhetetlen élet éppen élhetőbbé, másik pontján az élhető élet éppen élhetetlenné válik.

Fuldokló önérzetté, a bizonytalanság fájdalmává. S a türelmi idő lejártával tiltakozássá, s nem is kell kivetkeznie magából, hogy törjön, zúzzon, barikádokat állítson. Hallani, hogy az egyszer fönt, másszor lent jóbi próbatétele mindez. Azt is, hogy kiteljesülő muszlim átok. Nem kell elhinni. Az ázsiai, euroatlanti és délamerikai munkaerő, beruházási és logisztikai költségek közti különbség, s nem holmi felső erő dönt társadalmak sorsáról. Ez a fundamentum a globalizáció eddigi történetével mint írói szorgalmi feladatként Esterházy Ottlik Iskoláját..., azaz harminc kézírásos sorban egyetlen fogalmat másol egymásra végtelenül sokszor: nyereség. A papírlapra a kapitalizmus fogalmát is odaképzelhetnénk, azzal a re ménnyel, hogy a jövőben kisebb mértékben tagadja majd a szolidaritás elvét. Közel félezredes történetében a kapitalizmus a hazafisággal sem állt rossz viszonyban. Ellenkezőleg. Demára ez ismódosult, s az alakulás iránya akaratlanul is hitelesíti a kérdést: az állam vagy az állampolgár szabadsága veszélyeztetettebb napjaink Európájában? A demokratának erre határozott a válasza: a demokrácia a személyek, nem az eszmék védelméről szól. Vagyis az eszme támadható, következésképp az állam is, kivált ha lemond bizonyos vállalt kötelezettségeiről.

Elsősorban ezért kell ragaszkodnunk vélemény- és szólásszabadságunkhoz. Válságok szorításaiban élünk. A lecsúszás gyengíti a társadalmi tőkét. Mentális kimerültséget, bizalmatlanságot, félelmet teremt, züllést szaporít. Lyukaikból kimerészkednek az önkény patkányai. Noha a fogyasztás csökken, az áru mozog. Érkezik repülőn, hajón, vasúton, kígyózó kamionsorokban. Fogyasztásából az olyan kis országok is kiveszik a részüket, mint Szlovákia és Magyarország. Érdekeltek vagyunk. S ha olykor-olykor legszívesebben kizárnánk kicsiny világunkból a nagyot, mert rengeteg a mert, ostobaságot követnénk el. Végtelenül gazdag a valóság, öntelt bezárkózásunkkal nem mondhatunk le szédítő kincseiről.

A világpiac hiányzó szabályozó rendszerét viszont sürgősen pótolni kell. Csak az teheti lehetővé az euroatlanti világot sújtó drámai méretű termeléskiesés visszaállítását, ha a termelést visszacsábítja Ázsiából. Feltételezhető, hogy a termelés visszaszerzése elveink bizonyos mértékű felülírását is megköveteli majd, ennek ellenére ez az első számú európai stratégiakövetelmény. A másik a visszaszerzett termelés minőségi irányultsága, vagyis innovációs képességénekmegtartása. Ehhez Európa országainak az eddiginél sokkalta többet kell költeniük az oktatásra és a kutatás-fejlesztésre. Nemcsak az állami és magántőkét, az emberi szellem minden innovatív rezdülését mozgósítani kell hozzá. Nem kényszerből, pánikból, hanem ésszerűségből. Hogy szabadságunk ne legyen színlelt.

4. 1989-ben realitásnak tűnt az egyéni életutak dinamizmusát felpörgető, jóléti szociális állam. Min tául több nyugat-európai és skandináv állam kínálkozott. Ez a vágykép azonban a rendszerváltás huszadik esztendejében elmélyülő gazdasági válsággal végképp semmissé foszlott. Nyugaton is. A történelem paradox játéka, hogy mindez abban az időszakban, amelyben a kapitalizmus világrendszerré vált.

Nemcsak Magyarországon, Szlovákiában is bőszen keresik a vétkeseket. A nagytőke, a bankok és a rendszerváltók, nagyjából ez a sorrend.Mindezek ellenére végzetes hiba lenne azt hinni, hogy 1989 átok volt, s nem adomány. A végzetességet, amely szerint a rendszerváltás zűrzavara a megbocsáthatatlan igazságtalanságok rendszerét szülte, a harmadik út veszedelmes őrülete kormányozza. Valami a nemzeti államszocializmus és a globális kapitalizmus között. Ez a lidérc húsz év alatt sokakat vezetett ki a nagyvilág nehezen követhető realitásaiból a sivatagba. Politikusokat, közgazdászokat, tudósokat, művészeket, átlag választókat egyaránt. Szilajul járják mágikus táncukat, hogy megérkezzen a gyógyító eső. Általában az átviteli mágia eszközével élnek.

Nem a sebzett társadalmat gyógyítják, hanem a fegyvert, amely a sebet ütötte, egészen pontosan, a bűnös múltat. Mindeközben jelképrendszereiket képtelenek megtölteni problémáikat megoldó élettel. Ön- és közmagasztalással kollektivizálják az ostobaságot. Az önkorlátozás hatalmi elvét tagadó természetükből adódóan elvágják a vitát, s nem megoldják. Mintha nem tudnák, hogy egyetértésen alapuló emlékezéskultúra nélkül hangyaléptékű minden társadalom. Hangyaperspektívából még a nem létező harmadik út is óriásinak látszik. Érthető. És az orosz medvének, a brit meg oroszlánnak. Novalis szerint az a legnagyobb varázsló, aki oly mértékig képes elkápráztatni magát, hogy a saját képzelgéseit valós jelenségnek tartja.

5. Amióta megismertem Marta Simecková szerkesztői éhségét, bízom benne. A Kalligram OS című társadalomkritikai folyóiratában az emberi világban lehetséges összes értéket közvetíteni akarta. Ma már a Fórum internetes újság főszerkesztője, de továbbra is szolgál, s nem kiszolgál. Felvilágosít, éberen tart, nem hülyít. A bársonyos forradalom tiszteletére idén is megrendezte, Vége a jövőnek címmel, háromnapos nemzetközi konferenciáját. Ő is tudta, a cím legfeljebb kérdőjellel szerezhetnemagának némi hitelességet.Hiszen Fukujamának sem volt igaza. A történelemnek azért sem lehet vége, mert a gondolkodás, s belőle fakadóan a cselekvés attribútuma magában foglalja az erőszakot. A jövőnek pedig végképp nem szakadhat vége, hisz a végtelennek épp az időre vonatkoztatva van abszolút értelme. És az Istenre, de ez más szemszög, akiben elfogadtatott.

Intelmezés, mondta Marta, valami történt a szabadsággal, valami rossz. Egyik estjének A félelem nyelve címet adta, mert a válság kitörése óta kivált a nyelv iránt lettünk bizalmatlanok. Már nem hisszük, hogy megoldással kecsegtető értékeket közvetít. A szokásosnál is kelendőbb fogyasztói cikk lett a kirekesztő beszéd, az üres duma, a fecsegés. Az igazodási pontokkal a releváns nyelv is a semmibe veszett. Helyét csupasz nyelvi alakzatok bitorolják, azok alakítgatják gazdátlan világunkat. Hangzásuk nyomán őspatkányként terjed a bizalmatlanság és a félelem. Esterházy Péter Pozsonyban elszivárgó szabadságról beszélt. És arról is, hogy 1989-ben elhittük, szabadok vagyunk, s tovább ezzel nincs is mit foglalkoznunk.

Rövidlátó időszemlélet? Talán egy kínai kínait kellene szóra bírni, hogy az emlékezet és az élni akarás milyen titkait, szépségeit és kínjait tárja föl előtte a szabadság fogalma.

Bár ésszerűbb lenne magunkkal kezdeni. Folytatni.

Az erős ázsiai kultúrák felől nézve az európai létszemlélet időérzékelő képessége rövid szakaszokban működik.