Az ügyvéd azt mondta, nyolcmillió
Néhány hete, október 15-én délután öt óra tájban egy jól öltözött, körülbelül 170 centiméter magas, 30 év körüli férfi ezzel szólította meg özvegy O. Lászlónét a kiskunhalasi termálfürdő parkolójában. „Ha nem áll le a Szegedi Bírósággal vagy a szegedi bíróval szemben, úgy egyetlen gyermekét a gyámhatóság el fogja venni.” O. Lászlóné két nappal korábban vesztette el a férjét egy autóbalesetben. Kiskorú lányát –gondolta – csak abban az esetben veheti el a gyámhivatal, ha ő is meghal. Ettől függetlenül komolyan vette a fenyegetést, és elment a Kiskunhalasi Rendőrkapitányságra. Onnan Kiskőrösre küldték, mondván, lakhelye szerint odatartozik. Kiskőrösről visszaküldték Kiskunhalasra,mivel ott történt az, amit kifogásol. Kiskunhalason másodszorra már azt mondták neki, hogy ez tulajdonképpen nem is bűncselekmény…
Nézőpont kérdése. (Úgy tudjuk, O. Lászlóné ide-oda küldözgetése miatt az országos rendőrfőkapitány, akit O.-né ügyvédje tájékoztatott az esetről, azonnali hatállyal belső vizsgálatot rendelt el. – A szerk.)
O. Lászlóné férje volt a másodrendű vádlottja annak az 1999-ben indult bűnügynek, amelyben az adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő adócsalás bűntettéért F. Lászlót első fokon 4 év hat hónap, míg O. Lászlót két év börtönbüntetésre ítélte a Szegedi Városi Bíróság. F. Lászlót kevéssel ezután megkereste egy Szegeden jól ismert ügyvéd: pénzzel el lehetne intézni, hogy a másodfokú eljárásban felmentsék, vagy legalább ne kerüljön börtönbe.
Egy újabb találkozójukon az ügyvédmár azt mondta: beszélt a másodfokon eljáró bíróval, aki hajlandó elrendezni az ügyet nyolcmillió forintért. Kétmilliót még a tárgyalás előtt kell átadni neki (az ügyvédnek), hatot pedig egy olyan zárolt bankszámlára kell helyezni, amely felett két ember rendelkezhet, az egyik F. László lett volna.
F. László nem fi zetett. Másodfokon a Csongrád Megyei Bíróság helybenhagyta négy és fél éves börtönbüntetését, O. Lászlóét ellenben másfél évre mérsékelte. F. Lászlónak meggyőződése, minden másképp alakult volna, ha fizet. Gyanúját megosztotta ügyvédjével, Jován Lászlóval és vádlott-társával is. Ők is így gondolták. Végül a két elítélt házastársai 2004. április 16-án bejelentést tettek a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatalnál, a mai Központi Nyomozó Főügyészség elődjénél. Levelükben azt állították, hogy férjeiket korrupciógyanús körülmények között ítélték el.
Elrendelték a nyomozást, ám az érintettek és a tanúk lényeges kérdésekben eltérő vallomásaira tekintettel 2005 márciusában azzal zárták le az ügyet, hogy bűncselekmény nem állapítható meg, és az eljárás folytatásától sem várható eredmény.
A birtokunkban lévő iratok alapján úgy tűnik, az ügyészség akkor csak a felszínt kapirgálta. Egybevetették a tanúvallomásokat, s miután az azokban található úgymond „lényeges körülményeket érintő” ellentmondásokat nem sikerült megnyugtatóan tisztázni, megszüntették az ügyet.
Jován László ügyvéd azt állítja, ő annak idején a Nemzetbiztonsági Hivatalt is megkereste. Tudomása szerint a titkosszolgálatnál folyt is valamiféle vizsgálat, amely megerősítette az elítéltek állításait. Bár az NBH a nyílttá tett anyagait tudomása szerint továbbküldte a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatalnak, a tőlük származó információknak nyoma sincs a nyomozati iratok között. Nem tudni, végeztek-e ténylegesen adatgyűjtést az ügyben. Nem tudni, ha végeztek, találtak-e olyan bizonyíté vallomását. Mint ahogy azt sem, ha végeztek adatgyűjtést és találtak is valamit, azt elküldték-e az ügyészségnek. Hiába kérdeztük mindezekről az NBH utódszervezetét, az Alkotmányvédelmi Hivatalt, csak annyit közöltek: nem mondanak semmit. Joguk van hozzá. Még akkor is, ha amúgy törvényben előírt kötelezettségük volna a közélet tisztaságának védelme.
O. Lászlóné később megpanaszolta a nyomozást megszüntető határozatot, arra hivatkozva, hogy a nyomozás folytatásával a bűncselekmény igenis bizonyítható lett volna. Kifogásolta továbbá, hogy a másodfokú eljárásban szerinte törvénysértő módon jártak el a férje érdekében kirendelt szakértővel szemben. Ugyanis a szakértőt nem idézték meg a tárgyalásra, hanem az eljáró tanács egyik tagja telefonon kérdezte ki őt a szakvéleményének egyes részletei ről. A Legfőbb Ügyészség azonban semmi kifogásolhatót – pláne törvénysértőt – nem talált a nyomozásban, ezért a panaszt elutasította, az ügy ad acta került. O. Lászlóné és jogi képviselője, Jován László azt állítják, ők azóta nem tettek, nem is tehettek semmit, ezért nem is értik a fenyegetést.
Hacsak nem azért történt mindez, mert a Szegedi Nyomozó Ügyészség október elején őrizetbe vette K. Zoltán szegedi sztárügyvédet, majd „elővigyázatossági megfontolásokból” a szomszédos Bács-Kiskun megyében kezdeményezték előzetes letartóztatását, amit az ottani bíróság el is rendelt. Az ügyvédet – miként arról lapunk több cikkben is beszámolt – kezdetben csak befolyással üzérkedéssel gyanúsították a nyomozó ügyészek. Egy félmilliárdos áfacsalással gyanúsított vállalkozó indította el a lavinát, aki fizetett azért, hogy előzetes letartóztatásból szabadulhasson, ám az ügyészség fellebbezésének helyt adva egy másik bíróság visszaküldte a rácsok mögé. Az áfacsaló „rossz néven vette, hogy a semmiért fizetett ki kétmillió forintot”, és alkut kötött az ügyészséggel.
Ami ezután történt, kész krimi. Poloskákkal felszerelt ügyfelek és ügyvédek találkozójáról készült titkos hangfelvételek és más bizonyítékok összegyűjtése után a Szegedi Nyomozó Ügyészség őrizetbe vette K. Zoltán ügyvédjelöltjét, K. Lászlót is, akit szintén befolyással üzérkedéssel gyanúsítottak meg. Ezzel egy időben az ügyészség hivatali vesztegetéssel is meggyanúsította K. Zoltánt. Ez azt sejteti, hogy az ügyészség megítélése szerint elegendő bizonyíték gyűlt össze ahhoz, hogy kimondhassák: alapos a gyanú, hogy K. Zoltán nemcsak kérkedett azzal, hogy pénzért befolyásolni képes bizonyos bírói ítéleteket, hanem tényleg meg is tudta vásárolni azokat.
A Csongrád Megyei Bíróság akkori közleményében tudatta, hogy valóban felfedezni véltek bizonyos szabálytalanságokat az áfacsaló vállalkozót szabadlábra helyező határozat körül, ezért az eljáró tanács elnökével szemben további intézkedést kezdeményeztek a Szolgálati Bíróságnál. (Ez egyfajta bírókkal szemben eljáró fegyelmi testület. –A szerk.) A tanács egyik tagjával szemben a megyei bíróság elnöke saját jogkörben járt el, a másik tanácstagról a belső vizsgálat végén az derült ki, hogy vétlen az ügyben.
A tanács elnökét megkérték, ne dolgozzon, amíg az ügye nem tisztázódik.Úgy tudjuk, ő eleget tett a kérésnek, bár hamásként gondolta volna, nem tehettek volna ellene semmit – a bírók kinevezésük után nem függeszthetők fel, mint például a rendőrök, büntetőeljárás is csak akkor indulhat ellenük, miután kinevezőjük, az államfő az Országos Igazságszolgáltatási Tanács indítványának helyt adva felfüggeszti a mentelmi jogukat.
Úgy tudjuk, a Szegedi Nyomozó Ügyészség már kezdeményezte az áfacsaló vállalkozót a gyanú szerint kétmillió forintért szabadlábra helyező bíró mentelmi jogának felfüggesztését. Nyomozati érdekekre hivatkozva azonban az ügyészség nem kívánt további részleteket nyilvánosságra hozni.
Nem válaszoltak arra a kérdésre sem, hogy vizsgálják-e, egyáltalán vizsgálhatják-e a bíró korábbi ügyeit. Szegedi források szerint a városban nem K. Zoltán volt az egyetlen ügyvéd, aki azzal kérkedett, hogy szinte bármit el tud intézni a bíróságon, és nem csak egy-két ügyre vetődött gyanú az elmúlt években, hogy „más ítélet született volna, ha nem Szegeden tárgyalják” vagy hogy „az ítélet nem biztos, hogy kiállná a törvényesség próbáját”.
S hogy mi köze K. Zoltán és K. László ügyének a hét évvel ezelőtt bűncselekmény hiányában megszüntetett eljáráshoz?
Csak annyi, hogy abban az ügyben ugyanaz a bíró volt a tanács elnöke, mint akinek a mostani gyanú szerint K. Zoltán a félmilliárdos áfacsalással gyanúsított vállalkozó kétmillió forintját vagy annak egy részét továbbadhatta. Lehetséges, hogy valaki azért tartotta fontosnak megüzenni O. Lászlónének, hogy „álljon le a szegedi bíróságról”, mert meg akarta előzni, hogy az özvegyasszony esetleg maga jelentkezzen valahol és emlékeztesse a hatóságokat arra, hogy a mostani ügyben érintettnek vélt bíró neve egyszer már felmerült egy hasonló jellegű ügyben.
Hét évvel ezelőtt azonban az ügyben akkor eljáró ügyészeknek nem volt elég a két frissen elítélt adócsaló és a velük kapcsolatban álló személyek ellentmondásos vallomása ahhoz, hogy az ügy mélyére ássanak. Talán lehetőségük sem volt erre, vagy nem hitték el, hogy egy bíró megvehető. A mostani ügy végkimenetele is erősen kétséges, a 2004-es eljárásból ugyanis az derült ki, hogy ha valakinek azt mondta egy ügyvéd – aki állítása szerint beszélt a másodfokon eljáró bíróval –, hogy nyolcmillió, az nem azt jelenti, hogy a bíró ekkora öszszegért hajlandó kedvezni a vádlottnak, dehogyis. Először is az ügyvéd úr nem is mondott számot, vagy ha mégis mondta volna azt, hogy nyolcmillió, az minden bizonnyal arra vonatkozott, hogy a várható költségek, az ő munkadíja, a szakértői kiadások, a sok fénymásolás, meg a hivatalos iratok kikérésekor lerovandó illeték együttes összege ennyi is lehet akár.
Mivel az igazságszolgáltatás szereplői (rendőrök, ügyészek, szakértők és bírák) kevés kivételtől eltekintve az egyszerű földi halandók számára nehezen érhető jogi bikkfanyelven beszélnek, a törvények pedig többnyire annyiféleképpen értelmezhetők, ahányan olvassák azokat, bíró legyen a talpán, aki kétséget kizáróan el tudja majd dönteni, ki mit tett és ki mit gondolt.
Úgy tudjuk, ez az ügy sok szempontból eltér a többitől, és nagyobb az esély a sikeres befejezésre, mint korábban bármikor. Jog szerint a bírókkal szembeni nyomozás a Központi Nyomozó Főügyészség hatás- és illetékességi körébe tartozik – kivéve, ha a Legfőbb Ügyészség másképp dönt. Ez esetben másképp döntött. Szegeden hagyták az ügyet, a helyi szóbeszédeket jól ismerő, a helyi közéletbe mélyen beépült ügyészségi nyomozóknál – azoknál, akik talán még a nagy kártyapartik titkát is ismerik. Állítólag Szegeden is vannak bírók és ügyvédek, akik előszeretettel játszanak nagy pénzben, s valahogy mindig az ügyvéd veszít. Talán van neki miből veszíteni, így aztán felelőtlenebb is. Igaz, olyan rosszindulatú véleményeket is hallani, hogy a kártyaasztalnál valójában kenőpénzek cserélnek gazdát, az egyik fél addig nyer, amíg meg nem nyerte az őt „megillető” összeget.
Persze pénzben kártyázni önmagában még nem bűn. Kérdés: mi a tét valójában.
