Gyengéd altató

22% a teljes lakosságból – Magyarországon nem ennyien szenvednek álmatlanságban, hanem ennyien alszanak jól és zavartalanul. Alig minden negyedik ember. A hosszú és gyötrelmes éjszakáknak idővel testi tünetei lehetnek, viszont a kiváltó okok leggyakrabban lelki eredetűek. Érdemes először ennek utánajárni, és gyengéd módszerekkel próbálkozni.

Descartes óta a test és a lélek külön kezelésben részesül. Az orvostudomány és a pszichológia ma is csak ritkán fog kezet egymással, pedig lenne miről eszmét cserélniük. A vegetatív idegrendszer, a belső elválasztású rendszer és az immunfolyamatok mélyebb megismerésével a pszichés és testi folyamatok ismét egésszé állhatnak össze. Az alvásnak mint biológiai funkciónak és az eközben zajló tudat alatti álommunkának kiemelt szerepe van ennek a testi-lelki egészségnek a fenntartásában.

Az emberi agy a testsúly mintegy két százalékát teszi ki, mégis éber, nyugalmi állapotban arányosan tízszeres mennyiségű energiát, összes energiaszükségletünk egyötödét fogyasztja el. Alvás alatt az agy „save” üzemmódban rendezi és karbantartja töménytelen mennyiségű idegsejtjét, miközben a szervezet többi sejtjének bontására, építésére is marad idő és energia.

Alvászavar hátterében állhat szervi baj – például légzési nehézség bizonyos szív- és tüdőbetegségek esetén, erő s testi fájdalom, gátolt orrlégzés vagy prosztataproblémák. A horkolás során kialakuló oxigénhiányos állapot is felébresztheti az alvót. Az alvászavarok közé soroljuk a rémálmokat, az alvajárást, a fogcsikorgatást is, ezek a tünetek leggyakrabban gyermekekre jellemzők.

A segítséget kérő k gyakran teszik fel a kérdést: mi a leghatékonyabb homeopátiás szer álmatlanságra? A válaszban csalódniuk kell: nincs ilyen. A homeopátia nem kezel betegséget vagy tünetet, hanem az adott ember állapotára adja azt a szert, amit a helyzet megkíván. Az álmatlanság, az inszomnia hagyományos kezelésénél az egyik megközelítés az, hogy az alvás állapotát idézzük elő gyógyszerrel, ez általában hosszú távon nem gyógyítja a panaszt. A jól bevált mákony és egyéb ópiátok kiütik az embert, de számolni kell mellékhatásokkal és függőséggel, a kiváltó okokat pedig meg sem érintik. A másik megközelítés szerint az állapotot kiváltó pszichés, életmódbeli okokat kell megtalálni, feloldani és orvosolni. Homeopátiás megközelítésben mindkettő egyaránt fontos szerepet játszik.

Az egyik kulcskérdés egy homeopátiás esetfelvételnél, hogy hogyan éli meg az álmatlanságot az illető? Milyen tünetekkel, milyen időszakban, és áll-e a probléma mögött testi vagy lelki panasz? Néha a megoldás egyszerű fizikai problémára vezethető vissza, mint például az inkontinencia, sokszor a stresszes, le nem vezetett hormonállapot okozza, néha gyász vagy más lelki tényező a kiváltója.

TÜNET ALAPJÁN, DE NEM TÜNETI KEZELÉS

Nem minden álmatlanság egyforma. A szimptómák sokfélék, és mindegyik másféle megoldást kíván.

Lefekvés után zaklatott, felpörgetve és úgy érzi magát, mintha öt kávét ivott volna? Fejben lejátssza az egész napot és az izgatottságtól nem tud aludni? Aggódik, hogy mit hoz a holnap? Ilyenkor a homeopátia a kávéból (Coffea) készült szert rendeli, a hasonlót a hasonlóval elv alapján. Ez az állapot általában enyhe stressz következménye.

Sokszor egyetlen eseményhez, lelki megrázkódtatáshoz is köthető az alváshiány, és akár lehúzó, ólmos fáradtsággal párosulhat, ami azonban nem tud alvássá mélyülni. Haláleset után akár hónapokkal is jelentkezhet ilyen tünet. Fájnak a fáradtságtól az izmai, gombócot érez a torkában és állandóan ásít? A gyász fő lelki szere, az Ignatia lehet a megoldás. Ha valóban a gyász a kiváltó ok, de nem tud róla beszélni, látszólag túltette magát a problémán, csak éjjelenként rágódik rajta, esetleg székrekedés is gyötri, vagy herpesze is van, akkor Natrium chloratum lesz a megfelelő szer. A só tömény állapotban vízvisszatartást idéz elő a szervezetben, homeopátiásan az elfojtott érzelmek hatására jelentkező betegségek kulcsfontosságú szere. Magyarországon történelmileg beépült az emberek pszichéjébe az elfojtás viselkedésmodellje: megtanultuk, megéljük, utódjainknak tovább is adjuk a mintát, miszerint a megalkuvás és az önuralom a túlélés záloga. Rengeteg krónikus betegség vezethető vissza erre.

Az inszomnia okai szerteágazóak. Okozhatja egy régebbi, feldolgozatlan sokkos állapot – ez főleg gyermekeknél jellemző. Nagy ijedtség, baleset is lehet az álmatlanság háttere. A sokkos állapotok, megrázkódtatások szere az Aconitum, amit sikeresen alkalmazhatunk rémálmoktól rettegő gyermekeknél.

Az egyszerűbb esetek közé tartozik, amikor túlhajtottuk magunkat, főleg szellemileg, és túl fáradtak vagyunk fizikailag ahhoz, hogy aludjunk. Az Arnica montana oldja meg a problémát, ez a szer segíti a szervezet teljes regenerálódását, ezért alkalmazzák a műtéti előkészítésekben, sérülések kezelésében is.

A fenti példák a leggyakoribb tünetek csillapítására és nyugodtabb alvásra adnak esélyt, csak kiragadott lehetőségek a homeopátia komplex tárházából. Az álmatlanságot érdemes úgy tekinteni, mint figyelmeztető jelzést a test és a lélek részéről, a külső tényező vagy bonyolult lelki folyamat hatására megbomlott homeosztázis fiziológiai tünetét. Néha elég érzelmi állapotunk tudatosítása és megfelelő változtatás, hogy az ok-okozati lánc megszakadjon. Ha ez önszántunkból nem megy, akkor külső segítségre is szükség van: forduljunk homeopátiát ismerő orvoshoz vagy pszichológushoz, mert ezek a gyógyszerek szervezetünkkel közvetlenül a neuro-endokrin szabályozás szintjén kommunikálnak.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.