Artisták
Nagyjából ugyanaz volt a dolga, mint odafent a hegyen, annyi kivétellel, hogy itt a diétás nővér szigorú utasításai alapján kellett elkészíteniük az ételeket. A szegény gyöngeelméjű Edunak is sikerült ugyanitt munkát találni, fehér köpenyben hozta-vitte az ágytálakat és söprögetett. Ősszel az épület előtti leveleket, télen a havat. Az ő dolga volt feltörölni a bejövők után és beáztatni a véres, összekakilt, összehányt pizsamákat. De a pénz így se volt elég. Ekkor jelentkeztek az artisták, akiket Lantos néni ajánlott, és akik ágybérletet kerestek este nyolc és reggel nyolc között.
Jóska bácsi azt mondta, kizárt dolog, hogy ebbe a szoba-konyhás lakásba bárkit be tudjanak fogadni, de a néni csak ingatta a fejét és azt mondta, te ne szólj bele, papa, mert abból mindig csak a baj lett. Erre a megjegyzésre Jóska bácsi általában megjuhászodott és magába zárkózott.
A szódás, aki reggelenként lovas kocsijával végigkiabálta az utcájukat és szidta a macskakövet, egyik délután két elsárgult kórházi ággyal jelent meg. Jóska bácsi meg a Lantos cipelték fel őket egymás után, csoszogva, kivörösödve, háromméterenként megállva. A lépcsőfordulóban hangosan káromkodtak, mert a vaságyakat alig lehetett beforgatni.
Az egyiket a néni harsány instruálása mellett beemelték a szobaablakon, a másikat pedig a konyhába kellett volna beszuszakolni. Nagy bútortologatás hallatszott odabentről, aztán az a szobaablakban megjelent Jóska bácsi feje. Szinte boldogan közölte a gangon várakozó nénivel, hogy a második nem fér be. Előre megmondta. A kislány és Edu unatkozva várták, mi lesz.
Edu cigarettázott, nem érdekelte a rendezkedés. A néni, aki éjszakai műszakba rendszeresen bekísérte Edut a vér-, gennyés szarszagot árasztó kórtermekbe, pontosan tudta, mekkora helyet foglal egy ilyen kórházi ágy, és hogy akár egy folyosón is fel lehet állítani. Csak annyit válaszolt a szinte kárörvendő öregnek, hogy de, befér az, papa. Először elnyomta Edu még mindig büdösen füstölgő csikkét, aztán maga ment be a konyhába, és rövid, pattogó vezényszavakat osztogatott. A Lantos valamit makogott, újabb bútortologatás hallatszott, később Jóska bácsi hosszú siráma a derekáról, aztán pohárcsörömpölés.
Végül Edit néni kiszólt Edunak, aki közben újra rágyújtott: – Befért.
A konyha úgy nézett ki, mint valami bútorraktár. Az asztalt oldalra tolták a kredenchez, a sezlony mellé pedig odaállították a kórházi ágyat. Később az artisták az egészet átrendezték, mondván, ők nem szerelmespár, kezcsókolom, de a lényegi elgondolás megmaradt. A lényegi elgondolás az volt, hogy a néninek maradjon egy kis tér a tűzhelynél a főzéshez, a hátsó fali csaphoz pedig legyen szabad ösvény, mert innen vette a család a vizet, és a leendő lakóknak is itt kellett mosdaniuk. A néni azt mondta, tiszta embereknek látszanak, a bácsi meg azt, hogy az artisták sokat mosdanak, mintha nagy tapasztalata lenne e téren.
Az evés dolga egyelőre nem volt megoldva, de a néni ezt is kiötlötte. A szobában felállított kórházi ágyat, ami innentől éjjel az Edu alvóhelye volt, nappalra paddá alakította, és az elé tolt asztalkára tálalta az ételt. Az asztallap és az ágy majdnem egy magasságban voltak, így gyakorlatilag nem lehetett enni, de amikor Edit néni körbehordozta a tekintetét, akkor inkább kussolt mindenki. Senki se állíthatta, hogy nem asztalnál étkeznek, csak meg kellett dőlni egy kissé.
A kijárás okozott még egy pici nehézséget, mivel a szobának nem nyílt a gangra ajtaja: csak a konyhának. Sajnos abban, hogy néni ezt nem gondolta végig, Jóska bácsinak volt egy kis igaza. Az alvás és étkezés mellett a kijárás valóban lényegtelen, de azért teljesen mégse mellőzhető apróság volt. Edit néni most sem kívánt vitát nyitni, megmutatta, hogyan kell egy benti székre felkapaszkodva az ablakon át kijönni. Erre még Edu is elvigyorodott, Jóska bácsi meg csak annyit kérdezett, hogy mi lesz visszafele. A néni nem hagyta magát, kintről is nekiveselkedett, és behengeredett a kórházi ágyra, onnan tápászkodott fel, hangsúlyozva, hogy ezt úgyis csak naponta egyszer kell megcsinálni. Később Edu sámliját rendszeresítették a mászáshoz. Edu meglepően tanulékonynak bizonyult, bárki közeledett a gangon, már állt is fel és tolta oda a sámliját az ablak alá.
Az artisták jövetele nagy esemény volt a bérházban. Szürke lódenkabátban érkeztek, ami okozott egy kis csalódást, de utána már délelőtt mindenféle kunsztokkal szórakoztatták a házbeli gyerekeket.
A kislány reggelenként, amikor Edu még nem ért haza, a néni meg a bácsi meg már elmentek, az magasra bevetett ágyról bámult ki körfolyosóra. Ha a Czajka fivérek az udvaron gyakoroltak, a karikák és buzogányok néha fölrepültek az első emeletig, és megpördültek a levegőben. Mögöttük csak a nagy, szürke ég látszott. Szabályos ritmusban, csendben bukkantak fel, aztán tűntek el újra, mintha maguktól szállnának és odalentről senki se mozgatná őket.
