A largo, amiről az olaszul nem értő, de a zenét kedvelő tudja, széleset jelent, az olasz útikönyvekben azonban teret. A római Largo Argentina jókora tér; füves közepe, mint hatvan éve a Vérmező, az úttest és a járdák szintjénél néhány méterrel mélyebben fekszik, a fűből évezredes kövek antik domusok alapjait rajzolják ki, de mivel Rómában nem csak térdig érő romok őrzik az elmúlt évezredeket, a Largo Argentinára ezek miatt nemigen keveredik turista. Az a kevés, aki mégis, többnyire véletlenül tévedt oda, hogy aztán elbűvölve bámulja a tér besüppedt közepén, az antik romok térdig érő csonkjai között korzózó macskákat: százszámra élik itt a környék háziasszonyainak főztjén dolce far niente életüket. A macskaparadicsom nyomán híres lett az egyébként érdektelen küllemű Largo Argentina.

Pedig lehetne híre más miatt is. A tér déli oldalán áll Róma legrégibb, vagy kétszáz éve működő színháza, a Teatro Valle, színpadáról hallották először a rómaiak Donizetti és Rossini új operáit, itt mutatták be – 1921. május 9-én –a Nobel-díjas Pirandello Hat szerep keres egy szerzőt című, a drámaírást forradalmasító darabját. De hagyom a felsorolást, mert mit tagadjuk, Róma nem a pezsgő színházi élet városa. Legalábbis így volt ez igaz június közepéig. Ekkor a fővárosi napilapok néhány soros hírben közölték, hogy gőzkalapács alá kerül a Teatro Valle, és helyén szupermarket lesz.

A közlemény nyomában felbolydult a Largo Argentina vidéke. Néhány nappal a hír felröppenése után azonban már nemcsak a színház sok száz éves környékének, de a város új betonkocka negyedeinek lakóit is foglalkoztatta a bezárásra ítélt Teatro Valle sorsa: azok is beszéltek róla, akik addig sosem ültek a nézőterén. A környék kávézóiban egyszeriben úgy tűnt, mindenki minden tud a Largo Argentinán álló színházról. Elsőül azt, hogy létezik. Majd azt is, hogy színpadáról ismerte meg a római közönség Rossini és Donizetti operáit, meg hogy itt mutatták be „A Pirandellót”.

Sok római turista azonban most hallotta először, hogy a Teatro Valle van. Az Örök Város egyszerre új turistacélpontot kapott, sztár lett a színház címe, a Largo Argentina, mindenki látni akarta, milyen széles, tudni akarta, mi köze Argentinához. A téren keresztülhúzó autóbuszok vezetői kezdték bemondani, hogy „Következő megálló: Largo Argentina!” Volt, aki hozzátette: „Teatro Valle.” Egy nap pedig azt hallottam, amint az egyik megtoldotta a konferálást: „E i gatti di Giancarlo Gasponi!” Hogyan? És Giancarlo Gasponi macskái? Hát van gazdája a tér gazdátlannak hitt sok száz macskájának?! De kiderült, hogy nem egészen erre utalt a buszvezető: ő csak bejelentette, hogy a macskáiról elhíresült térhez érkeztünk, és kapható egy naptár, amelynek oldalain és címlapján egy Giancarlo Gasponi nevű fotós tizenhárom római utcát ábrázoló képe látható, mindegyiken egyegy macskával. És lássanak csodát: sokan leugráltak a buszról: kiderült, éppen ide akartak jönni. Római vakációm egyik utolsó napján én is leszálltam, és a Largo Argentinán található Feltri nelli könyvesboltban megvettem Giancarlo Gasponi Gatti di Roma – Róma macskái – című 2012-es naptárát. Kedvencem éppen a címlap, rajta egy római császár kétezer éves, megalomá niásan hatalmas szobrának önálló létet nyert bal lábfeje, középső ujján, mintha gyűrű lenne, egy kismacska. Valaki azt mondta, hogy a kőlábfej a Largo Argentináról a Tiberis felé menet, a Toscából jól ismert völgyi Szent András-templom

– Sant’Andrea della Valle – mögött található. Már nem volt időm, hogy megkeressem. Eggyel több ok, hogy megint visszamenjek Rómába.