Fiatal, trendi fazon, nem is olyan rég még celeb barátnője, menő vállalkozása és pazar reklámszakmai munkája volt. Aztán a vállalkozása megadta magát a viszonyoknak, a barátnőjével szakítottak, a reklámszakmától pedig besokallt. Hogy most előrukkoljon egy regénybe csomagolt gyógyító kóddal, amely máris a bestsellerlisták éllovasa lett.

– A spiritualizmus mindennapi életünkrészévé vált. Szellemi vezetőket, gurukat keresünk, ashramokba vonulunk viszsza meditálni, jógázunk, jósnőkkel beszéljük meg az életünket. Tanácstalanul téblábolunk, a világot, benne a helyünket és önmagunkat keresve. De azért sikeres férfiak ritkán szokták meghasonlásukat világgá kiáltani.

– Nincs szó meghasonlásról, az Omyno nem önéletírás. Egy regény, amely, ha hagyjuk, átlép a fikcióból a valóságba. Ilyen regényt még soha senki nem írt, tekintettel arra, hogy egy földi gondolkodású ember – egy író – és egy égi gondolkodású ember – egy látó – rakta össze. De nem az égés nem a Föld volt a legfontosabb, hanem a szórakoztatás, a nevettetés, a kaland. Csak utána jön a megtapasztalás. Égi történeteket írtak már írók, de Isten nem viccel, és ezt én személy szerint nagyon zokon veszem tőle. Ezzel párhuzamosan a történet egy használható ezoterikus rendszert tartalmaz – valódi megoldóképlettel. Amit ha kipróbálsz és a magadévá teszel, nem fogod rosszul érezni magad a bőrödben.

– Hogyan kerül a képbe egy látó?

– Úgy, hogy elkísértem hozzá egyikbarátnőmet, aki szerelmi témában kívánt vele konzultálni. Közben a látó elpanaszolta, feladatul kapta egy könyv megírását, csak éppen nem ért hozzá, pedig hangfelvételek vannak nála, amelyek végén azt hiszi, hogy ott a kód Istenhez. Ilyen kódokra régóta vadászunk. Hevesen érdeklődni kezdtem.

– Mit csinál egy látó, amikor nem kódokat őrizget ifjú regényírók számára?

– A jó látó kicsit olyan mint egy pszichológus, csak eleinte sokkal gyorsabb. Villámsebesen feltérképezi az életutadat, majd elkezdődik egy kissé már neccesebb, bár kalandos menet. Hogy mi lesz veled, miért vagy itt a Földön. Észre sem veszed, és izgalmas, kicsit teológiai, abszolút nem hétköznapi eszmecserében találod magad. Aztán, gondolom, gyógyítani próbál, vagy tanácsot ad, de erről nem tudok eleget. Ez a része nem érdekelt. De gondoltam, ha már ez a szegény látó írói segítségre szorul, megírom a könyvet, és megnézem, valóban létezik-e a kód, ami kinyitja az ajtót Istenhez. Látja, velem is az történt, ami mindenkivel, aki elmegy egy jóshoz: kaptam egy szuggesztiót, amit én magam teljesítek be. A látó azt mondja, holnapután meggyógyulsz a betegségedből, és holnapután meggyógyulsz a betegségedből. De az is lehet, hogy az angyalok, vagy bármilyen más energetikák segítségével gyógyulsz meg. Ezt én nem tudhatom.

– Hisz az angyalokban?

– Az a Salinger Richárd, aki reggelfelkel, este lefekszik, közben meg teszi a dolgát, nem foglalkozik az angyalokkal. Nem tudja, hogy hisz-e bennük, mert nem érdekli semmi, ami a látókörén kívül esik. De az a Salinger Richárd, akit foglalkoztatni kezd, hogy mi végre került ebbe az elrendeződésbe, amit életnek hívnak, nos, az, ha úgy alakul, simán el tudja képzelni, hogy léteznek angyalok. Alapjában mindenben hiszek, semmire sem merem azt mondani, hogy nincs, csak arra, amiről tényleg látom, hogy nincs.

– A nincset hogyan lehet látni?

– Például úgy, hogy határozott meggyőződésem, jelen pillanatban ketten vagyunk a szobában. Hogy vannak-e láthatatlan szellemek, angyalok, vagy mit tudom én, milyen szörnyek a szobában, akiket nem látunk, ehhez a kérdéshez nem tudok hozzászólni, ez nem az én területem. De a szobában rajtunk kívül nincs harmadik ember. Tehát látom a nincset. Látom, hogy többet várt. Nem valami spirituális, mi?

– Ön spirituálisan gondolkodik?

– Amire úgy gondolom, biztosabban válaszolni tudok, az az a kérdés, hogy létezik-e egyáltalán spirituális gondolkodás, vagy sem. Én azt gondolom, hogy nem létezik, hanem egy csomó dolog van, amit spirituálisnak gondolunk, pedig nem az. Ennek a zagyvaságnak az összege a spirituális jelző, amit most már mindenre ráakasztunk. Szerintem abban a kérdésben, hogy léteznek-e angyalok, ad absurdum, hogy van-e Isten, kétféle gondolkodásmód létezik: a mágikus és a nem mágikus. A mágikus gondolkodás pontosan ezekben a láthatatlan lényekben való hit vagy nem hit. Az, hogy elmész egy asztaltáncoltatásra, és ott tényleg táncol az asztal, tényleg előjön a szellem. Tényleg érzékeled, vagy érzékelni véled Istent. Ez mágia. Láthatatlan az átlag számára, de te látod, vagy ha nem látod, határozattan és visszavonhatatlanul érzed. Mint amikor a bolond sziklaszilárdan Napóleonnak képzeli magát. Nem véletlen, hogy a mágia egyenes út a diliházba. Ez nem jelenti azt, hogy nincs. Csak annyit akartam mondani, hogy veszélyes vele foglalkozni. Én kerülöm is. Ettől tökéletesen eltérő helyzet, amikor te magaddal önmagadon dolgozol. Ezt is spirituálisnak hívják, pedig nem az, hanem egyszerűen csak annak elfogadása, hogy nekem belül van valamim, ami kívülről nem látszik. A Titok című könyv, ami a legnagyobb bestseller volt az utóbbi időben spirituális síkon, arról szól, hogy amit elképzelsz, azt meg tudod valósítani, és ez nagy valószínűséggel így is van. Különösen akkor, ha teszel is érte. De ezt az egészet csak azért tették be a spiritualitás körébe, mert a spiritualitás, egyáltalán maga a gondolkodás, a láthatatlanból halad a látható felé. Az, amit én elgondolok, az nem látható. Tehát van a mágikus gondolkodás arról, hogy van-e angyal vagy nincs angyal, de én ebben nem tudok részt venni, mert én nem látok angyalokat, nem látok szellemeket, tehát ezt a vonala t inkább passzolnám. Amit pedig spirituális gondolkodásnak neveznek, az szerintem nem más, mint ésszerű gondolkodás. Mert nem minden látszik, ami pedig van. Ilyen a felelősség például. Én még nem láttam a felelősséget, de felelőst már láttam. És az egész semmi másról nem szól, mint arról, hogy értsd már meg, te vagy a felelős a saját életedért. Minden, ami körülvesz, az a te felelősséged, az is, ahová a hosszú évek alatt eljutottál, az is, ahová nem jutottál el. És az erről való gondolkodást nem kellene bepakolni a spirituális gondolkodásba, sem a mágikus gondolkodásba, mert ez egyszerűen csak tökéletesen ésszerű gondolkodás. Magamra nézve: amikor elkezdtem írni az Omynót, elhittem, hogy ha végigcsinálom a könyvet, a végén ott lesz a kód. De azt is tudtam, ha nem lesz kód, akkor nem lesz, akit hibáztassak. Egysze rűen csak azért, mert hajlandó voltam belemenni egy játékba, amibe amúgy íróként korábban soha, hogy induláskor még fogalmam sincs, mi lesz a könyv végén. Sokat kínlódtam vele, s a végén tényleg érkezett egy kód. De ha nem jött volna kód, nem tudtam volna felelősségre vonni az angyalt.

– Az égiektől vagy a látótól jött a kód?

– A látó diktálta le egy hangszalagra, elméletileg egy angyal üzenetét. Én nem találkoztam angyalokkal, és a jövőben sem tervezek összefutni velük.

– Pedig nem is lenne rossz!

– Ugyan, tudja mit csinál egy angyal? A látó által lediktáltak alapján el tudom mesélni. Először is szigorúan elővesz és irdatlan módon lehord a sárga földig. Hogy te mi mindent csináltál rosszul, hogy te mi mindenben csaptad be magad, a környezeted, hogy mi, emberek mi mindenben csapjuk be egymást, s hogy egyáltalán miért nem tudjuk az életet ajándéknak tekinteni, miért nem tudunk egy isteni rendhez közelebbi módon viszonyulni ehhez a világhoz. Szóval az angyal egész egyszerűen pofán verne, ezért aztán nem is vágyom olyan nagyon a társaságára.

– Ha az angyalok sem elég jók, akkor kivel kell egyeztetnünk, hogy mik a feladataink a Földön, és hogy jól csináljuk-e?

–Szerintem elsősorban magunkkal.

– Valahogy mindig visszatér, hogy mimagunk vagyunk a lényeg, a spiritualizmus alfája és ómegája.

– Igen, én is ezen a ponton választom el a dolgokat egymásról. Hogy van a mágia, amihez nem tudok hozzászólni, és vagyunk mi, akik saját magunk vagyunk egyedül. És hiába az angyalok, ha nem látjuk őket, hiába minden hit, ha csalódnunk kell. De van azért egy fegyverünk: az önismeret. Ami nem mágia, hanem bár láthatatlan, de belső és érezhető valóság.

– Ezek szerint ez az Omyno-kód valami belső lényegi összefüggésrendszerhez próbál eljuttatni, nem?

– Ennek is van egy mágikus és egyegyszerű magyarázata. Én az egyszerűben vagyok biztos, ezért vállalok felelősséget. A lényege, hogy ha csak tíz percet is, de arra szánsz naponta, hogy őszintén, hangsúlyozom, tényleg őszintén, leülsz, és végiggondolod, valójában mit szeretnél akárcsak aznap is az életeddel kezdeni. Tehát egy még csak nem is keleti értelemben vett meditációról, csupán egy elmélyültebb gondolkodásról van szó. Az Omyno nem bonyolultabb annál, mint hogy adott időben bemondod a kódodat, egy nyugodtabb, ellazultabb állapotba kerülsz, és elkezdesz azon gondolkodni, hogy mi is történt veled aznap. Ha valaki veszi a fáradságot, és naponta, kétnaponta tíz percet szán arra, hogy tulajdonképpen ki is ő, honnan jött, merre tart, mik a céljai, ezek közül melyiket kapta kívülről, szuggesztió vagy program formájában, és melyek a valóban saját céljai, akkor másfél-két év alatt körülbelül össze is tudja magát rakni úgy, hogy kezdje magát jól érezni az életben. Az egésznek alapvetően ez a célja. S ebből nagy baj nem lehet. Mindezt csak azért tekintik spiritualitásnak, mert egy XXI. századi ember nem vonul félre, és nem gondolkodik a belső hangjain, csak a külsőkön. A parancsokon, a programozottságon, hogy sikeresnek, jól egzisztáltnak kell lenni. Ha csak egy picit elgondolkozol azon, mitől olyan fontosak ezek a dolgok, rá fogsz jönni, hogy ezek nagy része nem belülről jön. De ha ezen gondolkodsz, azt már spirituálisnak tekintik, pedig egyáltalán nem az. Nem kívánom ugyanakkor elhallgatni, hogy van az Omynónak egy mágikus része is. Hogy ez egy energiaforrás, amibe be lehet lépni, és amit furcsa módon azok, akik kipróbálták, meg is tapasztalták, helyenként meg is gyógyultak. Az energia is mágikus ugye, mivel hogy nem látható. Holott nagyon is az. Bejön egy szerelmespár az ajtón, s a két ember között vibrál a levegő. Hullámokat bocsátanak ki magukból. Ez energetika. Ilyenkor másfajta tudatállapotba kerülsz, és láthatatlan, de nagyon is jelen lévő energiákat bocsátasz ki magadból. Ezek létezése tagadhatatlan, még ha nem tanítják is az iskolában.

– Ön kipróbálta az Omyno energiáját?

– Persze, úgy, ahogy a könyvben levan írva. Az ember becsukja a szemét, a megfelelő időpontban bemondja a kódját, és onnantól kezdve vár. Egyszer csak kezdi kellemesen érezni magát, olyasmi az egész, mint félálomban lenni. Hallhatsz hangokat, érezhetsz dolgokat. Nincs kedved belőle felkelni, nincs kedved visszaaludni, egyszerűen csak jó. Aztán amikor már nagyon lüktet benned az energia, az már nem olyan jó, akkor azt mondod magadnak, hogy most már szeretnék kilépni, most már szeretnék elbúcsúzni az Omynótól. Megköszönöd, és távozol. Biztosan vannak mesterek, akik sokkal többet tudnának erről mondani, én csak arról tudok beszámolni, amit magam is átéltem. Az Omyno sok mindenben tud segíteni, de ha valaki már többször próbálta, s mégsem jött be neki, és azt mondja, én őt becsaptam, az egész csak marketingfogás, akkor attól elnézést kérek, és kérem, hogy ne próbálkozzon vele tovább.

– Manapság sokan, sokféle ezoterikusreceptet kínálnak az élet elviselésére, mégis egyre rosszabbul érezzük magunkat a bőrünkben.

– Az ezotéria valóban gigantikus piac. Körülbelül 300 ezer ember vásárol évente ezoterikus terméket, és körülbelül 60 ezer ember tekinthető stabil fogyasztónak. Azt is látom, hogy mind rosszabb a világ közérzete. Az emberek tele vannak gondokkal, s nemcsak anyagiakkal. Mindenki keres valamit, mindenki csalódottnak érzi magát, és új utakat keres. Bemész a bevásárlóközpontba, és a sportszerbolt mellett, a második emeleten ott ül egy ember, aki megmondja a jövőt. Nem gondolom mindazonáltal, hogy az Omynóval én az ezotéria piacára léptem volna be. Az Omyno szórakoztatóipari termék, olvasmányos regény, én csak anynyit szeretnék, ha olvasása közben az emberek elgondolkodnának az életükön. Az sem baj, ha nem veszik meg a könyvemet, hanem csak kölcsönkérik másoktól. A lényeg, hogy egyedül, maguk döntsenek arról, akarnak-e gondolkodni saját magukról, vagy sem.