Mondom, hogy semmit, csak ez az abrosz olyan sima. Megkérdezem, mért nem terítünk ezzel soha? Nagymami azt mondja, azért, mert az nem evőabrosz. Az rétesabrosz. Arra való, hogy rétest csináljunk vele.

Odahív magához, felém nyújtja a kezét, széttárja az ujjait, azt mondja, nyomjam neki a tenyerem a tenyerének, lássuk, elég nagy lány vagyok-e már hozzá, elég nagy-e már hozzá a kezem. Közben leveszi a nyakából az ezüstláncát. Nagymami tenyere hideg, a bőre sima és nagyon puha. Majdnem ugyanakkora a kezem, mint az övé, csak nekem nincsenek olyan hosszú körmeim.

Nagymami a tenyeremnek nyomja a tenyerét, a szemembe néz. Azt kérdezi, van-e olyan fiú, aki tetszik. Mondom, nincs, érzem, hogy elvörösödök. Nagymami azt mondja, ne hazudjak, közben a másik kezével az ujjaink közé fonja az ezüstláncot, a gyík alakú medáltól fogva lassan húzza az ujjaink között. A lánc apró ezüstszemcséi az ujjaim közötti bőrredőhöz érnek, csiklandós érzés, bizsereg tőle az egész kézfejem.

Nagymami azt kérdezi, szép fiú?

Bólintok, nagyon halkan mondom, hogy igen.

Nagymami azt kérdezi, mi a neve? Erre nem mondok semmit, nem is gondolok a fiú nevére, egész másra gondolok, arra, hogy a kötélhintán ülök kint a strandon, hátrahajtom a fejem, úgy hintázom, hintázom és közben az akácfák koronáját nézem.

Nagymami lassan húzza az ujjaink között a láncot, azt kérdezi, én is tetszem-e a fiúnak.

Mondom, nem tudom.

Nagymami egészen kihúzza az ujjaink közül a láncot, azt mondja, ha tetszenék neki, tudnám. Aztán azt mondja, hogy ideje, hogy megtanítson rétest nyújtani. De először menjek ki a fürdőszobába, és mossam meg a kezem. Szépen, alaposan.

Amire visszamegyek a konyhába, az abrosz már az asztalon van. Nagymami azt mondja, segítsek, igazítsuk meg, hogy pont középen legyen.

Megfogom az abrosz két sarkát, felemeljük, akkor veszem észre, hogy két tojás van az abrosz közepén. Egy barna és egy fehér. Ahogy az abroszt igazítjuk, a tojások megmoccannak, egymáshoz koccannak, Nagymami megvárja, hogy egészen az abrosz közepére guruljanak, elengedjük az abroszt, hagyjuk, hogy suhogva az asztalra terüljön.

Nagymami azt mondja, vegyem el onnan a tojásokat, addig ő bemegy a kamrába, kihozza a gyúródeszkát, a zsírt, a lisztet meg az ecetet.

Kézbe fogom a tojásokat, látom, hogy mind a kettőre rá van írva egyegy szó tintaceruzával. A fehérre az, hogy öröm. A barnára az, hogy bánat. Nagymami lisztet önt a deszkára, a közepébe lyukat nyom az öklével, azt mondja, üssem bele a tojásokat. Először a fehéret, azután a barnát. Ő közben kihozza a kamrából a zsírosbödönt, nagy kanál zsírt mér a lisztbe.

Feltöröm a tojásokat, a lisztlyukba öntöm mind a kettőt, a sárgájuknak sötétnarancs színe van, az egyikben látom tükröződni az arcomat és a konyha falát a sok színes tányérral,

Nagymami ráönti az ecetet, a kép elhomályosodik.

Nagymami azt mondja, kezdjem gyúrni a tésztát. Azt mondja, ne gondoljak közben arra a fiúra. Akármi másra gondolhatok, de arra a fiúra nem.

Gyúrni kezdem a tésztát, a liszt az elején kicsit porzik, az ujjaimra tapad, aztán elkezd összeállni, gyúrom, a tészta hűvös, érzem, hogy lassan átmelegszik. Nagymami nézi, hogy dolgozom, azt mondja, erősebben, keményebben.

A tenyerem alsó párnájával nekilapítom a tésztát a deszkának, erősen nyomom, ellököm magamtól, magam felé húzom, ellököm magamtól.

Egészen kimelegszem a munkától. Gyúrom a tésztát, semmi másra nem figyelek.

Egyszer csak érzem, hogy Nagymami megfogja a vállam, azt mondja, elég lesz, jól van. Elengedem a tésztát, sima és selymes. Nagymamira nézek, megizzadtam, a homlokomról egy csepp veríték végigcsordul az arcomon, rácsöppen a deszkára.

Nagymami azt mondja, semmi baj, tudjam meg, hogy vele is volt olyan sokszor, hogy sírva gyúrta a tésztát.

Mondani akarom, hogy én nem sírok, de nem szólalok meg.

Nagymami leteríti a tésztát egy asztalkendővel, azt mondja, hagyjuk pihenni.

Addig megcsináljuk a tölteléket. Két cseresznyebefőttről leöntjük a levet, villával darált diót keverünk a gyümölcsök közé.

A tészta szép hólyagos lett. Nagymami azt mondja, ez az, ilyennek kell lennie. Lisztet szór az abroszra, hüvelykujjal kacskaringós mintát rajzol a lisztbe, megismerem a három, szárától összenőtt tulipánt, olyan, mint amilyen a varrottas párnákon van. Nagymami a minta közepére teszi a tésztát. Megfogja a kezem, rányomja a tenyerem, simogatni kezdi vele a tésztát, lassabban, mint ahogy én simogatnám. A tészta laposodni kezd, mintha melegen lüktetne a tenyerem alatt.

Nagymami elengedi a kezem, átmegy az asztal másik oldalára. Azt mondja, csináljam ugyanazt, amit ő, mintha csak a tükörképe lennék.

A tészta alá teszi a kezét, húzni kezdi. Én is megfogom a tésztát, én magam felé húzom. Nagymami oldalra lép, én is oldalra lépek, lassan lépkedünk körbe az asztal körül, húzzuk a tésztát, a tészta egyre vékonyabb és vékonyabb, megyünk körbe-körbe az asztal körül, kezdem látni a két kezem a tészta alatt, még tovább húzzuk, a két tenyerem a lisztes abroszon van, a tészta alatt, a kezem fejével húzom, úgy, ahogy Nagymami csinálja, közben oldalra lépek, a tészta már nagyon vékony, áttetsző, mint a tejüveg, ahogy átnézek rajta, látom a hosszú összef onódó örvényes nyomokat, amit a tenyerünk hagyott a terítőre szórt lisztben. Nagymami azt mondja, ne nézzem, mert megszédülök, de akkor már késő, forog velem a konyha, a tészta hullámot vet, a fiú neve jut eszembe, a neve és az arca, a fehér bőre, ahogy megfeszült a hátán, mikor a strandon a feje fölé emelte a két karját a fejesugrás előtt, megbotlok az asztal lábában, a tészta nem szakad el, csúszni kezd lefele az asztalról, Nagymami kikapja alóla a két kezét, rátenyerel, megfogja, azt mondja, megmondta, hogy ne nézzek oda, hozzam már azt a tölteléket!

A pulthoz lépek, felemelem a porcelántálat, Nagymami a fejével int, mondja, hogy hosszú csíkban öntsem a tölteléket a tésztára, közben a két tenyere alatt hullámzik és vonaglik az egész.

Végigöntöm a diós cseresznyét az asztal szélén, Nagymami azt mondja, jól van, rám mosolyog, kimondja a fiú nevét, felemeli a két tenyerét a tésztáról, az abrosz hullámot vet, a rétes magától felcsavarodik, aztán megmozdul, mintha le akarna csúszni az abroszról.

Nagymami akkor kikapja a porcelántálból a villát, amivel a tölteléket kevertük, a feltekert rétesbe döfi, azt mondja, alaposan meg kell szurkálni, hogy ki ne repedjen. Elengedi a villát, most csináljam én.

Megfogom a villát, kihúzom a tésztából, aztán beledöföm, megint kihúzom, megint beledöföm, hallom, hogy Nagymami arról beszél, a férfiak szívéhez a hasukon át vezet az út, de igazából nem is figyelek oda.

Tettamanti Béla rajza