A kiállítók között többnyire nemzetközi nagyvállalatok és fejvadász cégek voltak, de szak- és mesterképzést kínáló intézmények, illetve nyelviskolák is szép számmal megjelentek az állásbörzén. A helyszínen megkérdezett álláskereső fiatalok beszámolói alapján viszont a börze sokkal inkább az ingyenes szaktanácsadás és karrierépítést segítő előadások miatt vált vonzóvá – bár akadt olyan is, aki ezek hasznosságát kétségbe vonta. A kétnapos program első előadójának, Gerlei Béla vezető karrier-tanácsadónak sikerült is azonnal megtöltenie az előadói teret. Egyebek mellett a fő téma a sokat emlegetett, és sokszor – mint kiderült, feleslegesen – túlmisztifikált kapcsolatépítés volt. – Én nem ismerek nagy embereket –súgta egy lány az előadás kezdetén a mellette ülőnek kissé idegesen –, eddig az iskolában ültem! Ezt az előadó valószínűleg nem hallotta, ám a lány az előadás végére megtudhatta, hogy mennyire rossz oldalról közelíti meg a kérdést. – Ki mutatkozott be a mellette ülőnek? – kérdezte Gerlei. Elenyészően kevés kéz lendült a magasba. – Kinek van névjegykártyája? – jött a következő kérdés, amire még kevesebben tudtak kielégítő választ adni, s hamar kiderült, a hallgatóság egy részének egészen furcsa elképzelése van a szakmai kapcsolatépítés mikéntjéről és hasznosságáról. A tanulság persze az, hogy a kapcsolatok nem teremnek, azokat ki kell alakítani és rendszeresen ápolni, de lehetőleg még azelőtt, hogy az embernek igazán szüksége lenne rájuk. Azt pedig nem lehet tudni előre, melyik ismerős révén juthatunk álláshoz (a munkahelyek 80 százalékát ismeretségek útján töltik be), de már egy ilyen börze is kitűnő alkalom az ismerkedésre. Ennek köszönhetően mind a két nap indokolatlanul sok, papírfecnire írt telefonszámot és önéletrajzot kaptam kéretlenül… Kétséges, hogy a karrier-tanácsadó erre gondolt.

Ám nincs mit csodálkozni azon, hogy az álláskeresők minden tanácsba, apró tippbe igyekeznek azonnal megkapaszkodni, volt ugyanis olyan fi atal, aki már teljesen kétségbeesettnek tűnt. A 23 éves Dia kilenc hónapja nem talál munkát, és saját bevallása szerint nála elkeseredettebb ember talán nincs is a börzén. A frissen végzett környezetgazdálkodási agrármérnök úgy látja, az állásbörze csak szemfényvesztés, ő ugyanis minden hasonló programon igyekszik részt venni, de eddig semmire nem jutott velük. – Az a baj, hogy Magyarországon van nagyjából 10-15 nagyobb környezetvédelmi cég, melyek nem tudnak annyi munkahelyet biztosítani, hogy a frissen végzetteket felszívják – panaszolta Dia, barátnője, az alkalmazott környezetkutató Mariann heves egyetértésével. A szintén 23 éves lány annak ellenére sem talál munkát, hogy végzettségénél alacsonyabb pozíciót is pályázott már meg, és a fizetési igényét is alaposan leszállította. Úgy tűnik, nemcsak a munkahelyek alacsony száma, hanem a mindenfelől érkező, egymásnak sokszor homlokegyenest ellentmondó tanácsok is akadályozzák az elhelyezkedést. Mariann is beszámolt arról, hogy amíg az egyik HR-es teljesen rendben találta az önéletrajzát, addig egy másik a kukába dobná.

A 26 éves Pétertől, aki HR szakon végzett, meg is kérdeztük, mit gondol erről. A fiú úgy véli, az a baj, hogy a fejekben egy idő után összekeverednek a barátoktól, családtagoktól, szakemberektől származó tanácsok azzal, amit a médiában hallunk, így tényleg nehéz helyes stratégiát kialakítani, a természetesség a nagy igyekezetben pedig elvész. Ebben a körben a leghasznosabb információforrás a szakember, aki elfogulatlanul tud tanácsot adni.

Szaktanácsadásból pedig nem volt hiány a börzén. A galérián kialakított kis alkalmi szobákban előzetes időpont-egyeztetés után az érdeklődök ingyenesen vehettek részt grafológiai elemzésen, first step tréningen, karrier-tanácsadáson és próbainterjúkon. Ide is sokan próbáltak bejutni, például Szilvi és Anikó is, akik úgy látják, van a munka világának egy olyan része is, amire nehezen lehet felkészíteni valakit, ez pedig az előítéletesség és a szakmai irigység. A HR-es Szilvi (egy hónapja keres munkát) például megemlít egy évfolyamtársnőt, aki vidéken lakik, tájszólással beszél és a saját elképzelései szerint öltözködik, tehát elképzelhető, hogy hátrányba kerül a munkaerőpiacon. „Ennek nem kellene így lennie! Ő nagyon jó szakember lehetne.” – A fiatalság, a magasabb végzettség és a kellemes megjelenés is lehet hátrány – ez már a barátnője véleménye, aki legutóbbi munkahelyén összetűzésbe került egy idősebb kolleginával, aki végül kitúrta.

Meglepő, de annak ellenére, hogy a börzére eredetileg főleg mérnököket, gazdasági, pénzügyi és informatikai szakembereket vártak, sokan voltak, aki más területről érkeztek. A 33 éves Balázs például turizmus szakon végzett, és több mint egy éve munkanélküli. Ő a kétségbeeséstől a fásultságon át a meg-megújuló lelkesedésig több stádiumon is átment. Balázs volt az egyetlen, aki nem csak külső események áldozatának látja magát, és alaposan elgondolkodott saját pályaalkalmasságán is. – Tudom, hogy furcsa igényeim vannak ahhoz képet, hogy a turizmus a szakterületem, de nem adom fel a dolgot. Furcsa igények alatt azt érti, hogy nem szívesen dolgozna külföldön, távol a családjától. –Néha elgondolkodom, hogy milyen jó lenne Olaszországban vagy Spanyolországban élni, sőt, van itt egy szingapúri kiállító is. Az ország nagyon vonz, mert egzotikus, és élhetőnek is tűnik, csak kár, hogy a világ másik végén van – mondja. Balázs most egy időre letett arról, hogy az idegenforgalomban helyezkedjen el, de azt tudja, hogy emberekkel szeretne foglalkozni. Nem ő volt az egyetlen, aki nem tudta pontosabban meghatározni, hogy milyen munkára vágyik, s ezzel az a baj – Gerlei Béla megfogalmazása szerint –, hogy „valamilyen munkát” viszonylag ritkán hirdetnek meg. Közelebbről meg nem határozott igényeket pedig semmilyen állásbörze nem tud kielégíteni.

Érdeklődőből nem volt hiány