– Naivak voltak, ábrándokat kergettek, szembementek az úthengerrel – összegzi véleményét a szovjet ellenálló diákokról. Úgy tudja, hogy a csoport tagjai írógéppel gyártották házilag „barkácsolt” röplapjaikat, aztán stencilgéppel sokszorosították valamelyikük lakásán vagy a ház pincéjében. Úgy vélték, a terjesztés leghatásosabb módja, ha a papírokat nemcsak az egyetemen „felejtik ott” a legképtelenebb helyeken, hanem egy-egy röplapkupacot a mindig zsúfolt villamosok épp felszabaduló ülésein helyeznek el. A „partizánakciónak” így persze hamar híre ment, s eljutott a helyi KGB fülébe is.

Elítélésükkor családi körülményeiket is megvizsgálta a KGB, s jött a „baj”: Pusztincev apja Sztálin-díjas mérnök volt, a rendszer egyik kedveltje. Tengeralattjárót tervezett, amit később rendkívül sikeresen használt a szovjet hadsereg. „Megtévedt” fia a Gulagot ugyan nem úszhatta meg, ám másfél esztendő elmúltával szélnek eresztették. Borzasztóan röstellte ezt barátai előtt, évtizedek múlva is szégyenkezett miatta. Félt, hogy azt gondolják róla a többiek, besúgó vagy áruló lett, feladta korábbi elveit. Nanovfszky György emlékeztet rá: Oroszországban nem volt gyerekjáték politikai elítéltnek lenni. Utó- és halmazati büntetésként kitiltották őket a nagyvárosokból, nem tudták folytatni, befejezni tanulmányaikat. Dolgoztak kazánkovácsként, mosodában, szemetesként vagy utcaseprőként. A belső száműzetésbe, rácsok mögé került egykori egyetemisták, mint Nanovfszky elmondja, sosem bánták meg „bűnüket”, továbbra is szerették a magyarokat. Még a kelet-európai rendszerváltozások idején is naivak voltak. Azt hitték, új szelek fújnak, bekopogtathatnak a moszkvai magyar nagykövetség kapuján, és hálálkodva a nyakukba borulnak. Csalódniuk kellett, hiszen az akkori magyar nagykövetet Rajnai Sándornak hívták, aki korábban az ÁVH magas rangú beosztottja volt. Rajnai ölelő karok helyet ajtót mutatott nekik.

– Pusztán a véletlennek és egy 1956 emlékét bemutató kiállításnak köszönhető, hogy sikerült újra kapcsolatba lépni velük. 1993 nyarán Nanovfszky György meghívására magánlátogatásra érkezett Moszkvába Göncz Árpád köztársasági elnök, akinek bemutatták az egyik színdarabját. Ekkor történt, amire talán már nem számítottak a megőszült hajú volt leningrádi egyetemisták, hogy a magyar államfő kitüntetésekkel hálálta meg 1956-os helytállásukat. A ceremóniára a követségen került sor 1993. június 21-én.

Persze a kitüntetettek, saját beismerésük szerint, soha nem vártak elismerést, csak abban reménykedtek, „hőstettükről” valamilyen módon tudomást vesz majd az utókor. A Nanovfszky által személyesen is megismertek valamennyien leülték büntetésüket, ahogy az oroszok mondják, csengetéstől csengetésig kitöltve az időt. Mordvin földön, az ottani „Gulagokon” raboskodtak. Ezek, ha nem is koncentrációs táborok, de mindenképpen büntető- és munkatáborok voltak. Arrafelé nem ismert a jó magaviseletért járó harmadolás, a kegyelem pedig végképp nem szerepelt a büntetés-végrehajtási szótárban. – Akivel végül is elsőként megismerkedtünk, Borisz Pusztincev volt, s azt kértem tőle, ha ismeri a többi elítélt, a többszörösen megfélemlített egykori barátok, harcostársak fellelhetőségét, közölje velem – idézi fel az egykori nagykövet. – Pusztincev akkoriban Szentpéterváron jól ismert mérnök volt, egy tervezőirodában dolgozott, szerencsére tudott nevekkel szolgálni, összehozta a társaságot, s eljöttek hozzám a követségre. Csak öten, mert a pap, Onufrij atya kimentette magát. Ő még ma is fél, kerüli a nyilvánosságot, nehogy „véletlenül” megismétlődjék sorsának alakulása.

A kitüntetés hírét persze felkapta az orosz sajtó, s ezt követően további 11 esetről szereztek tudomást. Jelentkeztek a követségen olyanok, akiket máskor, másutt juttattak rácsok mögé (volt köztük örmény, tádzsik, és egy nő is) azért, mert kiálltak a magyar ügy mellett, s nem fogták be a szájukat. Ők egy másik ceremónia alkalmával kapták meg elismerésüket. Összességében 17 orosz „ötvenhatos” került Nanovszky látókörébe. Göncz Árpád a kitüntetések átadásán túl meghívta őket magyarországi látogatásra és egy balatoni nyaralásra is.