Várjáték
Rendőrt a főszervező, bizonyos Bazsi bácsi hív, ki vérveresen, talpig várúrnak öltözve áll a jégkásabár előtt. Meg vagyok ölve, nyögi ki nagysokára, s hogy vágjanak rajta eret azonnal. Később közli, hogy uszításért tesz feljelentést, de ezt hamar rongálásra javítja, mert egy szaros palást nem két forint, végül sötéten legyint, és elküldi a két rendőrt egy obszcén helyre, ahogy szakközepes korukban is, de nincs ebben semmi bántó, s fenékbe, felnőtt létükre, nem is rúgja őket. Az Álmos Vezér Szakközépiskolában a lovagi tradíció évfolyamról évfolyamra száll, sajnos egyre kevesebb a pénz, a ruhák kopnak, a kedv rutinná válik, bár júliustól augusztus közepéig hetente háromszor leadják a műsort a koszlott várudvaron.
Bazsi bácsi, technika- és testneveléstanár, szíve és ügyszeretete minden nehézséget legyűr. Született aktivista, 40 év közéletének állandó főszereplője, vőfély és halottbúcsúztató, november hetedikék és Trianon-emléknapok ihletett narrátora, békeharcos, ki a békéért hajnali kettőkor is fegyvert fog, legyen az légpisztoly, Kalasnyikov, harci szekerce, illetve a szó, a gúny éles fegyvere. Emellett kártyanaptárt, lőszert, anyós- és cigányvicceket gyűjt, humora a helyiek többsége szerint elementáris.
A lovagjáték változó s igen vegyes közönségét rendre az ujja köré csavarja. Pillanatok alatt kontaktust teremt, a szó szoros értelmében a tenyeréből esznek, pár éve rávett egy német turistát, hogy egy lesántult harmadikos helyett ugorjon be harci ménnek. Az illető négykézlábra állt, még nyihogott iszwickaui tájszólással. A végén nagy taps közepette lovaggá ütötték. „Tégedet, Mario Mirnixdirnix, büdös labanc létedre, a rám ruházott hatalomnál fogva lovaggá ütlek.” A Tömpetourist alkalmazottja és tulajdonosa fordított, mint ma is. A nap rosszul kezdődött, a kicsi tánckarból két lány is egészségügyi beteget jelentett, ráadásul a legügyesebb apród megsértődött egy butaságon. Bazsi bácsi, a szokásos évődés részeként fenékbe rúgta, tán erősebben a kelleténél, és a fiú nekiesett a kürtőskalácsos forró kemencéjének, mert ott volt az öltöző. A fiú bőgni kezdett, fölkapott egy kardot, és közölte, megöli a tanárt, ha közelebb jön. Bazsi bácsi nevetett, és nem ment közelebb. Anynyit mondott: Levikém, ezért karóba kéne húzzalak, de tisztelem az emberi méltóságodat, úgyhogy egy perced van eltakarodni az anyád hálátlan micsurinjába.
A műsor lassan döcögött előre, fölállította, megtapsoltatta, majd a várkisaszszony érkeztére letérdeltette a közönséget. Megvolt a bevonulás, a hastánc, a rabszolgák hulahoppja, lóbálták a zászlókat a rágógumitekintetű lányok, aztán jött az íjászat, majd a szekercedobálás. Utóbbira mindig kiszólított valakit a közönségből, hogy mérkőzzön meg vele, a vár urával.
Előre kinézte az alacsony, piros pólós embert az első sorban, aki nyerítve nevetett minden poénon. Kicsit be is volt rúgva, ekkora melegben két fröccs is megárt. A felesége viszont csak ült ott, mint a szívlapát, a feketére festett haja középen kettéválasztva. Vajszínű szabadidőruhában volt, fogta a nagy alakú retiküljét maga előtt.
Mikor a várúr kiszólította, a kis ember pattant volna föl, de a nő rászólt: Öcsi, itt maradsz!
Öcsi, kiáltotta a várúr, Öcsi, ne hagyd magad! Odament hozzájuk a sarkantyús csizmájában, kezet nyújtott. A férfivigyorogva fölállt. Férfivagy?, kérdezte a várúr. Ja, mondta az Öcsi. Lovag vagy? Ja, mondta az Öcsi. Hát akkor. Csak nem fog egy lovagina parancsolni neked, nem igaz?
Bazsi bácsi körülnézett, sokan röhögtek, sokan nem. A tömpetouristos nő utálkozva biggyesztett. Ritterin, mondta tüntetőleg.
Nekem aztán nem parancsol, mondta az Öcsi, és nem nézett a feleségére. Nahát akkor gyere, rántotta meg a várúr a kis barna ember még el sem eresztett kezét. Az aszszony utánakapott, de hiába, Öcsi villámgyorsan átbújt a korlát alatt, vásottan, piros arccal vigyorgott. Tudod, kit kapkodsz, mondta, édesanyádat.
Ez a tökös, mondta a várúr, nagy tapsot Tökös Öcsinek. A közönség tapsolt, Öcsi meghajolt. Most nagy tapsot Öcsiné nagyságos asszonynak is, folytatta a várúr, és ő maga kezdett tapsolni. A nő kínjában és szégyenében mosolygott, mint az ütőszög. Vörös volt, továbbra is maga elé meredt, de a harisnyanadrágja varrásával is érezte, ahogy bámulják. Szinte megkönnyebbült, mikor az ura elkezdte hajigálni a szekercéket.
A harmadik kör után a várúr megkérdezte, tudja-e az ő Öcsi komája, hogy hívják más néven a szekercét. A kis ember ráncolta a homlokát, gondolkodott, de nem tudta. Anyósfésű, mondta Bazsi bácsi. Van az anyósodnak választéka?
Mindenki nevetett, Öcsi is. Annak éppenséggel nincs, mondta. De van, akinek van, folytatta a várúr, nem igaz? Van, felelte az Öcsi, és a kezében tartott szekercét tréfásan megrázta a felesége felé. Várjál csak, mondta a gyerekes mozdulat.
Hé, viccelődött a várúr, nem arra van a céltábla! Vagy arra van? Parancsolj, ha neked arra van!
Azonnal idejössz, mondta a nő fehér szájjal, s az ujjával is mutatta, ide, azonnal. Nem megyek, mondta a kis barna ember, maradjál, amíg szépen vagy.
Még dobáltak egy darabig, aztán a várúr elunta. Hölgyeim és uraim, kiáltotta, mielőtt visszaszolgáltatjuk a kedves feleségének, Öcsi vitézt lovaggá avatjuk, tessék mindenkinek felállni! Az asszony kivételével mindenki felállt, végignézték a tréfás ceremóniát. A kis barna emberen az izgalomtól és az ijedtségtől teljesen kiütött a részegség. Szélesen vigyorgott, mikor fölállt térdeltéből, nyihogni kezdett, akár önnön paripája. Nagy tapsot kapott, úgy integetett, mint a bokszolók, majd Bazsi bácsi visszakísérte a helyére. Aztán ne hagyd magad, Öcsi testvér, mondta, és hunyorított, mert gondom lesz rád. Az asszonyra rá se nézett.
A másodikosok a serdületlen királykisasszonnyal az élen még egyszer körbejártak, és vége is lett a műsornak. Az Öcsi nevű férfimég lelkesen bravózott, mikor a nő felállt. Itt maradsz, mondta a férfi, és lerántotta a feleségét. Az a meglepetéstől leült. Gyere, ne csinálj cirkuszt, Öcsi, mondta. Hallod? Nem mondom még egyszer! Ez, hogy nem mondja még egyszer, a taps utáni csendben aránytalanul erősen hallatszott, mindenki odanézett.
Erre a kis ember átszellemült arccal tarkón ütötte a feleségét. Adott neki egy tockost, ahogy a parlamentben mondják.
A nő meg se rezdült, visszkézből, nagy erővel képen vágta a férfit a retiküljével. Volt benne két felolvadt jégakku is, még délelőttről. A férfiszemöldökéből folyni kezdett a vér, szerencsére sokáig nem látszott a piros ingpulóveren. Elindultak, de a jégkásabár előtt az Öcsi megszédült, le kellett ülnie. A nő vett három deci jégkását, egy kis maréknyit kikotort belőle, rámordult az Öcsire, hogy tartsa a szemére. Köszönöm, Babikám, mondta a férje.
Bazsi bácsi ekkor ért oda. Van valami probléma?, kérdezte. Van, mondta a nő, és leköpte a vár urát. Aztán gyér, seszínű hajára borította a maradék jégkását. Kivis, mondta. Ezzel fölrángatta a barna kis embert, átfogta, végigmentek az udvaron, és eltűntek a Töhötöm-bástya alatti kapunyílásban.
