Multikulti: üzleti előny vagy nehézség?

– A szokásaink, az érték- és gondolkodásmintáink a kulturális beállítódásunk meghatározó részei, ezeket a gyerekkori környezettel, a neveltetéssel és az iskolában tanultak során szívjuk magunkba – mondja Rudnák Ildikó, a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának adjunktusa.

Feleannyi fizetés ugyanannyi munkáért

Nyolcszázezer forintot kell fizetnie egy cégnek, mert éveken át kevesebb fizetést adott egyik női alkalmazottjának, mint a vele azonos munkát végző férfiaknak.

Magasabb beosztásban, biztosabb a plusz

Miközben az első negyedévben a munkavállalók 42 százaléka nem kapott semmiféle juttatást a bérén kívül, a második negyedévben 39 százalékuk volt kénytelen nélkülözni a pluszokat.

Kérdés-felelet az alkalmi foglalkoztatásról

A Nemzetgazdasági Minisztérium ügyfélszolgálatot működtet azért, hogy az egyszerűsített foglalkoztatásban érintett munkaadók, munkavállalók feltehessék az új szabályozással kapcsolatos kérdéseiket.

Munka mindenekelőtt?

Az üdülés jó alkalom arra, hogy megszabaduljunk a munkahelyi stressztől, mégis világszerte csak a munkavállalók kétharmada veszi ki az összes szabadságát. A magyaroknak nem kell szégyenkezniük: az előkelő harmadik helyen végeztek – derült ki a Reuters brit hírügynökség és az Ipsos közös felméréséből.

 

Egyenlő küzdelem

Egy új tanulmány megdönti azt a teóriát, miszerint a nők két műszakban dolgoznak, zsonglőrködve a munkahelyük és a háztartás között, és így a férfiaknál több munkát végeznek. A férfiak legalább annyit dolgoznak, mint a nők – derül ki Catherine Hakim, a London School of Economics szociológusa által végzett kutatásból. Igaz, hogy a nők több munkát végeznek otthon, de általánosságban mindkét nem képviselői ugyanannyit, nagyjából napi nyolc órát dolgoznak – hangoztatta Hakim.

A tanulmány, amely azt vizsgálta, miként gazdálkodnak az idejükkel az emberek, azt állapította meg, hogy Nagy-Britanniában a férfi ak némileg több produktív feladatot végeznek el, mint a nők. A kapott eredmények Európa-szerte hasonlóak, leszámítva az egykori szocialista államokat, ahol kevés a hagyománya annak, hogy a férfiak besegítenek a nőknek. A skandináv országokban viszont a férfiak dolgoznak többet. – A feministák tévednek, amikor azt követelik, hogy a férfiak vállaljanak nagyobb részt a háztartási munkából és a gyereknevelésből, mert a férfiak átlagosan ugyanannyi időt töltenek el a feladataikkal, mint a nők – hangoztatta Hakim.

A szociológus reméli, sikerül felhívni a fi gyelmet arra, hogy európai kormányzatok előítéletesek a kérdésben, mivel csak a fizetett munkát becsülik meg. Az egyoldalú politika, amely a foglalkoztatást és a karrierépítést támogatja, de tagadja, hogy a családban végzett munka produktív lenne, azt eredményezi, hogy a piaci értékek a családi értékek elé helyeződnek – mondta a szociológus.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.