Le kell menjek a nagy üzletbe. Ragyog a nap, szívesen megyek. Rövidnadrágban vagyok. A tavaszi szélről éneklek, közben lóbálom a szatyrot. A szatyor alja bőrből van, körben cipzáros, ha nem lenne rossz a húzója, össze lehetne csukni, olyan lenne, mint egy pénztárca. Nem bánom, hogy nem lehet. Szeretem lóbálni.

Végigmegyek a Vár mellett a sétányon, aztán le a százegy fokos lépcsőn.

Úgy megyek le a lépcsőn, hogy csak minden második lépcsőre lépek, egyszer se fogom meg a vaskorlátot.

Leérek, indulok az üzlet felé, de hallom, hogy valaki utánam fütyül.

Tettamanti Béla rajza

Megállok, visszafordulok. A lépcső mellett, a régi kőpadon egy szakállas férfi ült. A karján egy nagy madarat tart. A madár fején sapka.

Még sosem láttam ilyet. Megállok, nézem.

A szakállas int, hogy menjek oda.

Odamegyek, nézem.

A szakállas megszólal, azt mondja, szervusz, kislány.

Én is köszönök, a szakállas azt mondja, ne féljek, a madár nem bánt.

Mondom, hogy tudom, a madár csőrét nézem, a vége hegyes, fekete, de ahogy kiszélesedik, úgy világosodik is; ahol eltűnik a csuklya alatt, ott majdnem egészen fehér. Megkérdezem, hogy milyen madár.

A szakállas azt mondja, vadászsólyom, nézzem.

Felém nyújtja a karját, bőrkesztyű van rajta, azon ül a madár. Látom, hogy milyen vastag, tollas lábai vannak, a karmait nézem, azok is majdnem fehérek, a kesztyű vörösbarna bőrét markolják. Ahogy a szakállas felém nyújtja a karját, a madár megrebben, kicsit tár a szárnyain, a tollai barnák, a szélükön világos csík fut, mozaikos mintát alkot, nagyon szép.

A szakállas megkérdezi a nevem.

Megmondom, a szakállas azt mondja, szép név, nem is figyelek oda, még mindig a madarat nézem, észreveszem, hogy a lábára rövid bőrszíjak vannak kötve, a végüket bőrkesztyű markolja.

A szakállas megkérdezi, hogy hova megyek.

Mondom, hogy csak kenyérért, ide az üzletbe.

A szakállas a zsebébe nyúl, előhúz egy ötöst. Arra kér, vegyek neki valamilyen halkonzervet. A legjobb a szardínia volna, a lényeg, hogy olajos legyen.

Nem nyúlok a pénz után, a madarat nézem, azt, hogy a legapróbb mozdulattal is változik a szárnyán a mozaikminta.

A szakállas megint felém nyújtja a pénzt, azt mondja, szépen kér, hogy segítsek, ő nem tud bemenni az üzletbe, a sólyom nem szeret tető alatt lenni, hiába van rajta csuklya akkor is megérzi, hogy bent van, vijjog, nyugtalan lesz.

Elveszem a pénzt.

Az üzletben nincsenek sokan, megveszem a tejet és a kenyeret, szardíniából többféle is van, a sárga dobozosat választom.

Amikor visszaérek a padhoz, a szakállas cigarettázik.

Meglátja a kezemben a konzervet, elpöcköli a csikket, rám mosolyog.

Bicskát vesz elő, kipattintja a konzervnyitót, felém nyújtja. Azt mondja nem akarja letenni a madarat, fél kézzel meg nem tudná kinyitni a konzervet, tegyem meg, hogy kinyitom neki.

Odamegyek a padhoz, leteszem a szatyrot, elveszem a bicskát. Agancsnyele van, a konzervnyitó madárfejet formáz, még szeme is van, egy kicsi rézpötty.

A konzervet a pad kő karfájára támasztom, körbevágom a szélét a konzervnyitóval. Amikor kész, a konzerv fedele alá dugom a nyitót. Ahogy felhajtom a bádogot, egy kevés olaj ráfolyik a pad karfájára. Az olajfolt mellé teszem a bicskát.

Ahogy felnézek, észreveszem, hogy a szakállas a lábamat és a fenekemet nézi.

A szakállas hirtelen elfordítja a fejét, azt mondja, köszöni a segítséget, arrébb ül a padon, közben a konzervhez nyúl, de ügyetlenül, majdnem leveri a pad karfájáról. Odakapok, megfogom a konzervet, mondom, hogy vigyázzon.

A szakállas bólint, a konzervbe nyúl, két ujjal kivesz egy szardíniát, a kesztyűs tenye-

rébe teszi, a haltörzs kiáll a hüvelyk- és mutatóujja közül, a hal bőre olajosan csillog.

Leveszi a bőrsapkát a sólyom fejéről, azt mondja, egyél szépen, húgocskám.

A sólyom szárnya rebben, előrébb lép a kesztyűn, odakap, a csőrével tép a halból, lenyeli, megint tép belőle.

Megkérdezem, hogy mi a madár neve. A szakállas azt mondja: Ré.

Mondom, hogy az nem lánynév. A szakállas mosolyog, azt mondja, még tojás korában elnevezte, akkor még nem tudta, hogy tojó lesz. De azért ugye szép név.

Bólintok, a sólymot nézem, a fején egészen világosak a tollak, kitárt szárnnyal egyensúlyozik a szakállas öklén, a szeme körül kávébarna folt, a szeme nagyon nagy, nagyon fekete.

A szakállas új halat ad neki, a sólyom megeszi, nézem.

A hal elfogy, a sólyom vijjog egyet, rám néz, a szakállas öklén toporog, verdes egy párat a szárnyával. A szakállas halkan azt mondja neki, nyugalom, nyugodj, meg, húgocskám, a sólyom még mindig engem néz. Én is nézem, a csőrét és a hideg nagy fekete szemét, és ahogy nézem, hirtelen nagyon éhes leszek.

Azt mondom, nagyon szép madár, de most már mennem kell.

A szakállas azt mondja, örült, hogy megismert, és reméli, hogy még találkoznunk, egy pár hétig itt lesznek, itt fognak lakni a várban, turistáknak tartanak bemutatókat hétvégenként, menjek el egyszer, ha lesz kedvem.

Bólintok, de igazából nem is figyelek oda arra, amit mond, olyan éhes vagyok, hogy egészen belefájdul a hasam, és kiszárad a szám.

Felkapom a padról a szatyrot, futva indulok felfele a lépcsőn, hármasával szedem a

fokokat, érzem, hogy minden lépésnél megfeszül a vádlim, a combom és a fenekem.

Eszembe jut, hogy törhetnék egy darabot a friss kenyérből, ihatnék rá a tejből, de egyiket se kívánom, még a gondolattól is émelygés tör rám, hogy legszívesebben eldobnám a szatyrot.

Nem dobom el, futok végig a sétányon, középen, a két fasor között, már a mi utcánknál vagyok, amikor szárnysuhogást hallok.

Odanézek, Ré az, alacsonyan repül, a fák koronája alatt, mire visszafordulnék, már el is szállt a fejem fölött, aztán tovább végig a fasoron, ahogy a fasor végére ér, átcsap a fák koronáján, felfele kezd szállni.

Kiszaladok a fasorból, felnézek az égre, a tenyerem a homlokom elé teszem, de úgyse látom.

Nyelek egyet, a hasam a tenyeremre nyomom, befordulok az utcánkba, futva megyek nagymami háza felé.

Hazaérek, a konyhaasztalra teszem a tejet és a kenyeret, bemegyek a kamrába.

A halkonzervek a legfelső polcon állnak. Felállok a sámlira, leveszek egyet. Gyűrűs fajta, nem kell hozzá nyitó.

Ott a kamrában kinyitom, belenyúlok, kiveszek egy halat, megeszem. Érzem, hogy csikorognak a fogam között a gerinc apró csontocskái. Jólesik. Kiveszek még egy halat, aztán még egyet, amikor a konzerv kiürül, két kézbe fogom, kiiszom belőle a sós hal ízű olajat.

Az üres konzervdobozt a polcra teszem, fél kézzel a polc szélébe kapaszkodom, felemelem az egyik lábam, előrenyújtom, lefeszítem a lábfejem, érzem, hogy megfeszül a vádlim. A zoknim egészen a bokámra csúszik, a vádlim kidomborodik, nedves, látom, hogy rácseppent egy kicsi az olajból, nem törlöm le, nézem.