Hegyek földje a szakadék szélén

Bár az észak-kaukázusi Dagesztán legnagyobb problémáját Moszkva az Oroszországhoz tartozó köztársaságban tevékenykedő fegyveres terroristákban jelölte meg, az ellenük folytatott harc az elmúlt években kevés eredményt hozott: kétnaponta fegyveres vagy robbantásos merényletben veszíti életét egy-egy rendőr.

Két kiló darabos hamu

Magyarország tucatnyi krematóriuma közül csak a csömöri üzemben évi közel tíz tonna, kórházi műtétek során „keletkezett” emberi szervet és maradványt hamvasztanak el – és elhunytak sokaságát.

Lengyel László: Minden konfliktus Fidesz-országon belül van

Az új rendszer előbb hirdette ki a társadalmi szerződés megkötését, mint mielőtt a felek leülhettek volna.

Miért mondott csődöt a kupola?

Kimerülőben az ismert olaj- (és gáz-) mezők.

Olaj

Kenyérért megyek.

 

Kert

Illatos a kertem.
Kopog a szomszéd faszi.
Megcsípett, levertem,
rám szállt valami.

Kiszáradt a dió-
fa ága,
majd jön a Jó-
zsi és levágja.

Mindenféle repked,
mint már mondtam.
Szedek epret,
azt’ jól van.

Egyszerű élet,
nyár, beesik, besüt,
össz-vissz’ beszélek,
valami majd beüt.

Felét ennek a rím
kedvéért írtam így.
Ez nem jellemző rám
amúgy, de elfogott a vágy.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.