Egykegyilkosok Kínában
A két újabb eset egyike a déli Hainan szigetének fővárosa, Haikou műszaki főiskolájában történt, ahol alvó diákokra támadt rá több környékbeli vidéki, mint a Xinhua hírügynökség rendőrségi forrásokra hivatkozva jelentette, feltételezhetően egy délutáni éttermi összezörrenést megtorlandó. Kilenc tinédzser diák sebesült meg késszúrásoktól. Az eset annyiban illeszkedik a korábban sokkal kisebb gyerekeket ért támadásokhoz, hogy jelzi, nincs megoldva az iskolák biztonságos őrzése, hiszen a támadók éjjel 2 óra tájban is bejuthattak a kollégium hálótermeibe.
A Global Times napilap szerint a rendőrség hét késelős támadót még időben tett ártalmatlanná azóta, hogy az azonos módszert alkalmazó sorozat március 23-án a tengerparti Fujian tartomány egyik iskolájánál elkezdődött. Ott egy 42 éves férfi – aki 18 éven át sebészként dolgozott kórházban, majd 2009-ben kilépett munkahelyéről – a kapuban nyolc kisgyereket ölt meg bárddal. A férfit a bíróság elrettentési céllal, gyors tárgyalást követően halálra ítélte, ám kivégzésének napján, április 28-án sor került a második hasonló merényletre: a déli Guandong tartomány egyik elemi iskolájának kapujában 16 gyereket késelt meg egy férfi. A következő nap a Jiangsu tartománybeli Taixing város óvodájánál 29, három és öt év közti kisgyerek és egy tanár sebesült meg késszúrásoktól. A bírósági tárgyalásról beszámolva a Xinhua megírta, hogy a 46 éves férfi „üzleti kudarcai és személyes megaláztatása miatt akart bosszút állni a társadalmon”. A „ragályos elmezavar” április 30-án Shandong tartományt érte el, ahol ismét csak egy középkorú férfi baltával öt gyereket és egy tanárt gyilkolt meg, majd benzint öntött magára, öngyilkos lett. A kínai sajtó beszámolt egy ötödik esetről is, május 12-én a Shaanxi tartományi Nanzhengben egy 48 éves földműves az óvoda nyitásakor tört be az intézménybe és hét kisgyereket, valamint két felnőtt nevelőt szúrt konyhakéssel halálra, megsebesített további tucatnyi óvodást, majd – miután hazatért – öngyilkosságot követett el.
Egy nappal az ötödik támadást követően Wen Jiabao miniszterelnök a hongkongi Phoenix televíziónak azt nyilatkozta: „Meg kell találnunk azokat a mélyen fekvő okokat, amelyek előidézhették ezeket a problémákat. Ebbe beleértendő a társadalmi ellentmondások megfelelő kezelése, megoldást kínálva a vitákra, egyben meg kell erősíteni lakóhelyi szinteken a foglalkozást az emberekkel.” A nyilatkozat azért is kelthetett figyelmet, mert a kínai hivatalos sajtó – kevés kivétellel – nem kommentálta a történéseket, nem kereste a sorozatjelenség mélyebb okait, túl azon, hogy az elkövetőket kezelték-e korábban pszichikai problémákkal vagy sem, munkanélküliek voltak-e vagy sem. (Egyetlen esetben merült fel, hogy a tettesnek konkrét oka lehetett, mert vitája volt a közeli óvoda vezetőségével, amely tőle bérelte a földterületet és az épületet.) Li Yunlong professzor, a Jiangxi társadalomtudományi akadémia munkatársa, az angol nyelvű China Dailynek nyilatkozva arra hívta fel a figyelmet, hogy „a szigorú büntetés nem elriasztó hatású, mert az elkövetők nem féltek a haláltól, hiszen egy részük azonnal öngyilkosságot követett el”. A professzor volt a kivétel a tekintetben, hogy a tettesek motívumai között a szociális problémákat említette, így a munkanélküliséget, illetve „a gazdagság egyenlőtlen elosztása” miatti ellenérzéseket.
Néhány külföldi tudósító tudni vélte, hogy a kínai média felsőbb utasításra nem kommentálta a gyilkosságokat, mert ezzel esetleg „igazolást” állítottak volna ki a szélsőséges cselekedetre vállalkozóknak, netán lökést adtak volna a módszer másolására.
A China Daily közölt egy országos, több mint száz millió ember megkérdezésével készített felmérést, amelyet öt kriminalisztikai intézet 96 városban és 267 kistelepülésen végzett. Az összesítés szerint Kína lakosságának 17 százaléka küszködik mentális zavarokkal, így depresszióval, s mind többen vannak, akik pszichiáterhez fordulnak. Felrémlik, hogy még a kilencvenes években, pekingi tudósítóként egy kínai értelmiségi megkérdezte tőlem: igaz-e, hogy Amerikában és Európában olyan sokan járnak pszichológushoz. Nos, a mostani felmérés arra a következtetésre jutott, hogy a vidéki népesség körében jóval több a pszichológiai probléma, s az elégedetlenség szülte erőszakos megnyilvánulások a 40 éven felülieknél gyakoribbak, mint a fiatalabbaknál.
Xueguang Zhou szociológus, aki a Standford egyetem pekingi programjában tanít, a New York Timesban azt fejtegette, hogy még az egyes esetek hátterének pontos ismerete hiányában is kijelenthető: a történtek az utóbbi húsz év hihetetlen gyors változása következtében a kínai társadalomban létrejött feszültség, frusztráció, szociális elégedetlenség megnyilvánulásai. Kína napjainkban olyan radikális társadalmi átalakulást él meg, amire történelmében korábban soha nem volt példa, ráadásul mindez igen rövid idő alatt történik. A gazdasági fejlődéssel együtt járó, időnként erőszakos urbanizáció, a városba áramlás sok millió ember életét billentette ki a megszokott kerékvágásból. Százötven-kétszázmillióra becsülik az ingázók számát, akiknek tartózkodási engedélye valamelyik faluba szól, ám az év döntő részét egy nagyvárosban töltik építkezéseken vagy gyárakban, s csak az ünnepekkor látogatnak haza.
Mao kulturális forradalmának egyenlősdijétől az utóbbi negyedszázad hihetetlen szociális különbségeihez vezetett az út. A Forbes amerikai magazin szerint az Egyesült Államok után immár Kínában van a legtöbb milliárdos. Ennek tudatában kell megbirkóznia az átlagembernek a mindennapok gyötrelmeivel. A lakásárak a nagyvárosokban megduplázódtak az évezred eleje óta. Pekingben a kőfallal körülkerített, őrökkel védett rezidencianegyedekben 3800-4000 dollár, azaz 26 ezer jüan a négyzetméterenkénti ár, miközben a havi 2000 jüanos átlagkeresetű munkásnak vagy alkalmazottnak semmi reménye, hogy keresetéből önálló lakáshoz jusson. (Egy 60 négyzetméteres pekingi lakás lakbére az átlagkeresetnél kezdődik.) Márpedig így nincs sok esély a házasságra sem. A tradicionális kínai társadalomnak a családi összetartás és a szomszédok kölcsönös segítsége volt az alapja. A vidékről a városba szakadt millióknak azonban nincs ilyen hátterük. Ugyancsak kimozdították megszokott életformájukból azokat a városiakat, akik Peking vagy Sanghaj hutongjaiban, sikátoros utcácskáikban laktak, s most bekényszerültek a ledózerolt házacskáik helyén emelt toronyépületek harmincadik emeletére. Kétségtelen, hogy az életszínvonalat tekintve nagy előrelépés hideg-meleg vizes fürdőszobával rendelkezni, ám – ismét csak tudósítói emlék – a kínaiak azelőtt az utcán beszélgettek, madzsongoztak a szomszédokkal, s ha meleg volt éjszaka, az utcára helyezett díványon aludtak. Ez elmúlt.
Az értelmiség jelentős része sem elégedett, mert bár javultak az életkörülmények, megdöbbenten tapasztalják az egyenlőtlenségeket. A kormányzat részéről inkább csak szavakban nyilvánul meg a szándék, hogy korrigálják az egyre növekvő szociális szakadékot. (Több mint negyedszázada évi tízszázalékos a GDP-növekedés.) Ritkábban esik szó arról, hogy évente több tízezer tüntetés, tiltakozó megmozdulás zajlik vidéken, ahol a helyi kiskirályok és nagyvállalatok földfoglalásai emberek tömegét semmizik ki.
– Amikor a hagyományos társadalmi értékek háttérbe szorulnak, a stressz, a frusztráció, a reménytelenség erősödik, a legvadabb esetekben a gyerekek ellen fordulnak megzavarodott felnőttek. A „miért a gyerekek” kérdésre ez a kézenfekvő válasz – állítja a már említett Li Yonlong professzor. Védtelenek, tehát a merénylő könnyen kiélheti dühét, ám a legfontosabb, hogy a tettes végső elkeseredésében úgy akar bosszút állni a társadalmon, hogy azzal elviselhetetlen fájdalmat okozzon. Márpedig Kínában az évtizedeken át követett „egyke” politika (amelyen az utóbbi időben valamelyest lazítanak) nagyon megemelte a gyerekek értékét. Ők, az egyetlen gyerekek jelentik a családok jövőjét, a szülők időskori biztonságát.
Remélhető, hogy az óvodák, iskolák biztonsági őrzésével sikerül megelőzni újabb támadásokat, s az őrült módszer nem szed több áldozatot. Ám a kínai társadalom gyökeres átalakulása még csak félúton tart. Az 1,3 milliárd kínai mintegy fele részét még nem tudta integrálni az új gazdaság.
