Újraosztás
Csak ennyire volt szüksége, hogy hatalomra kerülhessen. Oda került - ugyanakkor némileg a saját csapdájába. Mert ez inkább a gúzsbakötöttség, semmint a szabad cselekvés ideje. Éppen annyit tud ugyanis kezdeni a kétharmaddal, amennyiről úgy sejti, de nem tudhatja, hogy a választói is úgy gondolják, megteheti. Amiről el tudja hitetni, hogy az a választók akarata. De nem tudja, mit hisznek el neki. Különben is, a hit gyorsan fakul. A ballib oldaltól már és még nincs mit félnie. Nagyvonalú is lehetne akár, de nem lesz. Nemcsak érzelmei okán, hanem mert a gyengeség minden vélt vagy valós jele, minden ballépése a Jobbikot erősíti. És a Jobbik minden rezzenésre figyel, mert a saját jelenét élvezi, jövőjét éhezi. Orbán nem tévedhet, mert ha téved, megbukik, mégpedig a saját mértéke szerint túl gyorsan.
Nem négy évet akar a hatalomban tölteni, hanem legkevesebb nyolcat. Ennyi idő feltétlenül kell ahhoz, hogy az ő dédelgetett Jövő-Magyarországa kitisztulhasson. Hogy az ő szerkezete alapjaiban mozdíthatatlan legyen. A Fidesz elnökének vigyáznia kell, mert az a fajta társadalmi békén alapuló korporatív állam, amelyet elképzel, s amely nem felszínre hozza, hanem „nemzeti érdekként" feloldja az érdekek sokaságát, igencsak sérülékenynek bizonyulhat.
Európa uniója csendben nézelődik majd - sokan kacérkodnak ezzel a megoldással arrafelé is -, de azért lássuk: a korporatív állam a demokrácia tagadása, amennyiben a demokrácia a konfliktusok artikulálásának pacifista intézménye.
És az. Éltetője a naponta ébredő konfliktusok megélése, harca és feloldása, nem pedig a „nemzet" vezetője által kikiáltott konszenzus. Valódi vita hiányában a Fidesz könnyen veszíthet el lefojtott hangú, elnémított csoportokat, rétegeket. Tömeget, amely az utóbbi nyolc év háborúja után áhított nyugalomból föleszmélve nagyon gyorsan hallatni akarja majd a hangját, ha úgy érzi, nem azt teszi a hatalom, amit ő elvár tőle. Ha nem az van, aminek szerinte lennie kellene, könnyen faképnél hagyhatja az orbáni nemzeti fórumokat.
Csak az biztos: nyolcmillió választópolgárból kétmillió-hétszázezret a Fidesz magáénak tudhat. Egyelőre.
A BALOLDAL SZÁMÁRA EZ MOST A CSEND IDEJE. Ezt a „dolgot" a halovány MSZP most csak a partvonalról szemlélheti. A következő évek fő törésvonala nem a bal-jobb között húzódik majd, hanem a Fidesz és saját szélsőséges góleme, a Jobbik között. A baloldal felelőssége, hogy emlékezzék a történelemre: a korporativizmus könnyen tolódik jobbszélre, esetleg röpke pillanat alatt magába emészti a nemzetiszocializmus valamilyen változata. Az MSZP kötelessége az érzékenység, és hogy a párttól, de nem a balliberális eszmétől elpártoltakat visszaérvelje maga mellé, hogy a jobboldali populizmusba menekülteket ne eltagadja, hanem saját fellelt értékei mentén - s nem baloldali populizmussal - befogadja.
A BALOLDALI-LIBERÁLISNAK EL KELLENE FOGADNIA a csend legfobb ajándékát, hogy most alkalma nyílik nem másokkal szemben, külső kényszerek nyomán, hanem önmagában meghatároznia önmagát. Tisztálkodhat. Nyolcévnyi kormányzás után elvesztette a lehetőséget, hogy saját értékelvei mentén építsen új Magyarországot. De nem is terheli a kormányzás, higgadtan gondolkodhat. Meditálhat a „dolog" legkeserubb szeletén, hogy miközben szellemi szövetségese, a politikai liberalizmus eltűnt a palettáról, a szocialista párt olvad elfelé, s mind kevésbé fedi le a balliberális gondolatot.
Hogy a baloldali-liberális világnézetű polgárok nem kis tábora mind kevésbé gondolja, hiszi el azt, hogy ez a párt ki tudja mondani, amit o akarna kimondani. Igaza van, ha hiátust észlel: a szocialista pártnak ma fogalma sincs, hogyan kellene megszólalnia, és mit kellene mondania.
AZ MSZP AZ UTÓBBI NYOLC ÉVBEN FELŐRLŐDÖTT. Nem csak a Fidesz gátlástalan ellenzéki rombolása miatt. Nem csak a világgazdasági válság vagy az elhibázott gazdaságpolitika, a gyenge kormányzás miatt. Saját magát bomlasztotta fel. Elfelejtette, hogy baloldali párt csak tömegpárt lehet, elit pártok a hagyományos konzervatív pártok szoktak lenni. (Ebben az értelemben a Fidesz nem konzervatív képzodmény. Szervezetében, belső életében az MSZP örökölt MSZMP-s reflexeket, politikájában a Fidesz ma sokkal inkább Kádár János örököse, mint a szocialista párt, ugyanakkor, nem ettől függetlenül, minden jel szerint többet megértett, vagy inkább megérzett a tömegtársadalmak lényegébol, mint a baloldal.) Az elitizmusnál is sokkal rosszabb történt: az MSZP belterjes lett. Az életből bevonult a hivatalok folyosóira, szobáiba. Tömegpárt helyett élcsapat lett. Bár jozefinista talán mégsem, inkább önhittség volt azt gondolnia: a 2006-os Andrássy úti felszabadult tömeg sohasem fogy el, ha megérteti vele, ha nem, mit miért tesz.
A „DOLOG" BOSSZÚJA OLYAN MÉRTÉKŰ, amilyen mértékben magunkat áltatjuk. És a látszat sokkal kegyetlenebb, mint maga a valóság. Mi látszott? Poros pártzsargon, közhelyes, de virulens pártkatonák, erőtlen kevesek, akik már csak álmodják, hogy meghaladják a pártállami örökséget, s megélik a szociáldemokráciát. Egy hatalmi harcokat folytató klikkhalmaz látszódott, néhány tisztességében vergodo vezetovel. Füstként elszálló csekély sikerek, csikorgó államgépezet, félbehagyott tervek, mert félbe lehetett hagyatni oket. Népszavaztatással, belső szabotázzsal, ügyetlenséggel. Fantazmagóriák. A Zuschlag-botrány nem az eltűnt nyolcvanmillió forint miatt súlyos, hanem mert azt mutatta, a párt fi llérenként képes meglopni a civil társadalmat. A Hagyó-botrány nem a korrupció miatt szörnyű, hanem mert azt igazolja, hogy itt sötét hálózatok bratyizása és bandaháborúja folyik a ködös háttérben. Megállt az idő a fejekben, pedig az új generációk növekedtek. Persze „törődve volt" a fiatalokkal - általában, ahogy csak papíron lehet. Közben magukra maradtak az alternatív civil szerveződések, szubkultúrák. A párt premier kategóriájú éttermekben érezte jól magát, nem sarki teraszokon, ahol pedig a baloldal helye van. Ahol a romkocsmák népének szabadsága, az autonómia, az önazonosság kivirul.
Mi történt közben a központi folyosókon? Elég a végjáték: pánik, alkukból kötött székcserék, pártot „irányító" triumvirátus, „alulról fölfelé" fogalmazódó pártprogram. A középszer lila gondolati ködhalmaza, mint a „fenntartható fejlodés" eszménye, közhelygyujtemény, mint „haza és haladás". Világos kép a világról - egy pillanatra, 2006-ban Gyurcsány Ferenctol. Aztán sehol semmi.
A „FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS" ideológiagyártói büszkén vallották, a kapitalizmussal most nem foglalkoznak. Pedig ha a baloldal értelmesen meg akar szólalni, ahhoz legelőször is meg kellene értenie a kapitalizmust és tömegtársadalmát. Hogy meg tudja fogalmazni annak érvényes kritikáját. Nem elég a vállvonogatás, hogy az egész európai bal- és jobboldal kiüresedett szellemileg, nem csak mi. Meg kellene hallani Nádas Péter szavát a demokrácia és a kapitalizmus intim viszonyáról. Könyvtárba kellene vonulni érvényes Marx-kritikát írni - és olvasni. Szocdem teoretikusokat lapozgatni. Tudni kellene, miért fulladt ki a Blair-Schröder-féle újbaloldal, mibol táplálkozik a jobboldali populizmus, hogy ne csak hevesen támadjuk, hanem felismerjük a valódi válaszokat a szélsojobbra sodródó tömeg kérdéseire.
Hogy elgondolkodjunk, miként tudnánk az államot mint fejünk felett lebegő, elnyomó képzodményt egy új közmegegyezés nyomán a közösséggel birtokba vetetni, hogy az valóban a polgárokat szolgáló állam legyen. Közakaratból, közfelhatalmazással szolgáló, közfunkciókat ellátó közigazgatás, értelmes hatalommegosztással az önkormányzatokkal. Szociális hálóval, amely nemcsak általában a szegényeket segíti, nemcsak az etnikai, hanem minden kisebbséget, a fogyatékosokat, tehetetleneket, alulképzetteket, tehetetlen öregeket. Amely állam esélyegyenlőséget teremt az újraelosztással. Hogy megértjük és megértetjük: a modernizáció nem más, mint az állampolgár életminőségének javítása. A közszolgáltatásokban közfeladatként, a magánszférában plusz egyéni lehetőségekként. Hogy átlagosan is minőséget eszünk és iszunk, minőségi doktor gyógyít, tanár tanít, minoséget látunk a tévében, a filmvásznon, a színpadi deszkákon, minoséget olvasunk. Tömegközlekedünk.
A fogyasztóvédelem nem termékteszt. Minőség - hogy ne mélyüljön legalább a kulturális szakadék, ne süllyedjen tovább a polgár információs szintje. Mert a polgár nem egyszerűen vásárlóerő. Hogy megértetjük: a globalizáció - benne az unió - nem az ördög tóparti nyaralója, hanem egy ismert, belakott világrend eltűnése és felváltása egy elkerülhetetlen másikkal, amelyet otthonossá lehet és kell tenni. Ami pedig az elméletet illeti, megértjük és megértetjük: a politika hagyományos bal-jobb világának lehet, még nem jött el a vége, de a tömegtársadalom már más szakadékok mentén hasad, szegények és gazdagok, képzettek és alulképzettek, jól informáltak és tájékozatlanok, esélyt kapókkiharcolók és a tehetetlen szegénységből kilépni képtelenek között. A hagyományos osztályharcokat, osztályfelosztást feloldotta a modern kapitalizmus. Végképp az emlékek közé kell sorolnunk annak szimbólumrendszerét, szóhasználatát, mozgalmi kliséjét. Romantikával sokra már nem jutunk. A legkevesebb, amit tehetünk, hogy levegőhöz juttatjuk a citoyen ethoszát, ha csak ezzel tudjuk a protestáns etika karámjába visszaterelni a modern nagytokét.
A FIDESZ MOST SAJÁT ARCÁHOZ IGAZÍTHATJA AZ ORSZÁGÉT. Minden tiltakozás ellenére megteremtheti a parlamenti többség diktatúráját. Ami az MSZP-t illeti, rövid, de annál meredekebb út vezetett a 2006-os Andrássy úttól az áprilisi 19 százalékig. De útközben legalább elveszhetett az az önhittsége, hogy rajta kívül nem képviselheti más a baloldali-liberális gondolatot. Ha ez a hite nem kopott meg, a sorvadása mögött nem sokáig marad vákuum. Nincs politikai űr. Követőket találhat ott bármikor akárhány baloldali-liberális párt. Protestálni az ember szavazatokban szeret, protesztéletet élni nem. Sokkal több az igenre váró baloldali-liberális polgár, mint ahány volt a pártra
leadott konkrét voks.
