Tankonyha és négycsillagos gyakorlóterep

Magyarországon, Ausztriában, Németországban és Olaszországban is keresettek a Győrött végzett vendéglátó­ipari szakemberek.

A csapatépítés nem villámmegoldás

A munkahelyi csapatépítő tréning már nem számít luxusnak, a jelenlegi költségérzékeny időkben mégis csökkent a népszerűsége.

Torz kommunikáció és mérgezett légkör a munkahelyeken

Ha elmérgesedik a főnökök és a beosztottak, illetve a kollégák egymás közti viszonya, akkor nő a hibák, balesetek száma, romlik a színvonal.

Sztárszakmák versenye

A szakmák nemzetközi bajnokságát kétévente rendezik meg, páros évben az európai, páratlan évben a világbajnokság kerül sorra.

Tusfürdős fl akontól a robothajóig

Az egész világon egyedülálló kutatást folytat a budapesti műszaki egyetemen a harmadéves Sümegi Tamás és csapata: az úgynevezett Flettner-rotoros folyami hajómeghajtás eddig még megoldatlan állóvízi alkalmazásán kísérleteznek.

 

Újra vonzóvá vált a tanári pálya

Sokakban felvetődik, vonzó lehet-e még a pedagóguspálya? Amikor agresszív gyerekekről, ideges, a saját nevelési kudarcaikért az iskolát okoló szülőkről és alacsony keresetű tanárokról hallunk, hajlamosak lennénk temetni ezt a szép szakmát. A cáfolatot azonban maga az élet adja.

A pedagógusi pálya ma is népszerű a fi atalok körében, legalábbis erre engednek következtetni az idei felvételi statisztikák. Noha a felsőoktatásban most is a turizmus és vendéglátás, illetve a gazdálkodási és menedzsment szakok a legnépszerűbbek, ebben az évben kevesebb első helyes jelentkezőt tudhatnak magukénak, mint tavaly. Az idei jelentkezési statisztika talán legváratlanabb eredménye, hogy feltűnő arányban, mintegy másfélszeresére nőtt a pedagógiai képzést választók száma. Itt több szak is növekedést tud felmutatni, közük az óvodapedagógusi, amely először került fel a top 20-as listára – olvasható a www.felvi.hu elemzésében. Ráadásul – teszik hozzá – a széles felsőoktatási szakmai közvélemény által kívánatosnak tartott létszámemelkedés a természettudományi képzésterületen idén, ha szerény mértékben is, de bekövetkezett. Ez azonban itt sem egységesen érintett minden szakot: a legnépszerűbbnek számító biológia és földrajz szakon némi csökkenés mutatható ki, ám olyan alaptudományok, mint a matematika, fizika és kémia, határozottan népszerűbbek lettek a továbbtanulók körében.

Az egri Eszterházy Károly Főiskola jó példa arra, hogy a főként vidéki főiskolákat érintő válság, népszerűségvesztés nem általános. Ebben az évben több mint hétezren adták be ide felvételi papírjaikat, a jelentkezők fele első helyen jelölte meg az intézményt. Ezzel az aránnyal olyan egyetemek mellé zárkóztak fel, mint a Miskolci Egyetem – 8327 jelentkező, vagy a Pannon Egyetem – 7455 felvételiző –, de a mesterképzésre jelentkezők számát tekintve mindkettőt meg is előzik, akárcsak a Pázmány Péter, a Széchenyi István, a Nyugatmagyarországi vagy épp a Károli Gáspár Egyetemet.

Ezzel, Hauser Zoltán az egri Eszterházy Károly Főiskola rektora szerint beérett az a gyümölcs, amelynek gondozását évekkel ezelőtt kezdték: gyorsan alkalmazkodtak az új képzési szerkezetekhez, miközben megtartották korábbi értékeiket, és az intézmény profilján belül továbbra is hangsúlyos szerepet szántak a tanárképzésnek. Ez utóbbin belül elsők között nyitottak új frontot a kisgyerekek felé, s indítottak csecsemő- és gyermeknevelő felsőfokú képzést. A bolognai folyamat következtében egységes lett a tanárképzés, s a mesterszakok elindításában Eger szintén az élbolyban szerepelt.

– Korábban háromszor annyi tanárt képeztünk a négyéves főiskolai szinten, amennyire a piacnak igénye volt: ez elpazarolta az oktatóink energiáját, s csökkentette a pedagógusszakma presztízsét – mondta a rektor. Hozzátette: igaz, hogy ma kevesebb tanár kerül ki a líceum falai közül, ám tudásuk jóval mélyebb és korszerűbb, s elhivatottságuk is erős.

Diplomaosztó az egri Eszterházy Károly Főiskolán
Diplomaosztó az egri Eszterházy Károly Főiskolán
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.