1944. MÁRCIUS 15. Iskolai ünnepség. Minden szóban, mozdulatban: feszültség. Komlós Aladár, a Nyugatnemzedékek irodalomkritikusa, akkori magyartanárom a Magyar Csillag legfrissebb számát tartja a kezében. Majd megbeszéljük az órán, mondja. Már nem beszélhettük meg. Négy nappal később, március 19-én a náci csapatok megszállták leghűségesebb katonai szövetségesük országát.

Évtizedekkel később, amikor elolvastam a Magyar Csillag utolsó megjelent számát, megértettem, hogy mit akart Komlós Aladár megbeszélni velünk. Illyés Gyula írta a betiltott számban: „...hírünk a világban riasztó... végzetes bűn volna továbbra is áltatni magunkat... a magyarság legnagyobb veszedelmének egy hamis helyzetismeretet és abból következő méghamisabb önismeretet tartok...” Illyés írása után a folyóirat Radnóti Miklós, meggyilkolása előtti utolsó nyomtatásban megjelent versét, a Kolumbuszt közölte: „És péntek volt, két óra és sötét a hajnal.” KÖNYVESPOLCOMON KOMLÓS ALADÁR a hetvenes években dedikált kötetei fölött nagy nemzetiszínű kokárda. Rózsájának átmérője húsz centiméter, hoszsza negyven centiméter. Jancsó Miklóstól kaptam tíz éve, a hetvenedik születésnapomra a Bárka Színházban. Egyik filmjének kellékei között őrizte. Látom magam előtt a kilencvenes évek elejének március 15-i ünnepségét az Erzsébet téren. A Petőfi-szobor előtt magyar demokraták, az éppen megtalált szabadság képviselői. Jancsóra, Mészöly Miklósra, Balassa Péterre emlékszem. Meg a hatalmas kokárdára, amit most a könyvespolcom fölött őrzök. Akkoriban még nem lepte el a teret a mocsok, a tojásdobálók szégyencsapata sem.

AMIKOR A HETVENES ÉVEK ELEJÉN A futár című, a szabadságharc erdélyi küzdelmeiben játszódó regényemet írtam, egy esztendeig kutattam a levéltárakban, könyvtárakban. Dobozkában őrzök vagy száz kicédulázott adatot. Az egyiket a regény indításához használtam fel: mikor a pesti március 15. híre elérkezett Temesvárra, a város főterén a katolikus, református, evangélikus és izraelita közösség ünnepi istentiszteletet tartott. A szertartások befejeztével a fellelkesült tömeg több csoportja, éljen a szabadság kiáltással, megrohanta, lerombolta az izraelita imasátort. Másnap elrendelték a lakhatási joggal nem rendelkező zsidó családok kiköltöztetését a városból. Nem sokkal később Székelyudvarhelyen Springer Izsák mind a hét fia jelentkezett a toborzáson a honvédségbe: Dani, Dávid, József, Júda, Mór, Salamon, Samu. Ozorán Zrínyi Miklós zsidó honvéd szabadcsapat alakult.

A KÉPZELETBEN MEGRAJZOLT négyszögön át álomképeket is látok: 1990 nyara. Az új Magyar Köztársaság első képviselői a parlamentben törvénybe iktatják, hogy az ország hivatalos címere a Kossuth-címer. A Fidesz fiatal liberális vezetője Petőfit idézi: „Bárkié is a dicsőség / A hazáé a haszon!” Összefogásra szólítja fel a többi pártot. Taps. A képviselők szívükre helyezett kézzel éneklik a Himnuszt. – Mennyi zagyvaság hangzik el napjainkban arról, hogy hol tévesztett utat a rendszerváltás. Hát például ott, akkor, érzem álmomban. Gondolják meg, képviselőtársaim, mondja a Fidesz szónoka, hogy negyvennyolcban más volt az álláspontja Kossuthnak, Széchenyinek, Görgeynek, Petőfinek, Jókainak, Vasvárinak, de mégis összefogtak a hazáért, mert a haza mindenkié. – Hol van már az az álom, amiből a sötét reggelre ébredek.

BEM APÓ, HA ELFOGYOTT A LŐSZERE, dobokat veret, hogy megtévessze az ellenséget. Néha maga céloz az ágyúval. Sorshúzással dönti el, hogy a harcban melyik század marad utóvédnek.

A DEBRECENI KORMÁNY 1849 márciusában elrendeli, hogy a kormánnyal szembeszegülő, szélsőséges gerillaparancsnokot, Hatvani Imre őrnagyot, aki kártékony katonai akciókat hajt végre Abrudbánya körzetében, állítsák katonai törvényszék elé. Ugyanekkor a körzetben Kossuth parancsára megkezdődnek a tárgyalások Avram Iancuval, a móc felkelők vezérével a katonai összefogásról. Hatvani őrnagy megszegve a parancsot, betör csapatával Abrudbányára, megtámadja Avram Iancu osztagait. A békéltető tárgyalás helyett megkezdődik a kölcsönös vérengzés.

1848 A MAGYAR HAZAFIAK el nem évülő törekvése, hogy az ország átvegye az európai civilizáció értékrendjét. Bátran, ámítások nélkül. A szándék azóta is megvalósítatlan.

Ma is. Így nézünk a holnap elé.