Vigyázz, mit osztasz meg!

Az európai HR-szakemberek 43 százaléka rendszeresen ellenőrzi az állásra jelentkezőket az online felületeken, mielőtt felvételükről döntene – derült ki a Microsoft megbízásából három európai országban készült kutatásból.

Próbaévfolyamok

„Rengetegszer párhuzamosan futott két tárgy, vagy még nem is tanultuk az előzményeket.

Régen a drogtól, ma a munkanélküliségtől félnek a fiatalok

A fiatalok egzisztenciális félelmei egyre nőnek: 2004-ben még a drog és alkohol terjedését tartották a legnagyobb problémának, 2008-ban már a munkanélküliség állt az első helyen.

Száztízmillióra adósodott el a medika

Saját történetét meséli unokahúgának elrettentő példaként egy 41 éves ohiói háziorvosnő, aki tudja: diákhitel-tartozásai egész életén – a törlesztések jelenlegi üteme mellett legalábbis 70 éves koráig – végigkísérik majd.

Kommunikáció: túl sok a pályakezdő, kevés az állás

Az utóbbi évek egyik legnépszerűbb továbbtanulási céljává váltak a különféle kommunikációs képzések.

 

A brit végzősök külföldre is elmennek vágyaikért

A brit végzős diákok 34 százaléka külföldön is keresne magának állást – derül ki a studentgems.com felméréséből.

A diákokat a munkaadókkal összehozó honlap adatai szerint a külföldi munkavállalásra vállalkozó végzős diákok és egyetemisták háromnegyede a hazai lehetőségek drasztikus beszűkülése, a diplomás munkanélküliség növekedése miatt ragadná meg az esélyt, azaz nem önszántából, hanem kényszertől vezérelve.

A végzősök átlagosan 20-30 meghirdetett munkahelyre jelentkeznek, ám mindössze öt pályázatuk jut el a személyes meghallgatás fázisáig. Nem dicséri a munkaadók hozzáállását, hogy a sikertelen interjú után csak 41 százalékuk értesíti az egyetemistát arról, hogy nem vele képzelik el a jövőt.

Ami az legelkeserítőbb: csupán az egyetemisták ötöde talál vágyainak és karrierálmainak megfelelő munkalehetőséget. Pedig ez fontos szempont, hiszen a válaszadók 78 százaléka külföldre – elsősorban Európába – is kész elszegődni, hogy elképzeléseit megvalósíthassa. Sue Harrison, az álláskereső honlap társalapítója szerint ha csak a külfölddel kacérkodók fele hagyja el hazáját, az már pár éven belül komoly problémához vezet a brit munkaerőpiacon. A diákok helyzetét nehezíti, hogy az álláskeresést jobbára egyetemi éveik végére hagyják, s a sorozatos elutasítás sokukat súlyos kudarcélményként éri. Ehelyett Harrison azt ajánlja, hogy az egyetem évei alatt folyamatosan építsenek kapcsolatokat, keressék a lehetőségeket, akár alkalmi munkákat is vállaljanak, hogy tapasztalatokat szerezzenek. Így jobb esélyekkel találnak ideális munkahelyet – s ami a lényeg: odahaza.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.