Túl átlátszó univerzum?

Űrtávcsövek és földi teleszkópok időről időre bizonyítják, van mit még tanulnunk a bennünket körülvevő világegyetemről.

Ukrajnában „titokban” kérnének útlevelet

Alighanem a kárpátaljai magyarság nyerhetne a legtöbbet a kettős állampolgárság kiterjesztéséből, de egy esetleges budapesti törvénymódosításból éppen ők érzékelnék a legkevesebbet.

A kokárda

Fémből vagy gyöngyből legyen? Horgolt, villogós, cipzáras vagy matricás kivitelben? Tűzzománcolt, esetleg batikolt? Petőfi-fényképes vagy Pepsi mintás?

A történet ereje

Megítélésem szerint tehát a polgári alkotmányosság magyar története a különféle, önmagukban is erős tartalmak egymás hatását felerősítő erejével indult. A tartalmak azóta is élnek, politikai kultúránk szerves részei.

Ámítás nélkül

Egyik kritikusomnak az „ablakaim”, mint írta, amelyeken át a történelemre és az emberi történetekre nézek, a reneszánsz festő Leon Battista Alberti módszerét juttatják eszébe, s idézi a festő-teoretikust: „Mindenekelőtt oda, ahová festenem kell, rajzolok egy derékszögű négyszöget, amelyet úgy tekintek, mint egy nyitott ablakot, amelyen keresztül szemlélem, amit oda fogok festeni.

 

Asszimiláció

Nagybátyja görög filozófus,

Alexandria ismert és elismert tudósa, ki a héber törvényt Hellász szellemével illesztgeti össze egy hosszú életen át.

A fiú már Jeruzsálem ostrománál.

Római polgár, hát kiveszi a részét, testvéreit gyötri, hisz nem zsidó, római.

Nem lehet kegyes, bizonyítani akar:

hű polgára Rómának, a császár jó katonája, s két népe, két hazája senkinek nem lehet.

Ezért hát öl. Zsidó vérrel próbálja lemosni magáról, hogy ereiben zsidó vér folyik, hogy családja ingatag középúton jár (mert tudják róla, persze, hogy kinek a fia), s így bárhogy üldözze is Róma ellenségeit, legyen bár római neve, legyen bár a császár kegyeltje, hős vezére júdeai légióknak, önmaga szemében mindig idegen marad.

Szántó T. Gábor A Koinónia 2010 könyvhetére tervezi A szabadulás íze című verseskötét.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.