Hogy mi voltál, hálóid szövevényében rándultál-e minden mozdulatra, adtál-e jelt a vágyak mozgatta drótokon, drót nélkül is küldtél-e áramot –már nem érdemes tudni. Titkodnál szebb a látványod, ahogy felkap és sodor a szél, látszik:

erő vagy, s játszik veled valami, ami erődnél is nagyobb. Alakodra simul a ruha, a széttárt végtagok, nyugodt arc mutatja, csak előre! hátra nem maradt semmi sem, meghalni szebb így, szél által elragadva, mint zsebben kövekkel sétálni a tengerbe.

Szállni és teli torokkal semmit mondani, s közben taraja omlik, de lapálya máris az égbe türemkedik, kedv és harag változnak egymásba –a szél orkesztráira táncol így a hullám.

Rácz Péter (1948) József Attila-díjas.

Legutóbbi könyve Remélem, belátnak címmel 2008-ban jelent meg a Kalligramnál.