Szilveszterkor Feri bácsiéknál
Hat órakor indultak, hogy hatra odaérjenek, mert ez falu. Át kellett menni a patakhídon, ott egy sötét utcán, aztán egy nagyobb térségen, ami nem volt még beépítve. Téglarakások, gerendák, mindenen állt a hó. Itt egyedül átmenni, mondta a gyerek, nagyon félelmetes. Az biztos, mondta az anya, az apa meg elmesélt egy ijesztő történetet egy gyerekről, aki egyedül próbált sötétben hazamenni, hogy a kutyák, meg szellemek is, hisz közel nagyon a temető. A gyerek megborzongott.
Az utcaajtó nyitva volt, az apa benyomta, a kutya nekik rontott, az apa visszarántotta az ajtót. Gyere már, Feri, ez a kurva kutya. Ja, ez a kutya, kiabált vissza a Feri bácsi, ahogy kilépett a házból, többet ér, mint a biztonsági zár. Aztán a kutyával üvöltözött, hogy takarodj a francba, végül belerúgott az oldalába a téli bakancscsal, amit hirtelen kijövetkor felkapott. Na, gyertek, mondta.
A szobában meg volt terítve. A Feri bácsi fia, aki két évvel volt fiatalabb a gyereknél, már várta, hogy jöjjenek. Mi a szart fogok egy olyan fiúval csinálni, gondolta a gyerek, aki még nem iskolás. Nem tudja elolvasni például a társasjátékok használati utasítását. Aztán arra gondolt, majd be csapja, ha kell, de nem kellett. Kilenc óra felé abbahagyták a játékot, a gyerek megunta az örökös nyerést, a másik meg az örökös vesztést. Odaültek az asztalhoz. Menjetek játszani, mondta az apa, de nem mentek. Jó ez a bor, mondta az apa. 21-es volt a must, mondta a Feri bácsi, aztán kiment egy újabb üvegért. Legjobb lenne, ha behoznád a demizsont, kiabált utána az apa. Abból szar önteni, szólt vissza a férfi.
Az apa mondott egy vicces történetet az anyáról és megcsípte az anya derekát tréfásan, bár ez a gyereknek nem tűnt tréfásnak, és különösen zavarta, hogy mindez idegen emberek előtt történik, többek között a Feri bácsi hülye gyereke előtt. Aztán az apa vagy a Feri bácsi, a gyerek nem is vette észre, melyik, elkezdett énekelni. A Vén cigányt énekelték, ez volt az apa kedvence. A sorok végét hosszan kitartották, az apa hosszabban, mint a Feri bácsi, mint disznóvágáskor szúrás után az állat. A gyerek nézte az apa arcát. Mintha nem az ő apja arca volna, hanem másé. Mint a bolondok, akiket látott Balassagyarmaton a kórházban, amikor a nagymamáját látogatták meg. Mért nem szól az anya semmit, gondolta a gyerek, mért nem mondja, hogy hagyd abba? A gyerek bámult az anya arcába, várta ezt a mondatot. Mikor megyünk haza, kérdezte aztán. Az anya meg, hogy miért mennénk haza, szilveszter van.
A gyerek elhallgatott, próbált lefelé nézni, a padló felé, hogy ne lássa az apát, de a vonyító hang újra és újra behozta az eltorzult arcot. Menjünk, mondta újra a gyerek. Menj, ha menni akarsz, mondta az anya. Egyedül? – kérdezte. A nagyapáék otthon vannak, mondta az anya. Akkor megyek, mondta a gyerek. Azt hitte, az anya azt fogja mondani, hogy megyek én is veled, itt hagyom ezt az őrült embert, de nem ezt mondta, hanem hogy menjél. Nem akarta az anya előtt elsírni magát, csak kint eredtek el a könnyei, míg a sötét utcákon ment keresztül, az ijesztő árnyak között, amiről az apja beszélt, mikor jöttek, de el is felejtette, hogy féljen.
Az öregek a tévé előtt ültek. Ki az, kérdezte az öregasszony, az öreg férfi felnézett, talán a gyerek, mondta, amikor a gyerek belépett. Meguntad? – kérdezte az asszony. Igen, mondta a gyerek. Nagyon piros az arcod, mondta az asszony. Beteg vagy? Nem, csak a hideg, mondta a gyerek, aztán leült és nézte ő is a tévét. Az öregek nem szóltak semmit, csak kicsit később, hogy feküdjünk le. A gyerek megkérdezte, hogy nem várják-e meg az éjfélt. Az későn van, mondta az öreg férfi. És elindult a szobába. Az öregasszony is ment vele. Levetkőztek, a gyerek a férfi mellé bújt az ágyba.
– Nagyapa, nem mesélsz? – kérdezte.
– Miről? – kérdezte az öreg.
– A háborúról – mondta a gyerek.
– Fáradt vagyok – mondta a nagyapa –,már különben is tudod mindegyiket kívülről, gondolj valamelyikre.
– Jó – mondta a gyerek, és elkezdett viszszagondolni valamire, amit a nagyapa mesélt neki, amiben csak igazi hősök voltak, az apa nem, az apa nem szerepelt benne, mert ő csak egy üvöltöző őrült volt, és az anya sem, mert hogy is szerepelhetne egy mesében olyan anya, aki elhagyja a gyerekét. A nagyapa volt benne, meg a nagyapa bajtársai, ahogy a hideg téli tájon araszolnak előre, egyáltalán nem fáznak, mert edzettek, s ezen a hideg havon csúszott végül bele a gyerek az álomba. A nagyapa megsimogatta a fejét. Azt még érezte, de arra gondolt, ez a téli szél, és milyen furcsa, hogy nem hideg.
