Elvileg négy hét vagy negyven nap szerény vegetáriánus koszt és egy egész napos böjtölés után kellene karácsony napján a bőség asztalához ülni és vízkeresztig jókat falatozni. Ehelyett már aranyvasárnapra dugig vagyunk a céges karácsonnyal, sütisütéssel és kóstolgatással.

A három nap nyugi, vagy ami még rosszabb, a vendégjárás pedig végleg betesz a kilóknak: fülünkön folyik a mák, a hal, a pulyka és a borsodó, éjjel refl uxban hánykolódunk. Milyen egy társas, játszó, értelmes állat az ember?! Soha nem tudja, hol a határ.

Genetika

A túlevéshez nem kell ünnep, hétköznap is adunk a kilóknak. A felnőtt lakosság többsége túlsúlyos, zsírból másfélszer, fehérjéből kétszer annyit viszünk be, mint kellene, a túlzott – de egyébként csökkenő – cukorfogyasztás már csak hab a tortán. Miért? – teszik fel a kérdést orvosok és dietetikusok világszerte. Miért nem tudjuk megállni, ha már csak a szemünk se kívánja? Az indok számtalan. Sok szakember szerint evolúciós okok állnak a háttérben. Évezredekig ugyanis nem volt egyértelmű a mindennapi betevő. Őseink akár heteket, hónapokat tölthettek súlyos nélkülözésben két kiadós lakoma között. A kiegyensúlyozott táplálkozás ma csak akarat kérdése, régen a szerencse és ügyesség dolga volt. Azt kellett és akkor enni, amikor éppen adódott: érett a gyümölcs, volt préda. Ezért az ember ki van hegyezve az édes, zsíros és sós ételekre, hogy pótolja szénhidrát-, zsiradék- és ásványianyag-igényét, akkor is, amikor pillanatnyilag telítődött ezekkel. Szervezetünk a mai napig emlékszik az ínséges időkre és hajlamos raktározni.

Álométel

A genetika mellett azonban számos életmódbeli tényező befolyásolja, hogy miért eszünk többet a kelleténél. Elsődleges ok a kimerültség. Alváslaborban megfigyelték, hogy aki nem alussza ki magát rendesen, annak megváltozik az anyagcseréje. Két olyan hormon szabadul fel – a leptin és a gherlin –, melyek a teltségérzetet és az étvágyat szabályozzák. Az előbbi mennyisége ötödével csökken, az utóbbi közel harmadával növekszik, nyilván azért, hogy a megnövekedett energiaigényt az anyagcsere ki tudja szolgálni. A vizsgálati alanyok egyértelműen étvágynövekedésről számoltak be, amit nyilvánvalóan a hatmilliárdos kontrollcsoport is megerősít. Ha még éjfélkor is fent vagyunk, jobb elkerülni a hűtőt.

Ez a hormonváltozás valódi vészhelyzetben hasznos lehet, tartós kialvatlanságnál azonban a hízás mellett a glükózanyagcsere felborulásával, diabétesz kialakulásával járhat.

Lelki táplálék

Mondjuk ki nyíltan: legtöbben lelki okokból, frusztrációból és vigasztalásul eszünk. Gyermekkorunkban is ez volt az apró jutalom, szépen berögzült, hogy ha baj van, egy falat jókedvre derít. Az emberi agy is furcsán van drótozva, a vágyakra és akaratra specializálódott limbikus rendszer ugyanis süket és vak – ha egy vágyat nem sikerül kielégíteni, megelégszik egy másikkal.

Szex, drog, rock’n’roll, cigi, kaja és pia limbikus szinten csereszabatosak, kinek melyik áll kézre jobban. A túlevés tehát csak szimptóma; ha valaki komolyan a végére akar járni, akkor ne a dietetikusnál és a bioboltban kezdje, hanem menjen el családállításra, pszichológushoz, pszichodrámacsoportba vagy bárhová, ahol kizökkentik a hétköznapokból és szembesítik a benne lakó habzsolháppal.

Nem lebecsülendő egyes élelmiszerek, kivált a szénhidrátok kedvező pszichikai hatása. A cukor ugyanis gyorsan hat: már a tápcsatorna elején felszívódik, azonnali energiát ad és emeli a hangulatot. Normális esetben a fokozott fizikai megpróbáltatás, a hirtelen stressz és ijedség hatására felszabaduló adrenalin indítja el a vércukor emelkedését, a májban tárolt glükogén glükózzá alakulását, ami készenléti helyzetbe hozza a testet. Nő a koncentráció, energikusnak érezzük magunkat. Ugyanezt érjük el a gyorsan felszívódó cukorral. Ez a gyors löket addiktív is lehet, idővel már a legkisebb megpróbáltatáson is szeretnénk így túljutni, fincsi csokiszelettel, állandó nasizással. Ismét csak érthető a genetikai háttér, hiszen életet menthet a gyors készenléti állapot, de a hétköznapokban erre ma aligha van szükségünk, pláne nem cukorral. Mégis, ha tehetjük, szívesen nyúlunk a nyalánkságok felé. Sosem lehet tudni, mit hoz a következő pillanat. A lelki tényezők közül – ki gondolta volna – legalattomosabb a stressz. Az állandó szorongást senki nem bírja a végtelenségig, ezért kortizol hormon szabadul fel a szervezetben, ami étvágynövelő hatású, tartós jelenléte túlevéshez vezet. Ha ehhez még emelkedett inzulintermelés is párosul, például a túlzott finomított szénhidrátok fogyasztása miatt, akkor ember legyen a talpán, aki ellen tud állni a zsírok, édes és sós ízek iránti vágyakozásnak. Nyomor a köbön, hogy a zsírsejtek maguk is kortizolt termelnek, így beindul a véget nem érő spirál: minél többet eszem, annál többet kívánok. Ráadásul a gyomorfal eredeti méretének többszörösére képes tágulni, így a teltségérzethez is egyre több gyomortartalom kell. Ami pedig végképp pontot tesz a nagy zabálásra: a kortizollal és inzulinnal begyűjtött zsírból pocak és úszógumi lesz. Hogy ezzel mit lehet kezdeni, ahhoz lapozzon a következő oldalra.

KÍSÉRTÉS HELYETT

A legkisebb lépéshez is nagy akaraterő kell, de próbáljuk megteremteni a feltételeket, hogy ellen tudjunk állni az étel csábításának.

Aludjunk eleget – addig semeszünk, csökken az étvágy, javul a kedély.

Kerüljük a csábítást – ne menjünk a cukrászda felé, a hűtőben ne legyen édesség.

Mozgás – lift helyett lépcső, atávolabbi buszmegálló, tíz guggolás reggeli előtt, bármi, ami kirángat a tespedésből.

Alternatíva – finomított helyettteljes kiőrlésű gabona, rostban gazdag, cukor nélküli nasi – zabkeksz, kölesgolyó, buláta – és sok folyadék.

Rendszer – soha ne hagyjunkki étkezést és ne pótoljuk üres kalóriával; együnk rostot és fehérjét a szénhidráthoz, akkor jobban telít, nehezebben szívódik fel.

Ételhordó – ne hagyatkozzunk abüfére, vigyünk magunkkal munkába tápláló ételt, amit reggel 20 perc alatt meg lehet főzni: barna rizs vörös lencsével, hajdina, párolt hal, főzelék, leves, rizibizi basmati rizsből, pár szelet barna kenyér humusszal, főtt tojás, saláta, cukor nélküli kompót, friss gyümölcs