Húszévesek tanulják az ötven pluszt
– Magyarországon elhúzódódemográfiai válságra számíthatunk, miközben Nyugat-Európa már napjainkban is kritikus helyzettel néz szembe. Természetesen nem az a probléma, hogy tovább élnek az emberek, hogy sok az idős, hanem az, hogy a társadalom egyre csökkenő létszámú aktív korú csoportjai nem tudnak helytállni az idősebbekért – mondja Jászberényi József, a Zsigmond Király Főiskolán nemrég megalakult Geroedukációs Kutatócsoport, valamint az intézmény Kommunikáció- és Művelődéstudományi Intézetének a vezetője. Jászberényi úgy látja: uniós országként kötelességünk, hogy a közösség által a demográfiai válság kezelése céljából megfogalmazott normákat betartsuk.
Az egyik ilyen elvárás az, hogy 2010-re el kell érni az unió országaiban az 55–64 év közötti lakosság ötvenszázalékos foglalkoztatottsági szintjét. Ezt 2009-re a tagországok harmada sem teljesítette – természetesen Magyarország sem, amely az utolsók között kullog az uniós rangsorban. Ez arra utal – állítja a szakértő –, hogy a politikai elit a szólamokon túl mindenütt kevéssé foglalkozik az üggyel.
A kutatóközpont vezetője szerint az idősügyi probléma – amelynek legsúlyosabb kérdése az ötven éven felüliek munkában tartása, illetve a munka világába való visszavezetése – állami intézkedésekkel megoldható. Az Országgyűlés által az idén elfogadott idősügyi stratégia előrelépésnek tekinthető, ám mivel nem elég részletes és alapos, számos területtel nem foglalkozik, kevés lesz ahhoz, hogy hatékonyan tudjunk szembenézni például azzal a problémával, hogy a 2010-zel kezdődő évtizedben a legaktívabb korosztályok aránya intenzíven csökkenni kezd.
A 30 évesek 2002-ben még 140 ezren voltak, 2010 és 2012 között még nő a táboruk, ám 2050-re már csak százezren lesznek. A tapasztalat az, hogy a még abszolút munkaképes ötvenévesek száma alacsonyabb lesz, majd némi hullámzás után 2050-re erősen, a harmincévesekéhez hasonló mértékben lecsökken. Ezzel szemben a hatvan-, de különösen a hetvenévesek tábora jelentősen megnő, miközben a gyerekek száma egyre csökken. Alapvetően fontos tehát az idősebbek munkában tartása.
Ezt azonban számos tényező akadályozza. Jászberényi József ezek közül kiemelte azt a „széles körű előítélethalmazt”, amit a szakirodalom ageizmusnak nevez. (Az angol age szó kort jelent, az ageizmus koralapú diszkriminációt – a szerk.)Példaként említette, hogy sok ötvenéves vagy ötven feletti tér haza azzal az állásinterjúkról, hogy bár megfelelt a követelményeknek, mégsem őt alkalmazták, és meg is mondták, hogy túl idősnek tartják. Gyakori, hogy elbocsátások esetén a nyugdíjkorúakat vagy az ahhoz közelebb állókat küldik el a munkahelyről.
A mostani válság a korábbinál is jobban kiszolgáltatta a diszkriminációnak az időseket, akik pedig szakmai tapasztalataik, tudásuk okán gyakorta többet teljesítenek, mint a fiatalabbak. Jászberényi József szerint nem állja meg a helyét az az érv, hogy egy idős ember nyugdíjba küldése éppenséggel humánus megoldás is lehet, hiszen helyette esetleg egy családos fiatalt lehetett munkában tartani. Legalábbis hosszabb távon nem racionális ez az érvelés: a nyugdíjak forrását a dolgozó nemzedékek teremtik meg, ha tehát munkaképes embert nyugdíjaznak, ellátásának költségeit a fiatalokra terhelik, ami végső soron jövedelemcsökkentő hatású, így a gazdasági ösztönzés forrásai is csökkennek. Ráadásul, ha pusztán koruk miatt a nívósabb szakembereket veszíti el a munka világa, a gazdaság humánkapacitásai is mérséklődnek. Az efféle koralapú diszkrimináció által végső fokon a társadalom minden nemzedéke károsul. Jászberényi József fontosnak tartja hangsúlyozni: egy 50–60 éves ember éppúgy teljesítményre képes, mint egy harmincas. Ha esetleg kisebb a fizikai teljesítőképessége, ezt bőségesen ellensúlyozza a tapasztalat. A szellemi hanyatlás 70–80 éves kortól kezdődik – ha kezdődik –, de jellemzően nagyon lassan.
– Nagyon fontos lenne,hogy az egyetemek, főiskolák fölismerjék: az idősügyek elhanyagolása, a generációs eltolódás súlyos konfliktusok és válságok forrása, ezek megelőzéséhez, illetve kezeléséhez mind jelentősebb tudományos kapacitások mozgósítására van szükség – állítja a szakértő. – Ebből kiindulva jött létre a Zsigmond Király Főiskolán a Geroedukációs Kutatóközpont. – Az elnevezés – szó szerint – az idős emberek oktatásának lehetőségeivel foglalkozó intézményt jelöl, ám törekvéseink e generációk problémáinak kutatását teljességre törekvően célozzák. A központ alulról szerveződött, diákok és tanárok kezdeményezték. A munka már elkezdődött: az ageizmust diákcsoportok kutatják – magyarázza Jászberényi József.
Amellett, hogy rendeznek majd könyvbemutatókat, konferenciákat, beszélgetéseket, kutatásaik alapján szeretnének javaslatokat is megfogalmazni. Például a mediális diszkriminációval kapcsolatban felhívnák az Országos Rádió- és Televíziótestület figyelmét a legfontosabbnak mutatkozó jelenségekre. Ugyancsak javaslattevő szándékkal kívánják majd tájékoztatni a munkaügyi tárcát a mélyinterjúk, statisztikai összefoglalók alapján készülő, az ötven pluszos nemzedékek munkaerő-piaci helyzetével kapcsolatos kutatási eredményeikről.
A Geroedukációs Kutatóközpont segít abban, hogy a hároméves andragógus alapszakon egyre több tantárgyat lehessen beépíteni a képzésbe. A további kétéves masterkurzuson – ennek akkreditációja folyamatban van – már szakirány a geronto-andragógia. Tananyagát hét-nyolc tárgy képezi – köztük az időskor pszichológiája, az idősek és az Európai Unió, az idősek és a felsőoktatás, az aktív időskor, ennek mentálhigiénés, filozófiai vonatkozásai, valamint az időskor szociológiája.
A kérdésre, milyen esélyei lesznek a geroandragógusoknak az elhelyezkedésre, Jászberényi József azt mondja: ez a terület egyelőre nem nagyon ismert Magyarországon, szemben az andragógiával. Az andragógusok munkaerő-piaci esélyei jók: a felnőttképzésnek a válság miatt is óriási szerepe van, a magán- és az állami szférában egyaránt.
– De mi lesz a geroandragógussal? – kérdeztük. – Legyen ügyes! – hangzott a válasz. – Építsen ki vállalkozásokat, jelenlétével is próbálja segíteni, hogy kialakuljon az a szinte teljesen hiányzó intézményhálózat, amely az idősügyekkel foglalkozik.
Az ageizmus gyakori megnyilvánulása a mediális – vagyis a médiumok által megvalósuló – diszkrimináció. Ez részben az idős emberek ritka megjelenéseiben nyilvánul meg, valamint abban, hogy például nem egy reklámfilm esetében az öreg ember figurájának az elesettség, valamiféle kívülrekedtség, inaktivitás hangsúlyozása, egyfajta nevetségesség ad alaptónust.
